- káté -

Puccini Bohémélet című operája több mint kilencven év után tavaly került először a Salzburgi Ünnepi Játékok műsorára, mert mindaddig méltatlannak minősült egy művészi értelemben avantgárd fesztivál esztétikai igényeihez.

A cím részint megtévesztő, mert a verseket Joó László nem írta, hanem mondja (A magyar költészet gyöngyszemeiből), részint megfelel az igazságnak, mert ezek az ő versei, a sajátjaivá szellemíti őket. A színész nem mai gyerek, az idén lesz kilencvennégy, és ötvennégy magyar verset mond el Balassitól Áprilyig. Kívülről.

című hosszú egyfelvonásosa a szerző utolsó darabja, opera az operáról. A költő és a zeneszerző arról vitázik a 18. századi kastélyban, melyikük művészete fontosabb. A kérdést a művészetrajongó mecénás grófnőnek kell eldöntenie, akibe mindketten szerelmesek.

című operájának ez a régről megőrzött, 2009-ben élőben is közvetített Metropolitan-rendezése (az ismeretlen Sonja Frisell munkája) már a maga idejében is muzeális konvenciókra épült. A győzelmi bevonuláskor megjelenő két lovat a hozzájuk tartozó lovassal a közönség tapssal honorálja.

című operájának címszereplője a művész, aki az érzéki és a plátói szerelem között futkos ihletért. Valószínűleg csak útközben érzi jól magát, ilyenkor költ.

Puccini Turandot című operájának ez a Franco Zeffirelli-rendezése, amelyet a Metropolitan Operában rögzítettek 2009-ben, már-már ugyanúgy klasszikus, mint maga a mű. Régi, de nem elavult, mert a mesei pompa sohasem avul el.

című vígoperája a leleplezés jegyében fogant, nem árt neki a Metropolitan élő(ből rögzített) moziközvetítéseinek új módija: a kukkolás. A kertben elbújt Ernesto szerenádjának első strófáját nemcsak halljuk Matthew Polenzanitól, látjuk is a beosztott kórustagok karéjában a díszlet mögött tanyázó tenoristát, amint vigyázó tekintetét a pódiumon vezénylő karvezetőre függeszti, aki viszont a "nagy karmestert", James Levine-t figyeli a monitoron.