Az ellenzéki politikus meggyilkolása soha nem jöhetett volna rosszabbkor Vlagyimir Putyinnak, mint most – állapította meg a Kreml-hű Pravda már a merénylet másnapján. Való igaz, jelentették ki erre az orosz ellenzék tagjai, ha abból indulunk ki, hogy Putyin érdekeivel ellentétes a kelet–nyugati konfrontáció kiszélesedése, akkor az orosz elnöknek valóban nem fűződött érdeke Nyemcov halálához. Ugyanakkor milyen alapon állítható, hogy Putyint nem e konfrontáció élteti?
Rettenetes Iván
A jelenlegi orosz vezetés szisztematikusan, lépésről lépésre alakított ki egy olyan geopolitikai helyzetet, melynek lényege egy olyan autokrata állam létrehozása, mely a nyugati demokráciák ellenében definiálja önmagát. Az ellenzéki politikus erőszakos halála pedig nagyon is megfelelő annak a szándéknak, hogy a rendszer kifelé veszélyesnek, befelé pedig mindenhatónak mutathassa önmagát – állítja ma az orosz ellenzék.
| ||
Ez egy lehetséges forgatókönyv, de van számos másmilyen is. A leglogikusabbnak az tűnik, mely az eseményeket függetleníti Putyin konkrét politikai szándékától, de beleillőnek tekinti a Putyin akarata szerint formálódó politikai fejlődésbe. Nyemcov politikustársa s mozgalmának társvezetője, az ifjú Ilja Jasin fogalmazta meg talán a legtalálóbban: Putyint politikai felelősség terheli a mostani gyilkosságért, mert olyan, erőszakkal teli állapotot honosított meg Oroszországban, melynek keretei között bármi lehetséges, legfőképp az efféle gyilkosság.
Jó ideje tapasztalható, hogy azok az erők, amelyek ideológiailag jócskán megelőzték – sőt megelőlegezték – a mai hidegháborús helyzetet, Putyin országlása alatt mindig is igen jelentékeny autonómiát élveztek. Szabadon, sőt táborukat gyarapítva juttathatták el ideológiai üzenetüket minden oroszhoz, s ennek lényege a nacionalista öntömjénezés és az orosz történelemben fogant, elementáris társadalmi szervezőerő, a siker mindenkori kulcsaként felfogott erőszak. Rettenetes Ivánnak ma ugyanolyan kultusza kezd kialakulni, mint Sztálin országlásának kezdetén, azzal együtt, hogy Putyin nem szovjetrendszerben, hanem valamilyen cárias állami reinkarnációban gondolkodik. Ám az elnök egyidejűleg újrafogalmazta a sztálini időszak legfontosabb stratégiai célját mint állameszmét, mely önmagát az egyéni boldoguláson és szabadságon átlépő, hatékony mechanizmusnak, a nyugat alternatívájának tekinti.
A Bolsoj Zamoszkvoreckij híd üzenete
Ezek az erők, melyek gyakorta függetlenítik magukat a Kreml aktuálpolitikai elképzeléseitől, de szándékaik mindig igazodnak a Kreml hosszú távú stratégiai elgondolásaihoz, már azt megelőzően aktivizálták magukat Kelet-Ukrajnában, hogy oda az orosz hadsereg betette volna a lábát. Nem logikátlan köreikben keresni azokat a tetteseket, akik – Putyin konkrét szándékaitól teljesen függetlenül – február 27-ről 28-ra virradó éjszaka, a Bolsoj Zamoszkvoreckij hídon leadták azt a hat lövést. Az orosz elnök pedig most majd viszonyulni fog a kialakult helyzethez, beleillesztve azt hosszú távú terveibe, miként tette azt korábban is, például legutóbb Ukrajnában.
| ||
A világ Nyemcov halálával minőségileg egy új helyzettel szembesül; a mai Oroszországgal már közel sem lehet ugyanolyan kapcsolatokat fenntartani, mint a tegnapival. A Nyugat belső, legsajátabb értékeinek egyike, hogy egy ilyen merénylet komoly szemléletbeli következményekkel bírjon. Európa és az Egyesült Államok választhat a becstelen semmittevés és a mainál is élesebb hidegháborús feltartóztatás között, de ha a semmittevést választja, később bónuszként elkerülhetetlenül megkapja majd azt a hibrid háborút, mondjuk a Baltikumban, melynek Moszkva köztudomásúlag igen kiváló mestere.
A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője, elnökségi tagja.
