Karácsony előtt pár nappal, egy budapesti virágüzletben néhányan arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi tört, de jól érhető magyarsággal kér egy virágcsokrot, s amikor ki akarja fizetni, a virágkötő hölgy a következőt mondja neki: „Uram, én tartozom önnek köszönettel azért, mert segíteni próbál a hazámon.”
A férfit André Goodfriendnek hívták.
| ||
Mindez egy másik történetet idézett fel bennem. García Márquez közvetlenül az 1956-os forradalom után Magyarországon járt. Kószált a fővárosban, s amikor megpróbált szóba elegyedni egy rozoga villamos kalauzával, az elővett egy papírt, felírt rá két szót, Save Hungary, s átadta a megrendült fiatal írónak.
Az amerikai ügyvivő virágcsokros történetét egy közeli barátomtól hallottam, aki szemtanúja volt az esetnek, tehát nincs okom kételkedni valóságtartalmában, mindazonáltal az eset olyan kerek és olyan frappánsan, sőt olyan megrendítően fejezi ki a mai magyarországi helyzetet, hogy azonnal a folklór részévé vált. És már örökké az is marad, épp úgy, ahogy azok a történetek, melyeknek kortárs szemtanúi lehettünk negyed évszázaddal ezelőtt, s amelyeknek főhőse szintén egy nagyszerű amerikai diplomata volt, Mark Palmer nagykövet.
Nem csoda, hogy André Goodfriend visszahívása nem csak mellbe vágott, de mérhetetlenül el is szomorított sok ezer embert.
Új arc kell
Akár még az is lehet, hogy Goodfriendet – amint az a hivatalos közlésben szerepelt – tényleg családi gondok szólították haza, de ezt már soha senki nem fogja elhinni. Az orbánista oldalon azért, mert ott a diplomata távozásában saját diadalukat látják visszaigazolódni; az antiorbánista oldalon pedig az igaz ügy vereségét.
Én is azt mondom: ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Pedig számtalan racionális ok szól a visszahívás mellet, belátom. Mindenekelőtt az, hogy Colleen Bell személyében most már van egy tényleges magyarországi nagykövete az Egyesült Államoknak. Ha Goodfriend marad, az előtörténetek miatt a demokrácia elkötelezett híveinek továbbra is ő marad hazája nem „tényleges”, hanem „igazi” nagykövete. Ez pedig – lássuk be – a diplomáciai ügymenet és hatékonyság szempontjából a legcsekélyebb mértékben sem szerencsés.
Minthogy a magyar–amerikai kapcsolatok felmelegedésében legfeljebb az illúziók rabjai hihetnek, hisz a kleptokrata kormányelit ma ott folytatja, ahol tegnap abbahagyta, s Orbán oroszokkal ellejtett pávatánca is legfeljebb annak szól, hogy szimbolikus gesztusokkal ellensúlyozza a Putyin-látogatás hosszú távú gázüzletekben és a Paks 2-ben realizálódó végzetes következményeit, s így további szankciók remélhetők a magyar kormánnyal szemben. Ezekhez pedig új arc kell, mert hogy az nemcsak az amerikai politika folytonosságát erősíti meg, hanem annak eltökéltségét is.
Ugyanakkor persze megeshet, hogy Goodfriend személye mégis egy taktikai lépéskényszernek esett áldozatul, mely épp úgy lehet Washington részéről egy józanító gesztus Orbán felé, miként a magyar belpolitikai realitások átértékelése, az ellenzék rovására.
Lemondtak
Elméletileg elképzelhető például, hogy valamilyen megállapodás jött létre amerikai–magyar kormányszinten, melynek lényege, hogy Orbán ígéretet tett: feladja eddigi politikáját. Ám nem hiszem, hogy ezt valaki is komolyan gondolhatja Washingtonban.
De az is megeshet, hogy – az új magyarországi közvélemény-kutatások fényében – Washingtonban felmérték, a Jobbik annyira megerősödött, hogy kizárólag ez a párt lehet a Fidesz váltópártja. És az előretörése olyan elementáris, hogy nemcsak Fidesz-kihívó már, hanem a következő nyertes. Nos, ha ez így van, akkor Amerikának inkább érdeke Orbán mellé állni. Ő egyelőre csak üzletelni akar az oroszokkal, és (talán/egyelőre) nem kivinni az országot az unióból és a NATO-ból, cserébe azért, hogy totális hatalmát meghagyják a magyar határokon belül. Míg a Jobbik minden tekintetben a guruló rubelektől és a moszkovita ideológiai klímától függ.
Ha ez így van, akkor természetesen nem csak André Goodfriendtől kell búcsút vennünk, hisz ez nem kevesebbet jelent, minthogy Amerikában – ha átmenetileg is, de – lemondtak a magyarországi demokratikus kibontakozásról; azt 2018 után sem tekintik lehetségesnek.
(A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője.)
