A kormány új közoktatási törvényt készít elő, amely alaposan átformálná a magyar általános és középiskolák világát. Félő, hogy a tervezet épp azokat az elemeket fogja kidobni a rendszerből, amelyek az elmúlt években bizonyíthatóan eredményre vezettek - már ha eredménynek nevezzük nemcsak az oktatás általában javuló színvonalát, de az esélyegyenlőtlenség mérséklését, a szegényebb rétegekből származó gyerekek elszigeteltségének a csökkenését is.
Ezek az eredmények egyértelműen kiolvashatók a tavaly december elején publikált PISA-jelentésből. A dokumentum alapjául szolgáló felmérést a világ legnagyobb gazdasági szervezete, az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) végzi: háromévente a világ számos országában megvizsgálja a diákok készségeit. A PISA-kérdőívek azokat a készségeket mérik fel, amelyek később, a munkaerőpiacon szükségesek lesznek. Megértették-e, képesek-e a diákok értelmezni azt, amit elolvastak? Megtalálják-e egy hosszabb szövegben a fontos információt? Képesek-e összevetni saját tapasztalataikat és az olvasott szövegeket? Öröm-e az olvasás, vagy csak szükséges rossz?
Jól emlékszünk még a 2001-ben bennünket ért PISA-sokkra, amikor kiderült, hogy a magyar diákok természettudományos teljesítménye épp hogy eléri az OECD-országok átlagát, míg matematikában és még inkább a szövegértésben gyatrább annál. A friss eredmények (részletesen lásd: http://oecd-pisa.hu) szerint a természettudományok terén most is átlagosak vagyunk. Matematikából, ahogy 2006-ban, most is 490 pontot értünk el: ez a teljesítmény most jobbnak tűnik, de az OECD átlaga alacsonyabb lett, tehát valójában nem javultunk.
Hogy érti?
Mégis, a felmérés többi része miatt lehet okunk az örömre. A 2000 és 2009 közötti négy PISA-adatfelvétel közül Magyarország most először mutat jelentős javulást éppen azon a területen, a szövegértésben, ahol eddig diákjaink sajnálatosan gyengék voltak. 2000-ben még 16 ponttal maradtak le az OECD-országok átlagától, ám tavaly már 14 ponttal többet értek el, s erre eddig nem volt példa. Nagyon fontos, hogy a javulás érintette a legjobb és a legrosszabb tanulókat is: a leggyengébbek aránya 2000-ben 22,7, 2006-ban 20 százalék volt, mára ez 17,6-re csökkent. A legjobban szereplők viszont többen vannak (5,1 helyett 6,1 százalék), ami nem jelentős javulás, de a jó irányról tanúskodik. A teljesítmények szórása különösen örvendetes: csökkent a diákok egymástól való távolsága, és nem a legjobbak romlása, hanem a leggyengébbek jobb teljesítménye miatt, azaz mérséklődött a diákok közötti egyenlőtlenség. Míg a szövegértési teljesítmények iskolák közötti különbsége változatlan maradt, addig az iskolákon belül szignifikánsan csökkent. Kisebb lett tehát a képességek szerinti szakadék a jók és a gyengék között.
És nem ez volt az egyetlen kellemes meglepetés. Jó hír az is, hogy a magyar gyerekek 2000-hez képest jobban bíznak a tanáraikban, és nőtt azon fiatalok száma, akik a tanáraikhoz fordulnak, ha külön segítségre van szükségük. Nőtt a szépirodalmat és az újságokat olvasó fiatalok aránya is: nálunk a kedvtelésből olvasók aránya 75 százalék, míg az OECD átlaga 63.
Mi lehet e javuló tendencia oka?
A rendszerváltás óta több miniszter is igyekezett nyitottabbá tenni a magyar iskolákat, olyan hellyé, ahol nem kiszolgáltatott és megfélemlített diákok ülnek, hanem érdeklődő, kérdezni merő és tudó fiatalok. Ma már sok a jó és olvasmányos tankönyv, széles a kínálat, a kiadók versenyeznek. Nagy a tanártovábbképzések választéka is, és sok a tehetséggondozó program. Az oktatás ügye egyre többet szerepel a médiában, a tanárok munkáját nagyobb érdeklődés és figyelem övezi.
