A magyar kormány váratlanul bejelentette: kezdeményezi magyar katonák részvételét az Iszlám Állam (ISIS) elleni – már egy ideje komoly erőkkel folyó – nyugati akciókban. E szerepvállalás logikus és bizonyos feltételek mellett messzemenően támogatható. Ám a kezdeményezésnek legalább három dimenziója van, így érdemes azokat egyenként, majd összefüggéseikben is megvizsgálni.
Biztonságpolitika
Aligha lehet kétséges, hogy nem halogatható tovább egy komoly, az ISIS teljes megsemmisítését célzó nemzetközi fellépés. E bűnszervezet helyileg olyan károkat okozott a különféle civil közösségeknek, melyeknek tolerálása vagy figyelmen kívül hagyása a nemzetközi politikai szereplőket máris bűnrészessé tette. Perspektivikusan az sem megengedhető, hogy Afganisztánban ismét a tálibok ragadják meg a hatalmat. Ám az ISIS nem csak a szíriai és nyugat-iraki térségben veszélyezteti a biztonságot; azok a nagyrészt bűnözői elemek, akik gyakorlatilag az egész világból csatlakoztak hozzá, később könnyen és korlátlanul exportálhatják a terrort bárhova. A Charlie Hebdo vagy a dániai tényleges, illetve a belgiumi tervezett merényletek ennek veszélyét több mint nyilvánvalóvá teszik.
| ||
Ugyanakkor felmerül a kérdés: vajon Magyarországnak megvannak-e a képességei, hogy valós feladatokat tölthessen be egy efféle nemzetközi vállalkozásban? Nem kétséges, morálisan és politikailag nagyon fontos lenne egy ilyen szerepvállalás, különös tekintettel arra, hogy az Orbán-kormánynak – és így Magyarországnak – van mit ledolgoznia abból a bizalomhiányból, melyet 2010 óta nyugati szövetségeseinkkel szemben felhalmozott. De csak ezen az alapon túl kockázatos lenne a térségbe katonákat küldenünk, ha azoknak a képzettsége nem megfelelő, s ha nem vagyunk birtokában sem a helyismeretnek, sem pedig az ISIS-szel szembeni fellépés információs (hírszerzési) feltételeinek. Az efféle hiátusok nem csak a magyar, de a szövetséges katonának a biztonságát is kockáztatnák.
A kormány jelenleg azzal igyekszik hárítani az efféle fenntartásokat, hogy a magyar egységek kiválóan helytálltak Afganisztánban, tehát az Iszlám Állam elleni harcban sem fognak majd kudarcot vallani. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy sok meglepetést és nem kívánt komplikációkat hoztak szerepvállalásaink a délszláv háborúkat követő helyi normalizációs folyamatban, pedig Magyarország akkor a térséget leginkább ismerő államnak számított. A Közel-Kelettel kapcsolatos aktív háborús képességek próbájára azonban eddig még sohasem került sor.
Külpolitika
Mint említettük, Magyarországnak van mit törlesztenie szövetségesei felé, ugyanakkor félő, hogy ez a felajánlás csak a „keleti nyitás” kompenzálására szánt elterelő akció. A miniszterelnök – érzékelve az egyre mélyülő bizalmi válságot Magyarország és a NATO meghatározó államai, elsősorban az Egyesült Államok között – már múlt nyáron azzal kísérletezett, hogy ellensúlyozandó az autokrata rendszerekkel fenntartott egyre barátibb kapcsolatainak rossz fogadtatását, túlaktivizálja magát a NATO-ban. Ám az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása miatt ez már kevésnek bizonyult. Ezzel egy időben Orbán legnagyobb bánatára kiderült: Moszkvától sem remélhet sokat, tekintettel annak gazdasági gondjaira.
Az tény, hogy Budapesten a hangnem némileg megváltozott, és a szövetségesi hűség, illetve az uniós szolidaritás ismét megjelent a kormányzati kommunikációban – jelszóként. A Kreml kegyeiért nemrég még mindent feláldozni kész Szijjártó Péter most ilyeneket mondott arra a megállapításra, hogy Oroszország keresi a lehetőségét annak, hogy Magyarországgal és Görögországgal szemben enyhítsen az élelmiszer-embargón: „Magyarország nem kér és nem is fogad el semmilyen különleges bánásmódot ebben az ügyben.” A kijelentés szépségén csak az ront valamicskét, hogy nyílt titok: Szerbiában csomagolják át azokat a magyar árukat, amelyek aztán – megkerülve az embargót – kisvártatva Moszkvában landolnak.
Belpolitika
Egyre több jel mutat arra, hogy a kormány javaslata az ISIS-szel szembeni fellépésre megmarad a pávatánc részének. Nem is lehet ennél több, hisz az elképzelést mereven elutasító Jobbik és a Fidesz támogatói törzsgárdája egyaránt elutasítja a nyugatellenes, a demokráciát tagadó és ráadásul antiszemita Iszlám Állammal szembeni fellépést. Így Orbánnak aktuálisan nem áll érdekében akár egyetlen katonát is kiküldeni a Közel-Keletre, nemhogy 100-150-et. Erre utal, hogy olyan javaslatot tett le a parlamenti pártok asztalára, amely szakmailag teljességgel értelmezhetetlen és így nem is támogatható. Másrészt nagyon sietett a több konkrétumot követelő demokratikus ellenzékre kenni a felelősséget a fiaskóért, meg sem próbálva alternatív megoldásokat javasolni, vagy meghallgatni e pártok elképzeléseit.
A legnagyobb probléma azonban mégsem az, hogy a Fidesz politikai hasznot próbál húzni e komolynak egyáltalán nem tekinthető ötletével, hanem az, hogy ezzel a nemzetközi terrorizmus látókörébe helyezte Magyarországot.
A szerző a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja.
