Ki dirigál a direktornak? - A közoktatási törvény módosítása az Alkotmánybíróság előtt

  • Szira Judit
  • 2010. január 14.

Publicisztika

A szocialista párt tavaly év végén újabb pedagógusboldogító javaslattal állt elő, amit az Országgyűlés december 14-én el is fogadott. A közoktatási törvény szóban forgó módosítása - melyet Sólyom László nem írt alá, viszont az Alkotmánybíróságtól (AB) a felülvizsgálatát kérte - az iskolaigazgató-választást kívánná lényegében a tanárok kezébe adni. Ha a módosítás nem akad fenn az AB-n, a tanárok ezentúl komoly beleszólást kapnak abba, hogy ki legyen a saját főnökük. Igazgatói kinevezés ugyanis csak annak lenne adható, akit titkos szavazással a nevelőtestület tagjainak legalább 40 százaléka támogat.

A szocialista párt tavaly év végén újabb pedagógusboldogító javaslattal állt elő, amit az Országgyűlés december 14-én el is fogadott. A közoktatási törvény szóban forgó módosítása - melyet Sólyom László nem írt alá, viszont az Alkotmánybíróságtól (AB) a felülvizsgálatát kérte - az iskolaigazgató-választást kívánná lényegében a tanárok kezébe adni. Ha a módosítás nem akad fenn az AB-n, a tanárok ezentúl komoly beleszólást kapnak abba, hogy ki legyen a saját főnökük. Igazgatói kinevezés ugyanis csak annak lenne adható, akit titkos szavazással a nevelőtestület tagjainak legalább 40 százaléka támogat.

*

Az eddigi szabályozás szerint az igazgatót a fenntartó nevezi ki: az önkormányzati iskolák esetében személyéről az önkormányzati képviselők egyszerű többséggel határoznak. A döntés előtt a polgármesteri hivatalnak be kell szereznie az iskola alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, az iskolai szülői szervezetnek és az iskolai diákönkormányzatnak a véleményét is. A véleményezési joggal bírók számára minden olyan információt hozzáférhetővé kell tenni, amellyel a fenntartók is rendelkeznek. A végső szó kimondása előtt tehát a döntéshozó ma is tájékozódik arról, hogy miként vélekednek az érdekeltek: nemcsak a tanárok, de a szülők és a diákönkormányzat is.

Az iskola fenntartójának persze nem csupán az igazgatói kinevezés a feladata: ő működteti az oktatási minőségirányítási rendszert, és olyan fontos dokumentumokat hagy jóvá, mint a szervezeti és működési szabályzat, a pedagógiai program, a házirend. A fenntartónak kell értékelnie a pedagógiai-szakmai munka eredményességét is. Mindezt a jelenleg hatályos törvény írja elő, függetlenül attól, hogy az önkormányzatok többsége milyen színvonalon végzi e feladatait, és hogy az ő, a fenntartó szakmai munkáját nem ellenőrzi senki.

A szocialisták javaslatukat a következő érvvel indokolták. A közoktatási törvény már így is olyan döntési jogkörrel ruházza fel a tantestületeket az intézmények munkájában, nevesül a pedagógiai program kidolgozásában, hogy ha az új igazgató ezt a programot nem támogatja, lehetetlenné válik az összehangolt pedagógiai munka. Ám felmerül a kérdés: vajon egy több iskolát fenntartó önkormányzat képes lehet-e helyi oktatáspolitikát tervezni, ha nem ő választja ki az iskolaigazgatókat? És mi módon tudja rávenni az iskolákat, hogy kövessék a település összehangolt oktatáspolitikáját, ha nem dönthet az igazgató személyéről? Netán az önkormányzatnak kellene az iskolák tervei szerint alakítania a település oktatási tervezését?

Ez esetben már valóban a farok csóválná a kutyát. Képzeljük el azt a hivatalban lévő iskolaigazgatót, aki rendet szeretne teremteni a tantestületben, és ezért elhatározza, hogy mindennap meglátogatja valamelyik kollégája óráját. A leírt óravázlat felől érdeklődik. Azt firtatja, a kolléga milyen gyakorlottsággal alkalmazza a modern, differenciáló pedagógiai eszközöket. Megpróbálja kiszimatolni, vajon élvezik-e a gyerekek az órát. Vajon megkapná-e a következő igazgatóválasztáson a 40 százalékot? Nézzünk magunkba: melyikünk szavazna egy bennünket fáradhatatlanul ellenőrző főnökre? Hisz mi nélküle is a legjobbat akarjuk a nebulóknak! Vagy képzeljük el azt az új jelentkezőt, aki a pályázatában komoly terveket kovácsol a tanári munka jobbításáról. Vélhetően kevesen szavaznának a felforgató, hiperaktív jelöltre. Inkább maradjon minden a régiben - pedig erről a régiről minden vizsgálat kimutatta már, hogy átfogó reparálásra szorul.

