"Egyfajta anti-Mohács" (Hans Beck, az Európai Bizottság budapesti képviselője)

szerző
Seres László
publikálva
1997/33. (08. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való magyar csatlakozás történelmi esély, de a kétfajta integráció nem függ össze szorosan - állítja az a német ember, aki a nyugat-európai gazdasági és politikai közösség, az Európai Unió Bizottságának negyvenfős magyarországi külképviseletét irányítja. Hans Becknek meggyőződése: Magyarországnak és az Uniónak is elemi érdeke a keleti bővítés, és alaptalan dolog attól félni, hogy ránk telepszik majd a brüsszeli bürokrácia.

Az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való magyar csatlakozás történelmi esély, de a kétfajta integráció nem függ össze szorosan - állítja az a német ember, aki a nyugat-európai gazdasági és politikai közösség, az Európai Unió Bizottságának negyvenfős magyarországi külképviseletét irányítja. Hans Becknek meggyőződése: Magyarországnak és az Uniónak is elemi érdeke a keleti bővítés, és alaptalan dolog attól félni, hogy ránk telepszik majd a brüsszeli bürokrácia.

Magyar Narancs: Beck úr, mióta van Magyarországon?

Hans Beck: Éppen hét éve, 1990. július 13-a, péntek óta. Bár nem vagyok babonás.

MN: Személy szerint hogyan látja: megérett Magyarország a teljes jogú EU-tagságra?

HB: Szent meggyőződésem, hogy igen. Magyarország az elmúlt hét évben nagy haladást ért el, de nem szabad alábecsülnie a még hátralévő utat. A csatlakozási tárgyalások egyik kulcstémája ugyanis az európai jogrendszer átvétele lesz, és bár fontos előrelépés történt e téren, az még messze nem kielégítő. Nehéz ezt százalékban kifejezni, de az Európai Unió körülbelül húszezer jogszabályából, előírásából Magyarország egyes számítások szerint eddig jó esetben is csak tíz százalékot vett át.

MN: Tehát még hosszú az út.

HB: Hosszú az út, de valószínűleg lehetséges lesz, hogy néhány problémás területen, mint például a környezetvédelemben, átmeneti szabályozásokat találjunk. Erre készek vagyunk, ha ez az átmeneti idő nem túl hosszú. A magyar közigazgatás részéről óriási erőbedobást igényel majd, hogy a következő két-három évben sikeresen végigvigyük a tárgyalásokat. Azt mindenesetre megígérhetem, hogy amit személyesen meg tudok tenni ennek érdekében, azt megteszem.

MN: Mi az, amit konkrétan tenni tud? Részt vett például az országjelentés megírásában?

HB: Az Európai Bizottság országjelentése különböző források alapján készült. Az egyik fontos forrás a budapesti EU-delegáció jelentése volt, a Magyarországról szóló vélemény kialakításába folyamatosan bevontak minket. A végső szöveget persze már brüsszeli kollégáink fogalmazták meg.

MN: Osztja Kovács László optimizmusát, hogy már 2002-ben tagjai lehetünk az uniónak?

HB: Úgy emlékszem, Kovács úr azt mondta: nem irreális, hogy Magyarország az ezredforduló tájékán lehet az EU tagja. Énszerintem ez lehetséges, de addig még mindkét félnek nagyon sokat kell dolgozni. És egy kis szerencse is kell.

MN: De mi a helyzet a magyar gazdaság szintjével? A GDP-nk csak 37 százaléka az EU-átlagnak.

HB: Elég rendszeresen találkozom az EU-tagországok gazdasági szakértőivel, vállalkozókkal, magyarországi befektetőkkel, bankárokkal, és mindig meglep az optimizmusuk, ami túlmegy az én optimizmusomon. Ezek az emberek azt mondják nekem, hogy Magyarország minden további nélkül versenyképes lesz. Dicsérik a magyar munkavállalók magas szintű képzettségét, a munkaerkölcsöt. Sok kis- és középvállalkozás persze nem lesz életképes, egy egész sor el fog tűnni. Mégis, a magas számuk azt jelzi, hogy itt magasabb fokú a vállalkozói szellem, mint az egykori vasfüggöny mögötti néhány országban, ahol még él a szocialista mentalitás: csak azt tesszük, amit fentről előírnak.

