Nemrég egy a Közszolgálati Egyetemen tartott rendezvényen igen naivnak tetsző kérdés hangzott el, amelyre meglepő válasz érkezett. Az egyik diák afelől érdeklődött, milyen a kapcsolat a magyar és az orosz külügy között. A Külkereskedelmi és Külügyminisztérium jelen lévő munkatársa azt válaszolta: ezt nem tudja megítélni, hiszen a két intézmény között semmilyen kapcsolat sincs. Az orosz viszony ügyeit teljes egészében a Lázár János alá rendelt Miniszterelnökség viszi, azokra a Bem rakpartnak nincs rálátása.
Ha ez így van, akkor a magyar kormány orosz orientációjának még az eddig gondoltnál is nagyobb a stratégiai jelentősége, és a jelek szerint hosszú távon meghatározza Orbán Viktor kül- és biztonságpolitikáját.
| ||
A miniszterelnök varsói útjának látványos fiaskója, sőt a politikus nyilvános megszégyenítése azt jelzi, ezt végre Lengyelországban is felismerték. Eddig a korábbi külügyminiszter, az atlantista Radosław Sikorski nehezen érthető, de magyarázható utasítása volt érvényben, miszerint a lengyel diplomatáknak minden esetben meg kell védeni a magyar kormány döntéseit, legyenek azok mégoly furcsák is. Ennek most vége, kérdés, milyen következményei lesznek az Orbán-kormányra nézve.
Nem újkeletű hír, hogy Magyarország elveszítette utolsó uniós szövetségeseit. A Moszkva minden – hangsúlyozom: minden – igényét kiszolgálni kész magyar külpolitika, amelyet egyáltalán nem indokol az ország kiszolgáltatottsága az orosz földgáznak, már rég felkeltette a Baltikum – főként a litvánok –, valamint Lengyelország gyanúját. Ám úgy tűnik, Vlagyimir Putyin február 19-i látogatásával minden megváltozott: Kelet-Európa stratégiai szempontból legfontosabb államai úgy tekintenek Orbán politikájára, mint tudatos és jóvátehetetlen árulásra. A radikálisan jobboldali lengyel Jog és Igazságosság Pártja (PiS) Orbánnal szembeni nyilatkozataiból legalábbis ez tűnik ki, s hasonlókat emleget a román hírszerzés újsütetű igazgatója, Eduard Hellvig is.
E megítélés politikai, sőt történeti jelentősége gyakorlatilag ugyanaz lesz, mint a Teleki-kormányé volt 1941-ben, amikor a Jugoszláviával frissen megkötött „örökbarátsági” szerződés dacára Magyarország amellett, hogy átengedte területén az agresszor német csapatokat, társtettesként maga is rátámadt a szomszédos országra. A mai magyar diplomácia nemcsak azt mulasztotta el, hogy elítélje Moszkvát az Ukrajna elleni agresszióért, hanem ráadásul arra biztatta az ott élő magyarságot, hogy azonnal követeljen autonómiát a szorongatott helyzetben lévő Ukrajnától – ami felért egy támadással. És akkor még nem is ejtettünk szót arról, hogy a magyar magatartás naponta az uniót gyengítő szívességet tesz a Kremlnek.
Mindennek a legközvetlenebb módon a Fidesz néppárti pozíciójára hathat. Ám ha onnan kitessékelnék Orbánt, kérdés, hogy a radikálisabban jobbos és nacionalista frakció, az Unió a Nemzetek Európájáért vajon befogadná-e? Aligha, hisz abban a lengyel Jog és Igazságosság – azaz Jarosław Kaczyński pártja – dominálta lengyel „koalíciónak” van a legtöbb képviselője, szám szerint húsz. És jelenleg az egykori barát, Kaczyński tűnik Orbán legszókimondóbb lengyel kritikusának.
A Fidesz tehát megkezdte a lejmenetet a teljes európai izoláltság felé, aminek a gazdasági következményei lesznek az igazán fájdalmasak. Ezt ellensúlyozni csak azzal lehet majd, hogy Orbán még közelebb húzódik Moszkvához. Az sincs kizárva, hogy ez volt az eredeti célja: olyan kényszerhelyzetet teremteni, amelyből nincs visszaút se a Fidesz, se más magyar politikai erő számára.
A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője
