- kerényi -

Nem kell félni, nem fogok értelmiségi fanyalgásba arról, hogy sok pénzből könnyű látványos mozit csinálni, semmi bajom a jó mozikkal. Rodolfó-függő sem voltam soha, merthogy képtelen vagyok hosszú ideig összpontosítani, frusztrált leszek a fejtörőktől, sőt a logikus gondolkodás sem kenyerem, az emelő volt az utolsó gép, aminek értettem a működését. Nincs tehát semmilyen előítéletem David Copperfielddel szemben, mi több, bíztam abban, hogy jobban leköt, mint a többiek, merthogy kicsit unatkoztam mindig, amikor bűvészt vetett utamba a sors. Róla tudtam, hogy nem kártyákkal, kendőkkel, hanem vasúti kocsival, Niagarával, Szabadság-szoborral szokott bíbelődni, engem meg főleg a mikromágia untat, a sok töltelék, hiába tudom, hogy pont ezalatt vernek át, terelik el a figyelmemet, alig várom már a légtornászokat.

Megszenvedte a kormányváltást a környezetvédelem. Minisztériumát megtizedelte a földművelési tárca, csökkenni fog a környezetvédelmi felügyelőségek létszáma, megállt a jogszabály-előkészítés, és a környezetvédelmi fejlesztések és beruházások legfőbb anyagi bázisa, a Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) önállósága is megszűnik. A hektikusan irányító kisgazda miniszter már az általa odavitt embereket rugdossa ki. És bár visszafogott morgás hallik a Fidesz felől is, a polgárok akarata szent, s ezen akarat diadalához Torgyán doktor momentán nélkülözhetetlen. A környezetvédelmi miniszter Pepó Pál pedig történetesen az ő választottja.

Sok jót nem várhatunk egy könyvtől, melynek megírását szerzője azzal indokolja a harmadik oldalon, hogy "a helyzet teljes és elfogulatlan feltárást igényel". Tetézi a bajt, ha e látnivalóan torz ön- és valóságismerettel bíró, de elhivatott szerző ráadásul tényfeltáró munkára készül. Van egy ilyen hajlam bizonyos emberekben, az újságírókban például állítólag szinte munkaköri kötelesség, hogy kiverje őket a víz, ha feltáratlan tényre bukkannak, hőhullámok, erekciók és agyi elektromos kisülések árasztják el őket, míg be nem cserkészik és jól fel nem tárják szegény kis tényt.

A Fradi-Dicobe frigy elmúlt két hetének eseményeit figyelve úgy tűnik, a Fradinak továbbra is a Dicobe kell. Lehet bármilyen megbízhatatlan, szegheti meg szavát, a klub képviselői újabb és újabb haladékot adnak az amerikai cégnek. Sőt még a frigy klubon belüli ellenzői is elhallgattak: az egyesületi tanács utolsó ülésén egyhangúan a Dicobe-bal való tárgyalások folytatása mellett döntött. Persze addig, amíg nem írják alá a szerződést, bármi megtörténhet. Akár még az is, hogy a Dicobe, ahogy jött, úgy el is tűnik a sportbiznisz környékéről.

Lapunk megjelenésekor telik le a hágai ítélet kihirdetése utáni fél év, amellyel a magyar tárgyalóküldöttség riogatta hónapokig a népet, igazolandó azt, hogy a tárgyalásokon miért is fekszünk le ilyen lelkesen a szlovákoknak. Amikor aztán kiderült, hogy az MSZP túl sokat veszítene egy itthon kajakból átvert megállapodással, egyből lett idő a hatástanulmányok, gazdaságossági számítások elvégzésére. Hírek szerint Kovács László győzte meg Hornt az aláírás elodázásáról, cserébe megkapta főnökétől a hálás feladatot: magyarázkodhatott a parlament előtt. Horn azért a biztonság kedvéért - szívatva egy kicsit a koalíciós partnert is - még aláíratta Nemcsókkal a keretmegállapodás tervezetét, de nem várta meg az SZDSZ beígért vétóját, és hatástanulmányok elvégeztetése mellett döntött.

Egy hónap van már csak a kormány MSZP-s tagjai által belengetett március 25-ig, a keretmegállapodásként eufemizált régi/új vízlépcsőszerződés megkötésének beígért napjáig. Persze ez a 25-e, a hágai ítélet utáni fél év leteltének a napja nem kötelezi egyik felet sem semmire, tudják ezt Hornék is, aláírhatják ők áprilisban is, holnap is, ha akarják. Nagyon akarják. Jól taktikáztak, sikerült kibekkelniük azt, hogy a parlament megfékezze őket.

