„Az arab tavasz végképp elbukott” – írja a liberális svájci Tages Anzeiger a 23 áldozattal járó tuniszi terrorakcióról. Ez így túlzás, még ha sok igazság van is benne.
Hogy milyen kormánya lesz Izraelnek, azt a március 17-i választások eredményei alapján egyelőre nem lehet megmondani, ám mégis kijelenthető, Benjamin Netanjahu nyerni tudott. Ráadásul annak ellenére, hogy nem csak baloldali ellenzéke tett meg mindent, hogy negyedik kormányát ne tudja megalakítani.
Washington hallani sem akar arról, hogy szárazföldi csapatai visszatérjenek a térségbe. Ugyanakkor Törökország késznek látszik egy efféle szerepvállalásra.
Afrikai komoly beruházásoknak persze lehet haszna, de csak hosszú távon és nagy volumenben, ahogyan azt Kína teszi. Vannak-e Magyarországnak ehhez kellő forrásai? Még a kérdés is komolytalan.
Borisz Nyemcov erőszakos halála nagyon is megfelel annak a szándéknak, hogy a rendszer kifelé veszélyesnek, befelé pedig mindenhatónak mutathassa önmagát.
A jelenlegi külpolitikai stratégiának nincs alternatívája, nélküle a rendszer működésképtelen, a hatalmat nem lehet sem megtartani, sem pedig kézben tartani, ezért a miniszterelnök nem adhatja azt fel.
A magyar kormány orosz orientációjának még az eddig gondoltnál is nagyobb a stratégiai jelentősége, és a jelek szerint hosszú távon meghatározza Orbán Viktor kül- és biztonságpolitikáját.
Még az is lehet, hogy Goodfriendet tényleg családi gondok szólították haza, de ezt már soha senki nem fogja elhinni. Az orbánista oldalon azért, mert ott a diplomata távozásában saját diadalukat látják visszaigazolódni; az antiorbánista oldalon pedig az igaz ügy vereségét.