MN: Nálunk nem lát ilyen szocialista beidegződéseket?

HB: Mindig kétségeim támadnak, ha azt hallom, hogy a magyarok pesszimistának vagy szkeptikusnak tartják magukat. Ha pedig túlságosan hatása alá von a melankolikus budapesti értelmiség, akkor elutazom vidékre, és ott nagyon sok vállalkozói szellemet meg optimizmust látok. Nemrég egy Miskolc melletti kisvárosban voltam. Az emberek ott szegények, de megpróbálnak tenni valamit ellene a rendelkezésükre álló eszközökkel. Persze hogy létezik másfajta mentalitás is, de tudja, egy adag szkepszis sosem árt. Nincs szükségünk olyan emberekre, akik mindent megéljeneznek, mindent jónak tartanak, ami az Európai Unióban zajlik. Sok mindent lehet bírálni. De számomra Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz egyfajta anti-Mohács. A mohácsi csata elvesztésével egy nagyon szerencsétlen korszak kezdődött Magyarország számára, többször felosztották, mindig csak tárgya volt a történelemnek, sosem alanya. És ez tulajdonképpen 1990-ig így volt.

MN: És ez másképpen lesz az uniós tagsággal? Az EU-n belül Magyarország és a többi kelet-európai állam nem alkot majd egyfajta másodosztályú országcsoportot?

HB: Abszolút nem. Mindig nagy benyomást tett rám az Unióban, hogy a kis tagállamoknak mindig nagyobb súlyuk volt, mint ha izolált nemzetállamok maradnak. Itt van Belgium, Hollandia vagy Luxemburg példája...

MN: ...na de ezek azért kicsit más gazdasági szintről indultak, mint mi.

HB: Az EU Miniszterek Tanácsában, ahol a döntések születnek, az a lényeg, hogy az ember kompromisszumokat harcoljon ki. Vannak országok, amelyek csak a saját érdeküket nézik. Azáltal, hogy például egy olyan ország, mint Belgium, jelen van a testületben, mindig részt tudott venni a kompromisszumok létrejöttében, a közös európai érdek megfogalmazásában. Olyan pozícióban volt, ami jóval túlment Belgium puszta nemzetállami helyzetén. A Miniszterek Tanácsában a szavazás nem GDP-nagyság szerint megy. Egy magyar politikus is több gazdasági vagy politikai eredményt érhet el országa számára így, mint amennyit elszigetelt helyzetben elérhetne.

MN: És mi az Unió érdeke?

HB: A kérdés az, hogy van-e választásunk. Az Unióban abból indulunk ki, hogy az EU-n belül a gazdasági fejlődés esélyei nagyobbak, mint azon kívül. Ez az egyik fő oka annak, hogy az Unió minden válság idején is összetartott és ma is összetart. Minden egyes tagállamnak előnyösebb a tagság, mint a kint maradás. Ha tehát a gazdasági fejlődésben és a vele járó politikai stabilitásban vagyunk érdekeltek, akkor fel kell ajánlanunk az uniós tagságot a jelentkezőknek. Magyarország is jól jár majd, ha tagja lesz az EU-nak, hiszen akkor hozzáférhet a különböző pénzügyi alapokhoz. Persze szembe kell néznünk azzal, hogy az eddigiekhez képest többfelé kell elosztanunk a tortát. Biztos, hogy e körül kemény harcok lesznek.

MN: Jacques Santer, a bizottság elnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy az EU-bővítéssel párhuzamosan az Uniónak is végre kell hajtania a szükséges szerkezeti reformokat. Mennyire kész az EU a keleti nyitásra?

