Bár a magyar oktatási rendszer jóval decentralizáltabb az amerikainál, a helyhatósági kampányok sem törődnek az oktatásügy legfontosabb szakmai és szociális kérdéseivel. Mintha az itthoni mostoha helyzetért csupán a kevés pénz, a szűkös költségvetés lenne okolható, nem pedig a tisztességesen végiggondolt és megvalósított koncepció hiánya.
Amerikában megosztott ugyan a szabályozás az államok és a szövetségi kormány között, mégis egyre többen az utóbbitól, a központi kormányzattól várnak aktívabb és hatékonyabb megoldásokat. Ám a szövetségi feladatok körének növelése bonyolult kérdés, hiszen az alkotmány nem szabályozza az oktatást, sőt, meg sem említi.
A központi beavatkozás kereteit már Kennedy és Lyndon Johnson elnök is tágította. Johnson elnöksége alatt foglalták törvénybe a diszkrimináció és a szegregáció tilalmát, és jelentősen felemelték a központi támogatások összegét. 2000-ben mindkét jelölt a szövetségi támogatások növelését ígérte, de Bush elsősorban az államokat és az iskolakörzeteket támogatta volna, míg a demokrata Al Gore nagyobb szövetségi befolyást ígért. Bush No Child Left Behind névre keresztelt, 2002-ben meghozott oktatási törvénye leszögezte, hogy a szövetségi kormányzat semmi szín alatt nem avatkozhat be az oktatás tartalmába vagy a követelményrendszerbe, ugyanakkor megemelte a költségvetési támogatások összegét.
A Bush-törvény tovább erősítette az amúgy is decentralizált rendszert, a helyi iskolakörzetek önállóságát: kulcseleme mind a diákok, mind a tanárok teljesítményének értékelése és elszámoltathatósága volt. A gyerekek minden évben tesztet írnak matematikából és szövegértésből - és a folyamatosan gyengén teljesítő iskolák elveszíthetik a szövetségi támogatást, míg a jó eredményeket elérők jelentős központi támogatásban részesülnek. A gyengén muzsikálók a harmadik évben mentorokat alkalmazhatnak, hogy így segítsék a gyerekeket, ám erre csupán a teljes támogatási összeg 5 százaléka használható. Egyes magyar iskolák teljesítményére gondolva is érdemes megjegyezni, hogy Amerikában a nem hatékonyan működő intézményeket öt év után becsukják, vagy teljesen újjászervezik. Magyarországon viszont a tantermi munka ellenőrzése nem bevett gyakorlat, így aztán sem az iskolafenntartók, sem a kormányzat nem sokat tud arról, hogy mi folyik a tantermekben, hogyan tanítanak a tanárok.
Obama a kampányában azt ígérte, hogy megtartja elődje oktatási törvényének bizonyos elemeit, a magas követelményrendszert, az elszámoltathatóságot - de több támogatást tervez nyújtani a szegény, nagyvárosi iskoláknak, elsősorban a tanári kar kompetenciáinak fejlesztésével.
Programja ugyanakkor máshova helyezi a hangsúlyt. Inkább a kora gyermekkori készségfejlesztést támogatja - ez szerinte jóval hatékonyabb, mint a kiegészítő osztályok vagy a felsőbb évfolyamos tanulók mentorálása. Az új elnök úgy véli, a sikeres iskolai szereplés megalapozását a lehető legkorábban kell elkezdeni. A cél a prevenció: a szegény és tanulatlan családból érkező gyerekek iskolai kudarcainak megakadályozása, a szegénység generációkon átívelő átörökítésének megtörése. A kora gyermekkori fejlesztésekre 18 milliárd dollárt ígért: ennyit fordítana elegendő férőhely megteremtésére, színvonalas pedagógusok felvételére és a teljesítményük arányában történő bérezésükre. (Részben hasonló célokat fogalmaz meg az Új Magyarország Fejlesztési Tervben szereplő Biztos Kezdet Program is. A 1,5 milliárd forintos pályázat a leghátrányosabb helyzetű régiókban szán támogatást arra, hogy a tanköteles korra a gyerekek "velük született képességeik optimumát érjék el minden fejlődési területen: mozgás, értelem, érzelem, nyelv és kommunikáció, észlelés".)
Obama emelni akarja az úgynevezett szerződéses iskolákra fordított közpénzek összegét is, de szigorúan megkövetelné tőlük a minőséget. (Amerikában bárki alapíthat iskolát, de tevékenységét ellenőrzik, a charter schoolban a hangsúly a diákok felelősségérzetén, az oktatással kapcsolatos közös döntéshozatalon, valamint az egyéni foglalkozáson van.) Az elnök elképzelései szerint ez a minőség nem kiváló bizonyítványokat, hanem a mérhető hozzáadott értéket jelenti.
Az adótörvények módosításával és a hitelkeretek emelésével könnyítené a rászorultak bekerülését a felsőoktatásba. A koncepció legfontosabb eleme azonban a színvonal emelése jobb tanárokkal és hatékonyabb értékeléssel minden oktatási intézményben.
