Cilea Adriana Lecouvreur című operáját (1902) a veristákhoz, például Leoncavallóhoz és Mascagnihoz is szokás sorolni, holott velejéig romantikus mű. Ez a felvétel, amely 2010 legvégén készült a londoni Covent Gardenben, a rendező javára dönti el a dilemmát, hogy ki a fontosabb szereplő az operában, ő vagy a karmester. Egy bölcs válasz szerint: aki az erősebb. Itt David McVicar. A DVD-t kötelező "olvasmánnyá" kellene tenni mindenhol, ahol az operai előadó-művészetet tanítják. A kurzust a "Hogyan legyünk természetesek vadromantikus, teátrális és mérgezéses színpadon?" címmel hirdetném meg.
A Scribe színművén alapuló cselekmény szerint a címszereplő színésznő körüli intrika egy színházi előadás közben, a színpadon kezdődik, egy kölcsönkastély titkos pásztoróráján folytatódik, és egy mérgezett virág illatával előidézett haláltusával végződik. Eközben egyetlen kigúvadt szem, széttárt kar, egymás testére omlás sem következik be. Illetve csak annyi, amennyit a címszereplő színésznői karaktere indokol, az viszont a felfogás alapjává válik. Adriana teatralitása a hivatásából fakad, az ő finom művészalkata mindent egy illúzióvilágon keresztül érzékel, ezért a kecsesen poétikus Angela Gheorghiu színpadiasan éli át a körülötte történteket. A Mauriziót alakító Jonas Kaufmann is a maga "auráját" hozza intenzív tenorján. Az őszintén rajongó szerelmes macsót, akinek borostás harctéri férfiasságán ugyanakkor érződik, hogy nincs igazán jelen Adriana mellett, mert politikai küldetése és előző párkapcsolatának lezáratlansága (mindkettő erősen belejátszik a történetbe) elvonja figyelmét a realitástól. A bombasztok nélküli finálé külön érték: ritka az ilyen ágálástól mentes szerelmi halál az operaszínpadon.
Decca, Universal, 2011, 2 DVD