HB: A csatlakozás előtt mindkét oldalon el kell még végezni bizonyos házi feladatokat. Az EU-nak három lényeges reformot kell végigvinnie teljesen függetlenül a bővítés folyamatától. Az egyik az intézményi rendszer átalakítása, tehát egy értelmes többségi szavazási rend keresztülvitele a Miniszterek Tanácsában; a legutóbbi amszterdami csúcs egyik kudarca, hogy ezt nem sikerült meglépni. A közösség már ma, tizenöt tagállammal is elérkezett döntésképességének határaihoz. A másik az agrárpolitika, a harmadik az úgynevezett strukturális pénzügyi alapok reformja, tehát a regionális segélyalap, a szociális alap és a mezőgazdasági alap átalakítása.

MN: Mi a helyzet a közös európai pénzzel? Yves-Thibault de Silguy francia EU-bizottsági tag a Der Spiegelnek azt mondta: ha az európai kormányfők jövő májusban elhalasztják az euro 1999-es bevezetését, akkor "az euro meghalt". És mi lesz a kelet-európai országokkal a csatlakozás után? Egy ideig kétfajta pénzügyi struktúra él majd egymás mellett?

HB: Egészen biztosan. Az EU keleti bővítéséről szóló vitát el kell választanunk az euro bevezetésétől. Ma még azt sem tudjuk, hogy az EU tagállamai közül már az első szakaszban mindegyik tagja lesz-e az európai gazdasági és monetáris uniónak. Ez attól függ, teljesítik-e a maastrichti kritériumokat. Az újonnan csatlakozó országok számára az egyik legégetőbb gond, amelynek megoldásán a magyar pénzügyminiszter is töri a fejét, a magas infláció. Ez nyilvánvalóan az egyik olyan kritérium, amelyet Magyarország ma nem tud teljesíteni. Viszont megállapíthatjuk, hogy a kormány sikeres volt: körülbelül tíz ponttal levitte az inflációt. Meglátjuk, mi lesz. Ha a kelet-európai társult országok teljesítik a kritériumokat, akkor természetesen tagjai lehetnek a gazdasági és pénzügyi uniónak. Ha nem, az sem dráma, akkor majd segítenek nekik, hogy teljesíthessék őket.

MN: Létezik-e az EU-n belül egyfajta ellenlobbi, amelyik kifejezetten ellenzi a keleti bővítést?

HB: Azt hiszem, nem. Egy példa jut eszembe, Spanyolország, de ma már az is teljesen támogatja a csatlakozást.

MN: De voltak konfliktusok a bővítéssel kapcsolatban.

HB: Lesznek is. Az biztos, hogy a dolog nem egy vasárnapi kirándulás. Kemény veszekedés jön majd a torta elosztásáért. Pláne, hogy abból indulunk ki: a torta nem lesz alapvetően nagyobb az eddiginél.

MN: Akkor sem, ha az új tagállamok segítenek a sütésben?

HB: Persze Magyarország, Lengyelország és a többi csatlakozó ország hozzájárul majd a közösség büdzséjéhez, de az ön által is említett eltérő jóléti szintek miatt jóval több pénz folyik majd vissza, mint amennyi bejön. Erre majd áldoznunk kell. Nem voltam Spanyolországban, de ott is meghozták gyümölcsüket a különböző EU-alapok.

MN: Miért függ össze az EU- és a NATO-csatlakozás? Miért beszél mindenki "euroatlanti" integrációról?

HB: Nem tudom, hogy mindenki arról beszél-e, én ezt sose tettem, mert szerintem két teljesen különböző tervről van szó. A NATO egy klasszikus védelmi szövetség, az Európai Unió pedig egy nemzetközi jogilag és történelmileg is teljesen új képződmény, amely az egyes tagországok államiságának bizonyos elemeit egy egész sor alapterületen átveszi. A szuverenitás egy része átruházódik az egyes fővárosokról Brüsszelre, mert az a tapasztalat, hogy közösen sok mindent jobban lehet megoldani. Politikailag persze megértem az "euroatlanti integráció" kifejezést, mert magában foglalja a két célt, az EU- és a NATO-tagságot.

MN: Az igaz, hogy EU-integrációnkat gyorsítja a NATO-tagság?