Az új oktatási miniszter személye sokat elárul arról, miképp tervezi Obama a program megvalósítását. Az egykori kosárlabdázó, Arne Duncan eddig a chicagói iskolakerület vezetőjeként dolgozott. Ez a poszt nálunk leginkább a megyei oktatási ügyosztályok vezetőjéhez hasonlítható, bár annál jóval nagyobb hatalommal és presztízzsel bír, mivel komoly szerepe van az iskolák ellenőrzésében. Amikor Duncant 2001-ben Amerika harmadik legnagyobb iskolakörzetének vezetőjévé nevezték ki, ifjú kora - 36 éves volt - dacára merész döntésekre szánta el magát. Becsukta a gyengén teljesítő iskolákat. Küzdött a tanárok teljesítményhez kötött bérezéséért, a szerződéses iskolákért, az egyes pszichológusok által megfogalmazott egyenlőtlen fejlődési ütem figyelembevételével a koedukált iskolai rendszer átalakításáért. Szokatlan elképzelései nemcsak a pedagógus-szakszervezetek, de gyakran a szülők ellenállását is kiváltották. Kezdeményezte, hogy alapítsanak külön középiskolát a meleg diákoknak Pride Campus néven. Lecsapott az iskolakerülőkre: városházi alkalmazottakat küldött a notóriusan lógó diákok lakására, és ingyenjegyeket ajánlott nekik népszerű sporteseményekre, ha bejárnak az iskolába. A 2004. évi tanévtől nyilatkozatot íratott alá az iskolakerülőkkel: "Tanulás nélkül nem fogok jó állást találni, csak rosszat, alacsony fizetéssel, ha egyáltalán valamilyet." Vagy: "Egész életemben állami segélyeken tengődök majd, ha nem tanulok." Míg 2000-ben az első tanítási napon csak a diákok 76 százaléka jelent meg, 2003-ra már 89 százalékuk.
Amikor 2004-ben a szövetségi oktatási kormányzat megpróbálta csökkenteni a chicagóiak költségvetését, Duncan perrel fenyegetőzött. A Bush-kormányzat szerint az iskolák a kormányzati források csak csekély százalékát voltak jogosultak mentorokra költeni: Duncan szerint ez a legrászorultabb diákok fejlődésének lehetőségét szűkítette volna. (Amerikában is azok a gyerekek szorulnak külön mentorra, akiknek nem jók a tanulmányi eredményei.) A kormányzat végül meghátrált, és folytatódhatott Chicagóban a program.
Legutóbb tavaly márciusban tűzött össze a republikánusokkal. A jogszabályok szerint a nem angol anyanyelvű diákoknak ugyanazt a tesztet kell kitölteniük, mint a többségnek, és a felsőbb osztályba lépésüknél nem vehető figyelembe nyilvánvalóan hátrányos helyzetük. Duncan ezt az esélyegyenlőség súlyos megsértéseként értékelte. Chicagóban ebben a tanévben húsz iskolában indította el azt a motiváló programot, melyben a jó tanulók ösztöndíjat kaphatnak. A kitűnő szintet elérő diák évi 4000 dollárt kaphat, a pénz magánadományokból érkezik.
Nagy változásokat jósolnak Duncan legutóbbi nyilatkozatai is: "Mostani oktatási struktúránk morális csődben van. A legtöbb diákunk nem gazdag családból származik, és azt próbálom elérni, hogy egyenlő pályán egyenlő esélyeket biztosítsunk nekik. (...) Hiszen évtizedeken keresztül a középosztály gyerekeinek voltak kiemelt lehetőségeik" - mondta a Chicago Tribune-nak az idei tanévnyitáskor.
Mindezek miatt sokan úgy gondolják, hogy Obama minisztere az oktatást emberi jogi ügyként kezeli. A konzervatív oktatáspolitikusok hagyományos megközelítésével szemben ez a felfogás azt vallja, hogy a jó színvonalú oktatáshoz való hozzáférés joga alapvető jog, amely egyúttal minden más emberi jog érvényesülésének is alapvető feltétele. A szociálisan, gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő családok gyerekei számára a jó oktatás teremt lehetőséget a szegénységből való kitörésre, és esélyt arra, hogy teljes értékű és aktív tagjai legyenek közösségüknek és a társadalomnak. A szegény, rossz helyzetből induló gyerekek magas színvonalú oktatása hosszú távon pénzügyileg is jó befektetés, hiszen a szakképzett adófizető polgárok visszatérítik a közösség támogatását.
A mindenki számára elérhető magas színvonalú oktatás - a gazdasági és pénzügyi előnyök mellett - sokkal fontosabb célt is szolgál. Arra ad módot, hogy az állam minden polgára aktívan, felkészülten, tudatosan vehessen részt a közösség életében. Obama hivatalba lépése utáni egyik első beszédében a nyilvánosság fontosságáról szólva azt hangsúlyozta, hogy a technika lehetőségeit kihasználva az államnak arra kell törekednie, hogy minden polgárának tudását, ismereteit felhasználja a közös problémák megoldásához. Csak a tanult polgárok közössége segíthet a kormánynak, és csak megfelelő ismeretek birtokában ellenőrizhető a hatalom.
A szerző oktatáskutató, a Roma Education Fund munkatársa.
