Amúgy is Anna Netrebkóra vagyunk kíváncsiak, aki veszített ugyan matériájának lágyságából, karcsúságából - az alakja is teltebb lett, nemcsak a hangja -, a koloratúrákat gömbölyíti, a hangszíne sötétedik, de minõsége, árnyalatossága a régi. És jól áll neki az érettség. Norinának is, aki nem kislány, hanem tapasztalt, fifikás és frivol özvegy - Mariusz Kwiecien csinos Malatestája is kell hozzá. Netrebko combharisnyát húz, balettozó rúdgyakorlatot végez, gyertyatartásban biciklizik. De mértékkel csintalankodik, s õszintén megbánja, hogy felpofozta a házasodhatnám öregembert. John Del Carlónak nem kell mûvi úton deformálnia az idõs széptevõt, bumfordi melák, nem trottyos, de groteszk, és az énekes a kiszabott határokon belül idétlenkedik. Kiegyenlített basszbaritonja van, bírja a gyors futamokat, hadarókettõsük Kwiecien nemes baritonjával prozódiai és melodikai bravúr. Levine nem csipkézi túl a zenét, Otto Schenk sem a rendezést - tudják a dolgukat.
Deutsche Grammophon/Universal, 2011
*****
