A produkció igazolja a nézetet, mely szerint az opera az, amikor kövér bácsik és nénik ágálnak dalban a színpadon. Johan Botha amilyen nagydarab, olyan súlytalan Radames. Néha érdeklõdés csillan a szemében, de egy percre sem hiteti el, hogy hõsnek született, és az érzõ emberré válás mellett döntött. Svung és szenvedély nélkül énekel, sem a hangszíne, sem az expresz-szivitása nem megfelelõ a szerephez. A legfurcsább Dolora Zajick éltes Amnerise: groteszken csücsörít, alig nyitja ki a száját, mintha utószinkront imitálna, és a rendezõ nem figyelmeztette, hogy csinálja hitelesebben. De mégiscsak a torkából jön a hang, méghozzá minden regiszterben szépen, egyenletesen, különösen a mély fekvésben. A negyedik felvonásban egyszer csak elkezd szárnyalni, bár akkor sem csinál semmit, csak durcásan elfordul, magában hisztizik, és kiderül, hogy ezzel együtt is személyiség, valaki, akire figyelni kell.
Decca/Universal, 2011, 2 DVD
*** és fél
