A jelek szerint Orbán Viktor nem írt alá hosszú távú gázszerződést Moszkvával, de megegyezett Vlagyimir Putyinnal, hogy mégis lesz a Déli Áramlatnak alternatívája. Nem bolgár hídfőállással, hanem Törökországon, Görögországon, majd Macedónián és Szerbián keresztül érkezhet Magyarországra az orosz gáz, s megy tovább innen Ausztriába. A terv épp úgy nem illik a nyugati elképzelésekbe, mint a tilalmas Déli Áramlat, ugyanakkor tény: Orbán némi haladékot kapott, hogy színt valljon nyugati szövetségesei előtt.
A két vendég
Gondolom, sokaknak szemet szúrt az alapvető különbség Angela Merkel február 2-i vizitje és a mostani látogatás hangulata között. Akkor egy feszült, frusztrált Orbán képe köszönt vissza a képernyőkről, most egy vazallusi mivoltában megdicsőült, minden tekintetben elégedett Orbáné, aki eminens uradalmi gazdatisztként hordozta körbe urát a birtokon. A kép ismerős lehetett gyakorlatilag minden negyvenen túli magyarnak, különösen, amikor nem csak Oroszország fontosságáról, de egyenesen nélkülözhetetlenségéről beszélt, azaz arról a ráutaltságról, mely Európa fennmaradásának állítólagos záloga. Bár az elmúlt napokban Szijjártó Péter külügyminiszter naponta többször is elmondta: új fejezet nyílt a magyar-amerikai kapcsolatokban, a Putyin látogatáson mutatott orbáni produkció minden eleme arra utalt, hogy a transzatlanti kapcsolatok felváltása az eurázsiai kapcsolatokkal, a magyar kormány szempontjából megelőz minden prioritást.
Nem gáz
Az orosz elnök nem gázt jött eladni, bár nyilvánvalóan rá van utalva erre az üzletre. Magyar árut kívánt vásárolni, ezen volt a hangsúly, s ennek az árunak a neve: birodalmi befolyás. Az üdvözült mosoly, ami a két politikus közös sajtóértekezletén Putyin arcára kiült, különösen akkor, amikor Orbán az orosz nagyságról beszélt, azok számára persze semmit sem mondott, akik 1989 után látták meg a napvilágot, viszont nem hagyhatott kétséget azokban, akik 1989 nyarán még abban reménykedtek, hogy a nyugati liberalizmus végképp győzedelmeskedett a keleti kiszolgáltatottság felett.
| ||
Putyin ki is élvezte a helyzetet; demonstrálhatta Budapesten, hogy ő írja a történelmet azzal, hogy ismét átírhatja azt. Elsőként is megkoszorúzta a kerepesi úti temetőben az „ellenforradalom” idején elesett szovjet katona sírját, annak a szellemiségnek a nevében, melyet az orosz elnök korábban ekként összegzett: „a 20. század legnagyobb tragédiája volt, hogy a Szovjetunió összeomlott”. Akárcsak Orbán számára, Putyinnak is a külpolitika mindössze saját belpolitikájának folytatása, de ez a tény magyarra lefordítva nem jelent mást, mint politikai igazodást az orosz érdekekhez. Amint 1956 esetében láttuk, immáron ideológiai szempontból is.
Minden sarkon rendőr
Putyin legutóbb 2006-ban – jóval az 58. orosz hadsereg grúziai vérengzéseit megelőzően, nem is beszélve Ukrajna megtámadása, a Krím annektálása előtt – járt Budapesten; akkor a Malév még létező, normál járatával érkezett. Most három gép szállította ide egész udvartartását, pont úgy, mint Brezsnyev, Hruscsov esetében évtizedekkel korábban. A magyarok s a világ egyfajta időutazásnak lehettek tanúi, egyben egy ceremóniának, melynek során szimbolikusan is megerősítést nyert az a vazallusi kötelék, melyből Magyarország egykor kiszabadult, de melyhez most vezetői – saját helyi hatalmuk garantálása végett – visszatértek. Nemzetközi kapcsolatokban példátlan módon Putyin megvárakoztatta Orbánt, repülőgépe egy órát késett, majd az „öt körülre” meghirdetett sajtóceremóniára mintegy három órás csúszással került sor. Megannyi apró jele annak a viszonynak, melyet a Fidesz kialakította maffia állam vonatkozásában már számosan elemeztek, de most nemzetközi dimenziókba helyezve is láthattuk működését. Ez a jövő orosz realitása: az idő is a főnökhöz, a maffiafőnökhöz igazodik.
És hogy az egyszerű budapesti polgár se érthesse félre a szituációt, már jó előre lezárták a fővárost, minden sarkon rendőr posztolt, ott is, amit az orosz elnöki konvoj messze elkerült. Az ablakokat Putyin elutaztáig zárva kellett tartani, a csatornafedelek lehegesztve várták a vendéget. Bájos, régi tapasztalatok. A nyolcvanak években az Európa Könyvkiadó felelős szerkesztőjeként a Kossuth tér egyik gyönyörű épületének legfelső emeletén dolgoztam. Ha jött egy-egy nyugati vezető, a kiadó munkatársai a hosszú balkonról szemlélték a fogadást, innen integettek idősebb George Bush 1990-es látogatása alkalmával is. Bár olykor valóban megjelent a titkosszolgálat s szigorúan megtiltotta, hogy kinyissák az ablakokat, de akkor mindenki azonnal tudta, hogy egy ócska diktátor jöhetett, valahonnan hátsó-Afrikából.
A Putyin körül pattogó Orbán most úgy kalauzolta körbe az orosz elnököt a parlamentben, ahogy Mészáros Lőrinc vezette körbe őt, amikor nemrég megnyitotta sertéstelepét. Ez ennek a látogatásnak az igazi üzenete a világ számára.
A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője