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy bármely munkahelyen az alkalmazottaknak kéne az igazgatót megválasztaniuk, hogy nekik kéne megszabniuk, ki és milyen módon irányítsa, ellenőrizze a munkájukat. De az iskolák esetében az ebbéli rossz tapasztalatok szinte kibökik a szemünket. Hasonló szabályozás ugyanis volt már érvényben Magyarországon, mégpedig a régi rendszer szétzilálódásának idején, a 80-as évek második felében. (Ez volt a korabeli művelődési miniszterhelyettesről elnevezett Gazsó-féle reform.) Akkor a tantestület megvétózhatta a helyi tanács döntését, így gyakorlatilag a beosztott tanárok kezében volt a kinevezés joga. A rendszerváltás után, 1991-ben azonban a Sólyom László vezette AB több döntést is hozott a kinevezések módjáról. A helyi és területi tanácsok fenntartásában lévő kórházak, rendelőintézetek igazgatóinak megválasztásakor az AB megsemmisítette (31/1991.) azt a miniszteri rendeletet, amely csorbította volna a fenntartó jogát az intézményvezetők kinevezéséhez. Mégpedig azért, mert miniszteri rendelet írta volna felül a törvényi szabályozást, s így sérült volna a jogszabályi hierarchia. Az AB hivatkozott az Alkotmány 42. paragrafusára is, amely szerint a hatáskörelvonás sérti a helyi választópolgároknak azt a jogát, hogy az általuk választott képviselő-testületen keresztül gyakorolhassák a helyi önkormányzást. Az AB ugyancsak megsemmisítette (47/1991.) a művelődési minisztérium 1986-os rendeletét, mivel "a helyi önkormányzati intézmények vezetőinek kinevezésével kapcsolatos jogkör gyakorlására az önkormányzati képviselő-testület részére a rendeletben biztosított egyetértési jog a kinevezési jogkör gyakorlóját megfosztja az önálló, felelős érdemi döntés lehetőségétől".

*

A 80-as évek közepe óta a közoktatásért felelős szervezetek félelmetesen eredményesen küzdenek a mind nagyobb autonómiáért. Emiatt ma Magyarországon működik Európa egyik legdecentralizáltabb oktatási rendszere, amelyben a vonatkozó döntések 27 százalékát az önkormányzat, 69 százalékát maga az iskola hozza - és csupán 4 százalékukat a minisztérium (Education at a Glance, OECD, 2008)! A pedagógusok és a helyi önkormányzat egyrészt egymás ellenében, másrészt a központi kormányzat rovására érvényesítik akaratukat: az MSZP javaslatával az iskola most a fenntartóval szemben szerezne újabb értékes pontot. E periódus tapasztalatai azonban bebizonyították, hogy az aránytalan autonómiák nem emelték az ellátás színvonalát, és nem segítették az esélyek kiegyenlítődését - sőt, romláshoz és növekvő egyenlőtlenségekhez vezettek. (Ezt a folyamatot jól írja le Sáska Géza tanulmányában: Az autonómiák kora, Educatio, 2002.) Természetesen bizonyos értékeket az iskolának magának kell megválasztania, és számos döntést magának meghoznia. Ám az ma már világosan látható, hogy a magyar oktatási rendszer alacsony teljesítményéhez igencsak hozzájárult az a szellemiség, amit még a 80-as évek szerencsétlen reformja indított el. Ez a reform alapozta meg az iskolák szokatlanul szélsőséges szakmai önállóságát: a programalkotásról, az igazgatói kinevezésről, a belső hierarchiáról is a tanárok dönthettek. Emellett megszűnt a külső szakmai ellenőrzés, a szakfelügyelet is. Ez a szellem azóta is hat - hisz a szóban forgó törvénymódosításban is a szocialista rendszer végóráiban kialakult reformkommunista álláspont köszön vissza: minden hatalmat a tanároknak!

Pedig a fenntartó és az iskola viszonya alaptermészete szerint hierarchikus kell, hogy legyen: a fenntartó azért tartja fenn az iskolát, hogy a céljai teljesüljenek, és nem fordítva. A mostani szocialista elképzelés a (képviseleti demokráciával együtt kialakított) helyi önkormányzati rendszert a bázisdemokrácia fantazmagóriájával zagyválja össze. (Érdekes egybeesés, hogy Kalifornia állam törvényhozása éppen e napokban tárgyal egy törvényjavaslatot, amely ugyancsak az iskolafenntartó hatalmát nyirbálná. A hasonlóság azonban csak látszólagos: a kaliforniai tervezet szerint ugyanis az iskolába járó gyerekek szülei kezdeményezhetnék az iskola vezetésének megváltoztatását akkor, ha az iskola nyilvánvalóan rosszul működik. A szövetségi állam pedig csak akkor tarthatna igényt az oktatásfejlesztést szolgáló központi támogatásra, ha - akár az iskola átalakításával, bezárásával vagy az igazgató leváltásával - minden lehetséges eszközt igénybe vesz a színvonal javítására.) Való igaz, az 1990-ben formát öltött önkormányzatiság maga is túlzott dekoncentrációhoz vezetett, a majd 3000 iskolafenntartó önkormányzat széttagolt, nem hatékony, és többnyire nem szolgálja a színvonalas közoktatást. De akkor is - az alkotmány szerint a választók az önkormányzati képviselőket bízzák meg érdekeik képviseletével, abban a hiszemben, hogy az önkormányzat biztosítja majd (többek közt) a magas színvonalú oktatási szolgáltatást a gyerekeiknek. A szavazópolgárok, a helyi lakosok felelős és leváltható önkormányzatot választanak, nem pedig tanárokat vagy iskolaigazgatót. A szocialisták törvénymódosítása tehát nemcsak az oktatás színvonalát nem javítaná, de ellenkezik a köztársaság Alkotmányával is.

A szerző oktatási szakértő.

Neked ajánljuk