HB: Nem, ebben nem látok összefüggést. Meggyőződésem, hogy ha Magyarországot nem vennék be egy év múlva a NATO-ba, akkor az semmilyen szerepet nem játszana az EU-tagságról szóló tárgyalásokon.

MN: Mit szokott mondani azoknak az euroszkeptikusoknak, akik attól félnek, hogy az EU-tagsággal a távoli brüsszeli bürokrácia elveszi a nemzeti szuverenitás egy részét?

HB: Nem kérdés, hogy a szuverenitás egy része sérül - el kell dönteni, hogy az ember ezt akarja-e. Azt azonban fontos tudni, hogy nem a brüsszeli bürokráciának adja le az ország a szuverenitás egy részét, hanem az európai döntési szerveknek, szupranacionális intézményeknek, tehát a Minisztertanácsnak és az Európai Parlamentnek, amelynek demokratikus legitimációja van még akkor is, ha összetételében nem tükrözi az egyes tagállamok lakosságainak arányát. A Minisztertanácsnál persze remélni lehet, hogy döntései a mainál áttekinthetőbbé válnak. Nem hiszem, hogy az Európai Unióval egyfajta idegen bürokratikus uralom telepedne rá az egyes tagállamokra, hanem pont ellenkezőleg: európai identitásunk egyben a magyar, a német és a többi nemzeti identitást is magában foglalja. És ezt csak akkor tudjuk megőrizni, ha közösen képviseljük az érdekeinket.

MN: Az EU-bővítés egyik ideológiája az esetleges kelet-európai nacionalizmusok megfékezése. De mennyire képes az EU megfékezni a saját területén lévő nacionalizmusokat? Gondolok itt az írekre, baszkokra.

HB: A nacionalista tendenciák az elmúlt tíz évben valóban megerősödtek, nemcsak Közép- és Kelet-Európában, hanem Nyugaton, az EU-államokban is. Ugyanakkor megkülönböztetném a nacionalista érdekeket a szeparatista érdekektől. Szerintem ezt a veszélyt nem kell eltúlozni, mert valószínűleg minden országban van 10-15 százaléknyi nacionalista, ezt ki lehet bírni. Magyarországon sem látok radikálisan nacionalista tendenciákat. Amit lényegesnek tartok, az az, hogy az Európai Unió nemcsak gazdasági szövetség, hanem szellemi közösség is. A nacionalizmus az európai szellem perverziója. Európa egyszerre jelenti az egység sokszínűségét és a sokszínűség egységét. Az európai identitás azt jelenti például, hogy egy közös gondolat különböző formákban valósul meg. Mindegyik nemzet hozzáad valami különlegeset. A lényeg, hogy az egész egyfajta gyümölcsöző egyensúlyban legyen; az Európai Unióval ezt az egyensúlyt próbáljuk megteremteni. A szeparatizmus eltúlozza a sokszínűséget, de isten őrizz, hogy mi meg valami európai egyenlősdit teremtsünk. Nem akarjuk megteremteni az "új európai embert".

MN: A balkáni háborúban mindenesetre csődöt mondott Európa. A háborúnak a NATO bombázása vetett véget három év késéssel.

HB: Azt nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az Európai Unió magatartása hozzájárult a balkáni konfliktus kirobbanásához. Abban viszont igaza van, hogy az EU konfliktuskezelése ott csődöt mondott. Sajnálatos tény, hogy a háborúnak az amerikaiak fellépése vetett véget, bár azért nem becsülném alá sok európai politikus fáradozását. Örülök, hogy legalább az amerikaiaknak sikerült, még boldogabb lennék, ha ezt az Európai Unió sikerének tudhatnám be. A kérdés az, hogy ezek után hogyan folytatódjon az európai integráció ügye. Bízom abban, hogy az EU keleti bővítésével sikerül elmélyíteni az integrációt az úgynevezett második pillérben, az európai kül- és biztonságpolitikában is. Remélhetőleg hamar eljutunk idáig - magyar segítséggel is.

Seres László

szerző
Seres László
publikálva
1997/33. (08. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra