Seres László

  • Seres László

Seres László cikkei

Liberális számvetés (Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője)

  • Seres László
A szabad demokraták pozitívnak ítélik a koalíciós kormányzás eddigi mérlegét, ezért 1998-ban is a szocialistákkal szeretnének tovább kormányozni, de nem mindenáron - ilyesmi volt az üzenete az SZDSZ hét végi, programalkotó küldöttgyűlésének. Kérdés, hogyan és mire készülnek a liberálisok, ha a kormányzati sikerekből inkább az MSZP profitál, ők pedig utoljára fél éve fogalmaztak meg markánsan önálló véleményt. A párt emberi jogi szakértőjétől, ex-kulturális miniszterétől azt is megkérdeztük, miért hallgat az SZDSZ, amikor ezek a hónapok az emberi jogok sorozatos megsértéséről, diszkriminációról is szólnak.

"Bevezetett értékekről van szó" (László József, a Magyar Televízió alelnöke)

  • Seres László
Gőzerővel készülnek a régi és az új tévéadók az októbertől várható médiaversenyre. Míg azonban a két kereskedelmi adó műsorterveiről naponta olvashatunk, alig tudni, hogyan képzeli a kedves nézők megtartását a 30 milliárdos büdzséjű, közpénzünket fogyasztó MTV, amelynek 2-es programját hamarosan műholdról élvezhetjük. Interjúalanyunk (korábban a Magyar Rádió vállalkozási igazgatója és a Kossuth adó főszerkesztője) június óta az MTV műsorstruktúráért felelős alelnöke, és mint az alábbiakból kiderül, mintha leginkább a nézői megszokás hatalmában bízna.

"Jólét nélkül ez nem..." (Trischler Gábor politológus, a német Zöld Párt szakértője)

  • Seres László
Most éppen a romák mennek, Kanadába, vagy ahová majd engedik őket - a világ népei azonban mindig is migráltak, ez aztán időnként gondokat okozott menedékeseknek és bennszülötteknek egyaránt, különösen, ha mindkét felet váratlanul érte a dolog. Interjúalanyunk politológus, történész, szociológus, és maga is németországi emigrációban él másfél évtizede, kisebbségi és menedékügyben tanácsad az alternatív-liberális Zöld Pártnak Frankfurt am Mainban, abban a városban, amely a legnyíltabban hirdeti és próbálja megvalósítani a nagyvárosi multikulturális együttélést. Trischler Gábort persze a német Zöldek színeváltozásáról is kérdeztük, ha már Budapesten járt.

"Egyfajta anti-Mohács" (Hans Beck, az Európai Bizottság budapesti képviselője)

  • Seres László
Az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való magyar csatlakozás történelmi esély, de a kétfajta integráció nem függ össze szorosan - állítja az a német ember, aki a nyugat-európai gazdasági és politikai közösség, az Európai Unió Bizottságának negyvenfős magyarországi külképviseletét irányítja. Hans Becknek meggyőződése: Magyarországnak és az Uniónak is elemi érdeke a keleti bővítés, és alaptalan dolog attól félni, hogy ránk telepszik majd a brüsszeli bürokrácia.

"Most látszik, hogy mit úsztunk meg" (Szabó Iván, a Magyar Demokrata Néppárt elnöke)

  • Seres László
Az MDNP nem egyszerűen egy ellenzéki párt a sok közül: az Antall/Boross-éra sok vezető politikusát tömörítő, az MDF-ből tavaly kiszakadt kis formáció a jelek szerint a lehetetlennel próbálkozik, amikor elutasítja az öncélú ellenzékiséget, és higgadt stílusban kritizál kormányt és jobboldali populizmust egyaránt. A mérsékelt centrumpozíciót megcélzó Néppárt népszerűsége azonban alig kimutatható, ismertsége is csak alig. Az MDNP elnöke, Szabó Iván volt pénzügyminiszter mindenesetre optimista. Ami pedig a fél- és közelmúltat illeti: ma is vállalja a bankkonszolidációt, és minden korábbi sérelem ellenére bízik a Fideszben.

