DVD

Giordano Andrea Chénier

  • - káté -
  • 2012. augusztus 12.

Zene

Giordano Andrea Chénier című (nálunk André Chénier-ként ismert) operájának ez a tizenöt évvel ezelőtti Met-előadást rögzítő felvétele Luciano Pavarotti miatt érték. A tenorista hangja túl az ötvenen is töretlen fényében tündököl, lírai karaktere és puha dallamívei a drámai pillanatokban hősi színezetet kapnak, egyénisége pedig gyöngédséggel vonja be a francia forradalom áldozatává váló költő alakját. A címszerep nem a legjobb, de az áriák népszerűsége miatt a leghálásabb szerepe Giordano operájának, és Pavarotti szelíd lelkülete, kisfiús mosolya jellemet kölcsönöz a szerelem és a szabadság jegyében megdicsőülten vérpadra lépő álmodozónak. Kijut a sikerből a Maddalenát éneklő Maria Guleghinának is, aki makulátlan vokalitással bizonyul méltó partnernek. Euforikus zárókettősük a guillotine árnyékában - az eszköz meglehetősen primitíven rajzolódik ki a horizonton - egyike az operairodalom romantikus abszurditásainak, és méltán részesül ovációban. A legbonyolultabb karakter Gérard, a lakájból lett népvezér, aki megcsömörlik a forradalmi terrortól, és bár ő is szerelmes Maddalenába, megmentené árulónak kikiáltott vetélytársát. Juan Ponsnak megvan hozzá a megfelelő baritonja, amit kiereszthet. Ennyi elég egy hagyományos - áriákra és kettősökre épülő -, statikus előadáshoz. A rendező Nicolas Jo‘l sokat nem is tesz hozzá, egyedül a második felvonás bírósági jelenetében, egy ágyútöltelékként kezelt kisfiú rideg besorozásával, a fölhergelt tömeg kíméletlen viselkedésével és a foglyok elhurcolásának fináléjával mutat némi eredetiséget; ez utóbbi a közvetítésvezető Brian Large bravúros közelijeitől valódi drámaiságot nyer. A zenekar viszont végig magas hőfokon adagolja a szenvedélyt. Nem csoda, James Levine vezényel.

Decca, Universal, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.