Az alapképzőbe, a "college"-ba jelentkező fekete, latin vagy indián származású diákok a 150 pontos maximális felvételi pontszámból automatikusan kapnak 20-at; az egyetem ily módon igyekszik növelni a kisebbséghez tartozók bejutási esélyeit. A másik per tárgya pedig az volt, hogy a jogi karon a felvételi döntés során - sok egyéb tényező mellett - figyelembe vették a jelentkezők származását is. A felperes - fehér - diákok keresetükben származási alapon tett megkülönböztetéssel vádolták az egyetemet. Azt remélték, hogy a republikánus vezetés által befolyásolt közhangulatban a bíróság alkotmányellenesnek ítéli az úgynevezett pozitív diszkriminációt. Viszont a jogi kar álláspontja szerint a pedagógiai cél szempontjából nem csupán a szakmai felkészültség mérése fontos a felvételi vizsga során, hanem a jelentkezők egyéb jellemzőit, így származását is vizsgálni kell ahhoz, hogy a képzés során az egyetem betölthesse társadalmi hivatását.
*
A felsőoktatásban újratermelődő egyenlőtlenségek enyhítésére a Bush-kormányzat azt a megoldást javasolta, amelyet George W. Bush kormányzósága alatt vezettek be Texasban. A három éve indult kísérlet lényege, hogy az állami egyetemek a középiskolás diákok eredményeit figyelve választják ki a bejutókat. Minden középiskola végzős osztályának legeredményesebb felső tíz százaléka automatikusan felvételt nyer az állami felsőoktatásba. Ez a szisztéma abból a feltevésből indult ki, hogy a középiskolák nem egyformák: vannak köztük gyengébbek és erősebbek. A kisebbséghez tartozók vélhetőleg inkább a rosszabb környéken lévő, alacsonyabb színvonalú iskolákba járnak - és ha a gyengébb iskolákban végzők nagyobb esélyhez jutnak a továbbtanulásra, az automatikusan a kisebbségek megfelelő reprezentációjához vezet majd. Ám ez a gyakorlat bizonyítottan nem vezetett az egyetemek színesedéséhez. A felmérések szerint Texasban, illetve az elmúlt években hasonló gyakorlatot folytató Kaliforniában nem emelkedett a felvett hallgatók tudásszintje sem. Nemcsak kevesebb fekete diák jutott be az egyetemekre, de a felvettek eredménye is elmaradt azokétól, akik a megelőző időszak pozitív diszkriminációs gyakorlata idején lettek hallgatók.
*
A michigani jogi kar körül folyó vitát nagy közfigyelem kísérte. A Legfelső Bíróság huszonöt évvel ezelőtt már hozott döntést hasonló ügyben. Akkor Lewis F. Powell bíró szavazata döntött a pozitív diszkrimináció gyakorlata mellett: ő úgy vélte, hogy "az államnak bizonyíthatóan fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az egyetemek diákjai származási szempontból sokfélék legyenek". A döntés kimondta, hogy a pozitív diszkrimináció nem alkotmányellenes, de nem foglalt egyértelműen állást azzal kapcsolatban, hogy a származási sokszínűséget milyen módon lehetséges - a származási alapon tett mechanikus különbségtételt kizáró - alkotmányos keretek között biztosítani.
Azóta sokat javult Amerikában a feketék helyzete. A felsőoktatásban számottevően növekedett a kisebbségek, ezen belül is a származási alapon kisebbségi csoportba tartozók számaránya, létrejött és látványosan növekedni kezdett a fekete középosztály - jelenleg az Egyesült Államok külügyminisztere és az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is afrikai-amerikai származású. Ugyanakkor heves társadalmi vita zajlott a pozitív diszkrimináció ("affirmative action") jogosultságáról, alkotmányosságáról és időszerűségéről. Elsősorban a konzervatív érvek hatására a pozitív diszkrimináció kifejezés ma már mind kevésbé használatos, sőt számos államban és területen maga a gyakorlat is visszaszorult.
