Szira Judit

Amerika, és az országon belül elsősorban Kalifornia soha nem látott lakhatási válsággal néz szembe – szinte megoldhatatlannak látszik a hajléktalanok helyzete.

A kormány új közoktatási törvényt készít elő, amely alaposan átformálná a magyar általános és középiskolák világát. Félő, hogy a tervezet épp azokat az elemeket fogja kidobni a rendszerből, amelyek az elmúlt években bizonyíthatóan eredményre vezettek - már ha eredménynek nevezzük nemcsak az oktatás általában javuló színvonalát, de az esélyegyenlőtlenség mérséklését, a szegényebb rétegekből származó gyerekek elszigeteltségének a csökkenését is.

Amikor 1990-ben a parlament elfogadta az önkormányzati törvényt, még nem tudhattuk, mit jelent és hogyan működik a közoktatás önkormányzati irányítása. Úgy tűnt, hogy az 1989 előtti teljes centralizációval szemben a közigazgatás meg az oktatás decentralizációja az állammal szembeni szabadság garanciája; hogy a helyi közösségek autonómiája, a felügyelet, a számonkérés megszűnése felszabadítja az alkotó energiákat. Így tett egyébként több posztkommunista ország is (bár az oktatás központi ellenőrzését, a szakfelügyeletet csak nálunk törölte el a késő kádári reform). Rigó Béla írásával szemben tehát (Ki dirigál?, Magyar Narancs, 2010. január 28.) nem az történt, hogy a parlament "az önkormányzatokra lőcsölte" az iskolafenntartás gondját, baját. A törvényhozók a kor jogosnak látszó igényeihez igyekeztek alkalmazkodni.

A szocialista párt tavaly év végén újabb pedagógusboldogító javaslattal állt elő, amit az Országgyűlés december 14-én el is fogadott. A közoktatási törvény szóban forgó módosítása - melyet Sólyom László nem írt alá, viszont az Alkotmánybíróságtól (AB) a felülvizsgálatát kérte - az iskolaigazgató-választást kívánná lényegében a tanárok kezébe adni. Ha a módosítás nem akad fenn az AB-n, a tanárok ezentúl komoly beleszólást kapnak abba, hogy ki legyen a saját főnökük. Igazgatói kinevezés ugyanis csak annak lenne adható, akit titkos szavazással a nevelőtestület tagjainak legalább 40 százaléka támogat.

A tavalyi amerikai választási kampányból tudjuk: az ottani választókat szerfölött érdekli a közszolgáltatások és különösen az oktatás átalakításának ügye. (Aztán persze a gazdasági válság háttérbe szorította a nagy ellátórendszerek kérdését.) Annál is izgalmasabb volt ezt itthonról végigkísérni, mivel Magyarországon, miközben két választás között az ellenzék folyamatosan kritizálja az kormány oktatáspolitikáját, a kampányokban egyik nagy párt sem áll elő komolyan vehető megoldásokkal.

Horn Dániel és Erőss Gábor vitatkozik a Narancsban a szabad iskolaválasztásról, az előbbi támogatja, az utóbbi ellenzi a fenntartását. (Lásd: Horn Dániel: Ne játssz a pad alatt!, 2007. november 15., Erőss Gábor: Lamperth és a tabuvédők, 2007. november 22., és Horn Dániel: A tanuló felel, 2007. december 6.) Én Erőss mellé állok a vitában, és a szabad iskolaválasztás tabuja, valamint a - ma már jól láthatóan túlzott - decentralizáció ellen érvelek.

Ennek a napjainkban szinte mindenütt érvényben levő gyakorlatnak az a következménye, hogy a közpénzből működtetett iskolai szegregáció egyre nagyobb méreteket ölt a magyar oktatásban.

A Közgazdasági Szemle áprilisi számában jelent meg Kertesi Gábor és Kézdi Gábor írása az általános iskolai szegregációról. A tanulmány állítja, hogy a magyar iskolarendszer szegregáló, és ahelyett, hogy ellensúlyozná vagy kiegyenlítené, inkább megerősíti, elmélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket. Mindezt a megismételt PISA kutatások, a témával foglalkozó más dolgozatok is alátámasztják.

Különleges jelentőségű ügyben hozott döntést egy hónapja az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága. A Michigani Egyetemmel szemben két pert indítottak olyan diákok, akik közül kettőt az egyetem alapképzésére, egyet a jogi karra nem vettek fel. A felperesek, akik keresetéhez Bush elnök kormánya is csatlakozott, azt kifogásolták, hogy az egyetem származási alapon tesz különbséget a jelentkezők között.