A két legfontosabb tényező azonban, amely a PISA-vizsgálat tanúsága szerint eredményt hozott, a kompetenciaalapú tananyagfejlesztés elterjesztése az iskolákban, valamint az oktatási esélyegyenlőség növelése az oktatási integráció révén. Márpedig ezek voltak a 2002 utáni időszak alapvető oktatáspolitikai törekvései. Magyar Bálint megkérdőjelezhetetlen szerepét a javulásban a mostani eredményekhez szintén hozzájáruló Pokorni Zoltán is elismerte.
A kompetenciák fejlesztésére építő tanítás elterjesztésére töménytelen uniós forrást költött az ország az utóbbi években. A tanárok módszertani képzései - a tantárgyakhoz kapcsolódó képzések helyett - az Európai Bizottság által meghatározott kulcskompetenciák fejlesztését célozták. Az eltérő képességű és különböző családi hátterű gyerekek egy csoportban tanítását segítő oktatás megszervezése, a kooperatív tanulás, a projektmódszer, a multikulturális tartalmak mind a hagyományos frontális, tananyagközpontú tanítási és tanulási kultúra megújítását, lebontását szolgálták. Az elmúlt években vagy 5000 pedagógus vett részt ilyen továbbképzéseken.
De a javuló PISA-teljesítmény az integrációs programok hatékonyságát is bizonyítja, hisz a legrosszabb teljesítményű diákok teljesítménye javult a leginkább, miközben a jól teljesítők is jobbak lettek, és látványosan csökkentek az iskolán belüli különbségek. A hátrányos helyzetű gyerekek integrációjának normatív alapú támogatása, a tanárképzések, a tanácsadók munkája, az új tananyagok és taneszközök, a 2003-tól aktív Országos Oktatási Integrációs Hálózat működése mind hozzátették a magukét e fejlődéshez. E hálózat - melynek közel 1700 iskola, a ma működő közoktatási intézmények negyede a tagja - lett az a fórum, ahol az iskolák egymástól elleshették és átvehették a jó gyakorlatokat.
Azt remélni persze, hogy az iskolák közötti különbségek is csökkenhettek volna alig egy évtized alatt, túlzott optimizmus lenne. A szabad iskolaválasztás és a mostani iskolafenntartási intézményrendszer mellett ez nehezen elképzelhető (erről lásd korábbi cikkünket: Kertesi Gábor: Rendszerhibák, Magyar Narancs, 2010. április 29.).
Korai szelekció
Mármost a kereszténydemokrata oktatáspolitikai elképzelések éppen ennek a két célnak mennek ellenébe - különösképpen a szegények integrációjának.
A nyilvánosságra hozott törvénytervezet négyfajta, az integrációt visszafordító és a diákokat elkülönítő osztályt vezetne be: az előkészítő osztályt, a kis létszámú osztályt, a középiskolai (máshol: szakiskolai) felkészítő osztályt és a Híd program nulladik évfolyamát. A vitairatban körvonalazódó jogszabály arra ösztökélné az iskolákat, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek kis létszámú, külön osztályokat hozzanak létre, de nem rendelkezik arról, hogy meddig, hány évig kell ott maradniuk. E megoldás célja azoknak a gyerekeknek az elkülönítése lenne, akiket pedig be kell vonni az iskola teljes jogú tanulóközösségébe: azaz az eddig elért integráció visszafordítása.
Az ilyen kis létszámú osztályokat már 1961-ben is "ideiglenes jelleggel" indították, ám ezekből aztán állandósult cigányiskolák és -osztályok lettek, ahol kevesebb jól képzett szaktanár tartott kevesebb órát, s amelyek rosszabb eszközökkel rendelkeztek. Bizonyított tény továbbá, hogy az elkülönítés önmagában is káros pedagógiailag, hiszen a gyerekek körében erős a mintakövetés - nemcsak a tanártól, de egymástól is sokat tanulnak.