*
Míg a huszonöt évvel ezelőtti döntés abból a történeti megfontolásból indult ki, hogy a feketék a történelem során kialakult hátrányos helyzetük miatt kiemelt segítséget érdemelnek, és az állam feladata a megtörtént igazságtalanságokat jóvátenni, a mostani ítélet nem a múltban kereste az indokokat. A Legfelsőbb Bíróság 2003-ban nem visszamenőleges igazságot szolgáltatott: az ítélet a jövőbe tekint.
A per során "amicus curiae"-ként, jó szándékú beavatkozóként számos szervezet és magánszemély fordult az ügyhöz kapcsolódó érvekkel a Legfelsőbb Bírósághoz. A legtekintélyesebb magánegyetemek Michigant támogató leveleikben úgy okoskodtak, hogy az egyetemek hivatása olyan szakemberek képzése, akik meg tudnak felelni a mai kor követelményeinek, ismerik saját társadalmukat, annak különböző csoportjait, és sokféle, sokszínű társadalmi tapasztalattal rendelkeznek. Az egyetem dolga az, hogy az életre készítse fel a jövő szakembereit, s ennek csak akkor képes megfelelni, ha a felsőoktatási intézmények nem szegregáltak. A társadalmi élmények sok forrásból táplálkoznak; az eltérő szociális helyzet mellett az etnikai hovatartozás, a származás is fontos szerepet játszik az eltérő ismeretek és társadalmi tapasztalatok összegzésében. Nem lenne jó, ha a többséghez tartozó diákokat elzárnák attól a lehetőségtől, hogy egyetemi éveik alatt együtt tanuljanak, éljenek a kisebbségek tagjaival is, és egész életre szóló kapcsolatokat építsenek ki velük. A mostani döntésnek tehát - érveltek az egyetemek - nem a kisebbségek érdekében kell a kisebbségek iránti megkülönböztető figyelmet alkotmányosnak tekintenie, hanem éppen ellenkezőleg, a többség érdekében szükséges a kisebbségek minél szélesebb bevonása az oktatásba.
Megszólaltak a katonaiskolák képviselői és sok magas rangú tiszt is (például az Öböl-háború parancsnoka, Norman Schwartzkopf tábornok és Wesley Clark, a NATO európai haderőinek volt főparancsnoka, aki a kosovói háború idején a NATO balkáni hadműveleteit vezette). Nem működhet hatékonyan az a hadsereg, ahol a közlegény fekete, a tisztek pedig majdnem mind fehérek. Egyes katonatörténészek szerint a vietnami kudarc egyik oka a beosztás és rang alapján szegregált hadsereg volt. A nagy iparvállalatok, köztük az IBM is letették a garast: a globalizálódó világban nagyon fontosak azok a szálak, amelyek a külvilághoz kapcsolhatják az amerikai gazdaságot, s ezek kialakulását nem segíti, ellenkezőleg, akadályozza a nagyvállalatok fehér, szegregált menedzsmentje.
*
A Legfelsőbb Bíróság egyetlen szavazattöbséggel hozott döntésében végül helybenhagyta a jogi kar gyakorlatát, amely a felvettek névsorának összeállításakor a jelentkezők tudásán kívül figyelembe veszi személyes kvalitásaikat, származásukat és társadalmi hátterüket is. Ezt a döntést sokan úgy értelmezték, mint amely legitimálta a sok helyen eddig is folytatott gyakorlatot. A bíróság azonban elutasította az egyetem alapfokú képzésére jelentkezőknél alkalmazott mechanikus gyakorlatot, az automatikusan jóváírt 20 pontot. Az amerikai felvételizők pontszáma sok mindenből tevődik össze: bizonyítványok átlaga, tesztek eredményei, esszék, sporteredmények, zenei tehetség, ajánlólevelek mind elemei lehetnek a döntésnek. A bíróság szerint a 20 pontos gyakorlat, a származás mechanikus figyelembevétele szemben áll az alkotmány antidiszkriminációs elveivel.