Sok mindenre lehetett számítani a vízlépcsőtárgyalások újabb fordulója előtt, de a magyar küldöttség ajánlata minden várakozást felülmúlt: Nemcsók államtitkárék egyből két vízlépcsőt ígértek a szlovák testvéreknek. Ahhoz képest, hogy még egy rendes pecsétes papírt sem tudnának a szlovák mezőgazdasági minisztérium portásának felmutatni arról, hogy kik ők és mit akarnak, ajánlatuk igazán szép teljesítmény.

Lebukott egy egész ügyosztály a budapesti városházán. Alapos a gyanú, hogy a beruházási és közbeszerzési ügyosztály munkatársai kenőpénzt fogadtak el fővárosi nagyberuházások pályázóitól. A sajtó a lebukásokat az osztály volt helyettes vezetőjétől eredezteti, aki maga is gyanúsított.

Funny, mondta a Londonból érkezett lány, aki ugyan egy szót sem értett Szőke András agymenéséből, de mivel szociálpolitikusok ritkán szónokolnak létráról, hajléktalanszállót sem szoktak a negyedik fokról megnyitni, az angol pedig feltehetően tudta, hová jött, merthogy angolok ritkán mászkálnak a Külső-Váci úton, üres laktanyákban, tulajdonképpen mindenki ritkán mászkál a Külső-Váci úton, kivéve a magyar véderő legtalányosabb figuráit, a flotillásokat, valamint a szintén elég talányos hajléktalanokat: az angol a tények ilyen konstellációjából tehát okkal vonta le a cikk első szavával jelölt következtetést.

"Andreas nagyúr, Kis-Egyiptom hercege, aki a keresztény hit miatt kényszerült elhagyni országát, és városunkba érkezett 100 alattvalójával, férfiakkal, nőkkel és gyermekekkel, valamint 40 lóval, a rómaiak királyától származó levelet mutatott fel, amely lelkünkre kötötte, hogy lássuk el őt alamizsnával, bánjunk vele szeretettel, bármely országba vesse is a sors." A pápai menlevél 25 ezüstöt, kenyeret, heringet, sört és szalmát eredményezett az 1420-ban Brüsszelbe érkezett vándoroknak, a pohos németalföldiek rendesen beszopták a feltehetően hamis menlevéllel megtámogatott, vezeklő keresztényekről szóló történetet. Nem mintha a brüsszeli városatyák butábbak lettek volna prekapitalista kortársaiknál, András herceg és a többi egyiptomi gróf és herceg egész Európát megetette ezzel a dumával, a brüsszeli feljegyzés előtt három hónappal például egy provence-i kisváros gázsóit vették rá bukszáik megnyitására. A sok harcos-baszós, partraszállós sikertörténet (vagy éppen kudarcsorozat, mint a miénk) között szokatlanok ezek a 15. századi kis színesek, de ugyanarról szólnak, mint a gázsók nemzeti történetírásai: a megmaradásról. Jöttek, láttak, győztek, sok grófot megfőztek, de csak pár évtizeddel tudták elodázni üldöztetéseiket. Mert aztán mintha a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodának a romákkal szembeni atrocitásokról évente beszámoló Fehér könyvének (a 96-os eseményekről szólót most adta ki a NEKI) historikus változatát olvasnánk. Pedig egy angol történésznek a cigányok történetéről írott, nemrég megjelent munkájáról van szó.

Nyolcszáz dollár. Nem egy menet került ennyibe, a nyolcéves thaiföldi kislányt örökbe, mindenestül vásárolták meg ennyiért. Sok mindene ugyan nincsen, csak üveges tekintete, tályogokkal teli szájürege és csikkekkel összeégetett teste, nem is venné meg senki, különösen nem a testét elhasználó nyugati turisták. Megvásárlásával egy belga szociális munkás próbált a gyereknek néhány elviselhetőbb hónapot biztosítani az AIDS végstádiuma előtt. A thai kislány aztán egy nemrég magyarul is megjelent könyv főszereplője lett, a szociális munkás pedig a gyermekprostitúció elleni harc egyik legismertebb alakja. Könyve magán viseli az erős felindulás összes stílusjegyét, sorakoznak benne a kérdő- és felkiáltójelek, önismétlő monológok, mégis fontos könyv, és nem csak azért, mert ´96 a pedofília éve volt. Belgium, stockholmi világkonferencia, egri földrajztanárnő, szerencsétlen esetben saját elfojtásaink: tavaly a gyermekekkel űzött szexen szörnyülködött a világ.

A hétköznapi nyelvérzék az élet nagy, ritkán adódó lehetőségeit dupla tárgyraggal tiszteli meg: amikor még egy órát kellett sorban állni érte, banántot kértünk a zöldségesnél; adutot játszunk ki a győzelem kapujában, és itt van nyelvünk legújabb gyöngyszeme: szocpoltból épül a házunk.