A hat- és nyolcosztályos gimnázium preferálása már eddig is az iskolai szegregációt erősítette. A kormány koncepciója ezeket az iskolákat "speciális tehetséggondozó feladatokat ellátó" intézményként definiálja, újabb érveket adva az elitizálódás alátámasztásához. Ezekben az elitiskolákban már négy idegen nyelv tanítását fizetjük majd az adónkból; s a tervek szerint nemcsak a szegények, de mindenki, a jómódúak is ingyen juthatnának a központilag preferált tankönyvekhez. Ugyanakkor az iskola csak a kis létszámú, speciális, az elkülönítést célzó osztályok létrehozásával juthat pluszforráshoz, hiszen megszűnne a sok év alatt kiforrott normatív, fejkvótaalapú finanszírozás. Az iskolának érdekében áll majd a szegregáló osztályokat választani - ez pedig csak az utóbbi évek integráló tendenciáinak megfordulásához vezethet.
Továbbá a tervezett közoktatási törvény csak 17 éves korig tenné kötelezővé az iskolalátogatást, így egy évvel megrövidítené azt az időt, amit a ma még gyengébb eredményt elérő 15 éves gyerekek (a PISA-vizsgálat szerint még mindig 17,6 százalék) az iskolában töltenek. A tervezet nemcsak a beiskolázásnál különítené el a nehezebb helyzetű és részben ezért nehezebb sorsú gyerekeket, de egy évvel korábban ki is lökné őket a közoktatásból, a jelenleginél is kevesebb esélyt adva arra, hogy elsajátítsák azokat a készségeket, amelyek segítenek eligazodni a velük amúgy sem barátságos társadalmi közegben.
Pedig, ahogyan ezt a vizsgálat jelzi, lenne még bőven tennivaló. A magyar oktatási rendszer nagy szociális különbségek között működik; az iskolákban a teljes populáció átlagánál több a szegény gyerek. A PISA e különbségeket az ún. ESCS-indexszel igyekszik megragadni, amely a szülők státuszát, végzettségét, valamint az otthoni tanulást segítő és egyéb javakat veszi számba; a család szociális, gazdasági és kulturális tőkéjét méri tehát fel. Az ESCS-index hatása Magyarországon az OECD-átlag felett van, vagyis az iskola kevésbé képes ellensúlyozni a rossz szociális hátteret, mint más országokban. Még mindig nálunk a legerősebb a családi háttér és a teljesítmény közötti kapcsolat, amit az iskola nehezen tud mérsékelni. A magyar iskolák közötti minőségi különbségek 65 százalékát az átlagos ESCS-indexük közötti különbségek indokolják, míg ez a hatás az OECD-országok átlagában 57 százalék. Kirívóan magasak tehát az iskolák közötti szociális és az ezekkel korreláló teljesítménykülönbségek.
A kereszténydemokrata tervek a szóbeli felvételiztetéssel, a szelekció erősítésével ezt tovább növelik majd. Az országok többségében az első szelekciós pont 14-16 éves korban van, de néhány országban, a magyar mellett például a német, a szlovák, az osztrák és a török oktatási rendszerben már 10-11 éves korban kiválasztják, illetve választásra kényszerítik a tanulókat. Bizonyított, hogy a magyar korai szelekciós rendszer csak a jobb helyzetben lévő családok gyerekeinek kedvez. Márpedig a szelekció akadálya a társadalom megújulásának, a tehetséges, de szegény gyerekek feltörekvésének.
*
A PISA-vizsgálat szerint "a különböző kezdőhelyzetből induló országok anélkül voltak képesek javítani a szövegértésen és csökkenteni a tanulók teljesítménye közötti egyenlőtlenséget, hogy a legjobb teljesítményt nyújtó diákok eredménye romlott volna. Néhány esetben a javulás pozitív hatással volt a társadalmi egyenlőtlenségekre is." A tervezett közoktatási törvény nemhogy nem csökkentené, de növelné a tanulók teljesítménye közötti különbséget, miközben negatív hatással lenne a társadalmi egyenlőtlenségekre is. Ha ez a tényeket semmibe vevő és a szegényeket elkülönítő terv törvénnyé válik, a magyar gyerekek teljesítménye bizonyosan visszaesik majd.
A szerző oktatási szakértő, 2002 és 2005 között az Oktatási Minisztérium munkatársa.
