Sok jót nem várhatunk egy könyvtől, melynek megírását szerzője azzal indokolja a harmadik oldalon, hogy "a helyzet teljes és elfogulatlan feltárást igényel". Tetézi a bajt, ha e látnivalóan torz ön- és valóságismerettel bíró, de elhivatott szerző ráadásul tényfeltáró munkára készül. Van egy ilyen hajlam bizonyos emberekben, az újságírókban például állítólag szinte munkaköri kötelesség, hogy kiverje őket a víz, ha feltáratlan tényre bukkannak, hőhullámok, erekciók és agyi elektromos kisülések árasztják el őket, míg be nem cserkészik és jól fel nem tárják szegény kis tényt.

Sok jót nem várhatunk egy könyvtől, melynek megírását szerzője azzal indokolja a harmadik oldalon, hogy "a helyzet teljes és elfogulatlan feltárást igényel". Tetézi a bajt, ha e látnivalóan torz ön- és valóságismerettel bíró, de elhivatott szerző ráadásul tényfeltáró munkára készül. Van egy ilyen hajlam bizonyos emberekben, az újságírókban például állítólag szinte munkaköri kötelesség, hogy kiverje őket a víz, ha feltáratlan tényre bukkannak, hőhullámok, erekciók és agyi elektromos kisülések árasztják el őket, míg be nem cserkészik és jól fel nem tárják szegény kis tényt.

Ilyen feltáró típusú ember volt mindig is Moldova. Írta riportkönyveit vasútról, textiliparról, rendőrségről, a Balatonról, most meg a bős-nagymarosi vízlépcsőről tárta elénk a kendőzetlen valót. (Púp volt ugyan a hátán, de megírta, hisz ha szólítják, mennie kell az ilyen jónási hősnek, mint ő, aki "számos levelet, üzenetet" kapott.) Az idő múlásával aztán nemcsak a világról tárt fel dolgokat, önmagáról is egyre többet elárult. A rendőrség PR-munkájában mérföldkövet jelentő Bűn az élet az ünnepelt szerző világképének helyes kis rasszista vonásait villantotta föl, mostani dolgozatában pedig leplezetlenül siránkozik a szocializmus elveszett paradicsoma után.

Könyvének igazi érdekességét ez és nem a tárgyával való reménytelen birkózása adja. Abban is vannak persze igazi gyöngyszemek, például hogy az "érintetlenül hagyott természet a legnagyobb bajokat okozhatja". Máshol meg romba dönti könyvének üzenetét: a vízlépcső ügyében egyedüli kompetens hozzászólók a vízügyesek (ezt Horn és Nemcsók is nagyon szerette mondogatni), akikről közben kiderül, hogy fő művükről nem készítettek haszonelemzést.

Moldova interpretálásában az építkezések ´89-es leállításáig a vízlépcső története az építésben érdekeltek folyamatos defenzívája, könyvében szó sincs cenzúráról, tájékoztatási monopóliumról, szétvert tüntetésről. Hazudik tehát, miközben folyamatosan túllép témáján, és az egész rendszer elmúltán panaszkodik. A könyvben Németh Miklós likvidátor, az MSZMP reformkörei a mazochista német zsidósághoz hasonlók, a tüntetéseken "egy egész, politizálásra önmagát felkenő értelmiség vonult ki".

A kormányzat miért nem lépett fel erélyesebben a kibontakozó szervezkedéssel szemben - kérdezi, majd így válaszol: "az akkori hatalom sokszor élt a cenzúra, sőt az elhallgattatás eszközeivel, de ezeket mindig is szívesebben alkalmazta a valóban baloldali kezdeményezések - mint a népi-nemzeti és értelmiségi mozgalmak - ellen. Elnézte Cs. István sorozatos fasisztaízű megnyilatkozásait, de egyetlen poénért egyéves szilenciumot adott a kor egyik legnagyobb költőjének, a szocialista elkötelezettségű Ladányi Mihálynak."

Szegény szerző rosszul viselte a rendszerváltást. Hiszen egy időben nagy szám volt ő, érte és banánért álltak sorban a népek, hiánykönyvek voltak a riportjai. Valóságismeret, szókimondás, lepleknek lerántása, még azt is terjesztették róla, hogy jól ír riportot. Holott úgy írt, mint most. Fiktív jellemeket szerepeltetve, akik ugyanúgy beszéltek, mint szatíráinak hősei, elfogult, hamis szemlélettel, sértőn (itt például gülüszemű bazedovos az egyik zöld aktivista, a másik meg kacskakezű filmes), vagdalkozón, felszínesen. Moldova mindig a rendszer kritikusának tűnt, miközben apologétája volt, tényfeltárásai közben csak a lényegről hallgatott. Jellemző, hogy a rendszerváltást humoristaként, a Rádiókabaré és a Hócipő állandó munkatársaként élte túl.

Az Ég a Duna - miközben meleg szarig nyal a vizeseknek, és fröcsög a zöldekre - jó népi balos szempontból siratja a szocializmust. Hazug proliromantikájában a politika úri huncutság, mert nem az egyszerű emberek szentenciózus, egyenes beszéde: mondja ezt egy olyan ember, akit az újságíró-iskolákban tanítani kellene mint olyan szerzőt, aki mindig a legerősebb forrásnak dől be, és csak annak állításait nem ellenőrzi. Nem mondhatjuk, hogy kilóra megvették mindig, inkább hajlamnak vélnénk az ilyesmit, dörgölőzni az erőshöz - most is csak annyit tudunk meg a könyvből, hogy a Magyarországnak pár száz milliárd forint kárt okozó Nemcsók János volt kormánybiztos nagyon hívta őt PR-emberének, ment is vele pár titkos tárgyalásra, de végül nem fogadta el a munkát.

Vagy mégis? Hiszen megírta könyvét, rendes vízlépcsőpárti röpiratot, valamivel jobb stílusban, mint a Reális Zöldek tudnak. Arról már nem ő tehet, hogy közben - remélhetőleg - okafogyottá vált a dolog: volt közben egy választás.

- kerényi -

Kertek 2000 Könyvkiadó; 335 oldal, 1498 Ft