Zártország – Amíg Orbán van, Szijjártónak maradnia kell

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. február 28.

Publicisztika

A jelenlegi külpolitikai stratégiának nincs alternatívája, nélküle a rendszer működésképtelen, a hatalmat nem lehet sem megtartani, sem pedig kézben tartani, ezért a miniszterelnök nem adhatja azt fel.

A magyar külpolitika stratégiáját és gyakorlatát elsősorban azért problematikus megítélni, mert a teljes rendszerrel azok sincsenek tisztában, akik a Bem rakparton dolgoznak. Egy szűk, a miniszter személyéhez közel álló, a diplomáciában kezdő csoport hajt végre olyan utasításokat, melyeknek intencióival gyakorta maga sincs egészen tisztában.

Az Index múlt heti összefoglalója a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium realitásairól azért tekinthető egyedülállónak, mert az első kísérlet arra, hogy a maga teljességében mutassa be nemcsak a rendszert, hanem annak valós szándékait is.

3 kör

Jól beazonosítható az a három – gyakorta egymást átfedő – kör, amelynek a véleménye tükröződik a cikkben. Van a már eltávolított, de bizonyos fokig a rendszerhez még mindig lojális politikusi garnitúra, melynek egyes tagjai tiszteletreméltóan nyílt erőfeszítést tesznek, hogy elhatárolják magukat Orbán külpolitikájától – ilyen a volt külügyminiszter és nagykövet, Jeszenszky Géza. Idetartoznak azok is, akiknek komoly felelősségük van abban, hogy idáig jutottunk (Martonyi, Navracsics, Németh Zsolt), de ma is csak a háttérben adnak hangot megdöbbent nemtetszésüknek. Ők valójában a ’89 előtti világ realitásaként élik meg a történteket, s olyan zavar tükröződik megnyilatkozásaikban, mint az egykori, ma „kommunistának” nevezett nómenklatúra tagjaiéban, akiknek a szeme előtt zajlott le a rendszer felbomlása. És vannak a gátlástalan karrieristák, akiket a mellőzöttség hirtelen liberálisból keményvonalasokká tett, mint Pröhle, akinek aligha fogja megbocsátani az utókor mindazt az alantasságot, amit a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) vonatkozásában tavaly elkövetett.

A másik ilyen kör a még pozícióikat őrző karrierdiplomaták, illetve azok, akik az ősz folyamán állásukat elveszítették.

A harmadik társaság pedig azokból a fideszes politikusokból áll, akik maguk sem értik a folyamatokat, de érzékelik a nyomást, mely részben a társadalom, részben pedig a megbénított diplomáciai szakapparátus felől érkezik feléjük.

Karanténba csukva

Magyarország teljes izolációját szemlélve e két utóbbi kör számára nyilvánvaló lett, hogy fel kellene adni a „keleti szél” politikáját, illetve az „illiberális demokrácia” emlegetését; azok pedig, akik nagyon befolyásosak voltak valaha – ilyen Martonyi, Jeszenszky –, már csak nyugati kapcsolatrendszerük és egész eddigi karrierjük szempontjából is hasonló következtetésre kellett jussanak. Ám a jelek szerint egyikük sem ismerte eddig fel, hogy Orbán rendszerén belül ez az irány nem módosítható – teljesen függetlenül attól, hogy Szijjártó megy vagy marad tavasszal. A jelenlegi külpolitikai stratégiának nincs alternatívája a Fidesz kialakította rendszerben, minthogy e nélkül a rendszer működésképtelen, a hatalmat nem lehet sem megtartani, sem pedig kézben tartani nélküle, ezért a miniszterelnök nem adhatja azt fel.

Pedig számos vágyálom él azokban, akik ma egyre gyakrabban emlegetik Szijjártó Péter távozását s a normális ügymenet helyreállítását. Nem új keletű elgondolás ez, már december elején találkoztam vele, amikor egyik diplomatánk biztos információkra hivatkozva közölte, hogy Szijjártó heteken belül megszűnik külügyminiszter lenni. Bár, jegyezte meg, meghagyják neki a Külkereskedelmi Minisztériumot, sőt – minthogy nagyon beleszeretett – „megtarthatja a Bem téri épületet is, de napjai meg vannak számlálva”.

Az USA letette, nem tette

Az is igaz, hogy valamilyen fordulatot sejtetett, hogy az elmúlt hetekben mindenki – Szijjártó és Orbán is – valami olyasmit emlegetett, hogy vége a magyar–amerikai kapcsolatokat egy ideje jellemző feszültségnek. Ám az, hogy mindebből egy árva szó sem igaz, mindössze csak a pávatánc folytatódik, már abból is kikövetkeztethető volt, hogy a miniszterelnök egy, a jobboldali sajtóval folytatott minapi háttérbeszélgetésen azt találta mondani: azért állt helyre a baráti viszony, mert a State Department elmozdított eddigi pozícióikból néhány olyan embert, akik ellenségesek voltak az Orbán-rendszerrel szemben – közöttük André Goodfriendet. Értsd: egyedül Washington volt okolható a kapcsolatok korábbi megromlásáért, most pedig azért állt be javulás, mert az Egyesült Államok letette a fegyvert.

Vlagyimir Putyin látogatása és annak következményei aztán kijózaníthatták mindazokat, akik eddig a stratégiaváltást vizionálták.

A szerző a Demokratikus Koalíció külügyi kabinetvezetője, elnökségi tagja.

Neked ajánljuk