A két ügyben hozott döntés új és - az eddig használt történeti igazságossági elvhez képest - előremutató módon érvel amellett, hogy az államnak és a társadalomnak alapvető érdeke fűződik az egyetemek sokszínűségéhez, a kisebbségek megfelelő képviseletéhez a hallgatók között. A Legfelsőbb Bíróság elismerte, hogy az oktatási intézmények pedagógiai feladatait nem lehet szűk szakmai keretek között értelmezni. Határozatainak meghozatalakor abból indult ki, hogy a jelentkezőket egyénileg, nem pedig mechanikusan, valamely csoporthoz tartozás alapján kell megítélni. A kisebbségek tagjaival akkor is lehet méltányosan bánni, hovatartozásukat akkor is figyelembe lehet venni, ha egyénileg bírálják el őket, és nem alkalmaznak hagyományos értelemben vett pozitív diszkriminációt - hiszen az egyéni megítélés alapja nem a csoporthoz tartozás.
*
Július 4. óta olvasható az Igazságügyi Minisztérium honlapján az Egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvényjavaslat tervezete. Az összefoglaló szerint a koncepció kiindulópontja az, hogy "a hatályos antidiszkriminációs szabályozás nem elég hatékony, nem szolgálja a kívánt mértékben a hátrányos megkülönböztetés visszaszorítását, valamint az esélyegyenlőség kiterjesztésére való törekvéseket". A tervezet az állam kötelességeként ismeri el az egyenlő bánásmód követelményét. Külön értéke, hogy fontosnak tartja definiálni a közvetett és a közvetlen diszkrimináció közötti különbséget, így a semlegesnek tűnő, de a gyakorlatban mégis diszkriminatív megoldások is láthatóvá válnak. A javaslat foglalkozik a közoktatás és a felsőoktatás területén megjelenő hátrányos megkülönböztetéssel.
Az oktatásra vonatkozó tervek különösen érdekesek a michigani eset tükrében. A magyar törvényjavaslat pontosan definiálja az egyenlő bánásmód követelményét, majd a 36. paragrafusban kísérletet tesz a preferenciális bánásmód megfogalmazására is: "Törvény vagy kormányrendelet (...) az oktatásban részt vevők meghatározott körére előnyben részesítési kötelezettséget írhat elő." További pozitív elem az Országos Esélyegyenlőségi Program terve, melynek célja, hogy az élet valamennyi területén elősegítse a hátrányos megkülönböztetést elszenvedő csoportok tagjainak esélyegyenlőségét.
Az Egyesült Államokban a hatvanas évek elején elindult polgárjogi mozgalom és a Legfelsőbb Bíróság alapvető antidiszkriminációs döntéseinek hatására néhány évtized alatt történelmi változás következett be. A liberális magyar törvénytervezet - mely egyszerre antidiszkriminációs és írja elő a preferenciális elbánást - utat nyit a méltatlan, igazságtalan és az állam érdekeit is sértő gyakorlat megváltoztatásához. Sehol nincs az megírva, hogy Magyarországon mechanikus módon kellene követni az amerikai változások egyes állomásait: az antidiszkriminációs intézkedések után utat nyitni az egyenlő esélyeknek, pozitív diszkriminációs gyakorlatot bevezetni, hogy azután komplex módon lehessen figyelembe venni az egyének származási különbségeit. Ezek a lépések egyszerre, egymást erősítve is megtehetők; a diszkrimináció törvényi tilalmával egy időben törvényben szabályozhatók azok a preferenciális kívánalmak, amelyek nem mondanak ellent az alkotmány egyenlő emberi méltóság elvét kimondó posztulátumának.
A törvényi szabályozás után kidolgozható az alkotmányosan elfogadható megkülönböztető bánásmód gyakorlata - a középiskoláktól kezdve a felsőoktatáson át egészen a munkavállalásig. A gyakorlati intézkedések tervezésekor érdemes figyelembe venni a michigani jogi kar ügyében hozott amerikai döntés tanulságait is: lehetséges olyan módon is növelni a kisebbségek arányát a felsőoktatásban, hogy ez ne vethesse fel a származási alapon, mechanikusan tett megkülönböztetés vádját. Ehhez arra van szükség, hogy az egyetemek Magyarországon is átgondolják és újra meghatározzák pedagógiai feladataikat. Hogy kimondassék: a társadalomnak alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy ne csak mutatóban legyen néhány roma hallgató az egyetemeken. Nem csupán a magyarországi romáknak, de a többséghez tartozó hallgatóknak is fontos, hogy jelentős számban együtt tanulhassanak, mindőjük közös okulására és örömére.
A szerző tanár, a romaügyi miniszteri biztos tanácsadója.