Az MSat a médiaversenyben: Műsorváltozás

  • Seres László
Õsszel, az MTM-SBS és az RTL Klub indulásával könnyen éleződhet az osztályharc köztük és a már létező, kisebb adók között, fokozódhat a küzdelem a reklámbevételek újraelosztásáért. Ezért aztán a kisebbeknek újra kell gondolniuk műsorszerkezetüket és célcsoportjaikat, és nem mindegy, hogy kinek mibe van üzleti vagy politikai beleszólása. Az MSaton természetesen csak a véletlen műve, hogy a parlamenti BIT-es lobbi egyik médiaszakértője májusban igazgatói állást talált az átalakuló kis privát tévénél. Úgyhogy fogalmazzunk másként: egy ember munkát talált. És ez nagy dolog a mai időkben.

Az ORTT döntése: Kipontozás

  • Seres László
Októberben talán már meg is kezdi adását a két új magyar kereskedelmi televízió, amelyek hosszas technikai huzavona és politikai lobbizás után elnyerhették a meghirdetett országos frekvenciákat. Addigra talán lecsillapodnak az ügy hullámai: a döntés ugyanis, mint múlt héten már jeleztük, kissé szubjektívre sikeredett, sokan botrányt szimatolnak. A Narancs értesülése szerint az ORTT döntése matematikailag korrekt - más szempontból már nem annyira.

"A gépekben van a kábítószer" (Bernáth/y Sándor festő- és technoművész)

  • Seres László
Kell tudni váltani, nem lehet mindig Iggy Popot hallgatni - mondják a Trainspottingban a főhősnek, úgyhogy a srác elkezd ismerkedni a technóval. A lassan ötvenéves Bernáth/y Sándor, az egykori legendás A. E. Bizottság gitárosa több zeneművészeti kitérő és hatósági zaklatás után 1994-ben ért rave-be: összeállt Zsiga fiával, és MassTurbina 100% Live Act néven élő underground technozenét nyomat a budapesti Fáklya klubban, ezenkívül technoművészeti lapot ad ki Gépszava címmel. Interjúalanyunk arra is rávilágít, mi a globális technokultúra üzenete.

Hatás, ellenhatás (Alba Kör)

  • Seres László
Az elmúlt héten kezdte tárgyalni az Országgyűlés a polgári szolgálatról szóló törvény tervezetét, amely szolgálat ügyében az Alba Kör már hosszú évek óta ad jogi és praktikus tanácsokat a bevonulóknak - talán ennek is köszönhető, hogy a MaNcs olvasói által tavaly másodszor is elnyerték "Az év legrokonszenvesebb civil szervezete" címet. Farkas István koordinátorral, Perneczky László ügyvivővel és Maloschik Miklós titkárral arról is beszéltünk, miért és hogyan ellenzi az Alba Kör Magyarország NATO-csatlakozását.

Az SZDSZ válsága: Kíntorna

  • Seres László
Mélyponton az SZDSZ: a Szonda Ipsos legújabb felmérése szerint kilenc százalékra küzdötték le magukat a liberálisok, és nemigen vigasztalhatja őket, hogy az elpártolók nem is annyira félreikszelnének, mint inkább a 42 százaléknyi "bizonytalan, nem szavazna" rovatot gazdagítják. Azt ugyanis még nem látni, pontosan miben bízhatnak a szabad demokraták, ha 1998-ra gondolnak.

"Óriási kitörési lehetőség" (Gere Ádám, a Nyugdíjreform-koordináló Bizottság vezetője)

  • Seres László
Ha minden terv szerint megy, 1998. január 1-jétől megkezdődik a rendszerváltás egyik legmerészebb gazdasági-szociális átalakítása, a nyugdíjreform, amely nem a mai nyugdíjasokat, hanem a fiatalokat és a középkorú dolgozókat érinti. Ami nóvum: nyugdíjjárulékunk egyharmadát privát pénztárba fizetjük majd be, a tőkefedezeti elv alapján. A Pénzügyminisztérium szakvezetőjének, Gere Ádámnak (amerikás magyar, az Adam Smith Institute és a CATO Institute előadója) meggyőződése: a szabadpiaci elvek leginkább a szociális szférában hasznosak.

Kövess minket: