- kg -

Nyilván a sejtelmes őszi és az acélos téli színek teszik, hogy mindig a rusztikus Connecticutot veszik elő a filmesek, amikor rájuk jön, hogy kísértetházasat játsszanak. Aligha találni ingatlant a környéken, ahol hajnali lánccsörgetés nélkül lehetne átvészelni az éjszakát, s ez jól is van így, legalább tudjuk, mire számíthatunk.

Mértéktartó ponyvával van dolgunk, melyben a szálaknak alig több mint 130 oldal alatt kell összefutniuk. A plasztikai sztársebész kertjében hattyút tart, magas fallal körülvett birodalma egy elreteszelt lakrészében pedig egy hasonlóképp egzotikus jószágot.

Sokaknak kellett meghalniuk M. Night Shyamalan Az esemény című filmjében, mire kiderült: a fák a tettesek.

Kispénzű nemzeti filmgyártások, figyelem! Nincs pénz elmesélni azt a rengeteg balkáni sorsot, mely mind filmért kiált? Gond egy szál se! Ha nem lehet külön filmet szentelni a háborúban bekattant taxisnak, a korrupciótól megcsömörlött vállalkozónak, a prostilábak közt szívéhez kapó nyugdíjasnak, az újgazdag gengszternek, a gondatlan csecsemőpesztrának, a teniszezni vágyó szegény kamasznak, a szopás után töménnyel öblögető kurvának, a dzsippel közlekedő aranyifjúnak vagy a világból kivonult remetének, akkor nosza, léptessük fel őket egyetlen film fedele alatt. Ezzel nemcsak egy csomó más filmet megspóroltunk, amiket mások már úgyis mind megcsináltak, de egy patinás műfajt is felkaroltunk, a mozaikos elbeszélést, mely előszeretettel láttatja az életet véletlen és abszurd találkozások végeláthatatlan sorának.

Két eddigi Arany Pálmájuk mellé a zsűri nagydíját is begyűjtötték idén Cannes-ban a Srác a biciklivel című filmjükkel. Telefonon hívtuk őket - egymás után.

Vannak a Roland Emmerich-féle világvégék, művészmozi ilyet nem játszik, már csak azért sem, mert John Cusack rémült ábrázata, miközben sarkaiból kifordulni készül a világ, egészen más vetítési technikát és popcornvajat igényel, mint amivel az art-végek fel vannak szerelve. Igény inkább az európai érzékenységű, koprodukcióban szépelgő, intimebb apokalipszisekre mutatkozik: ezekben nem Godzilla fejel össze King Konggal, hanem egyszerű halandók, te meg én (Smith és/vagy Kovács) tapasztaljuk, hogy valami nem stimmel a tájban, sőt már az előszobában sem.

A romantikus komédia (romkom) nem kifejezetten az a műfaj, amiben túl nagy meglepetésekre lehet számítani, hiszen már maga a terminus technicus lelövi a poént: a boldogsághoz vezető út szellemességekkel, illetve a poénokhoz vezető út boldogsággal van kikövezve. A normától való bárminemű eltérés is azonnali és heveny műfaji elégtelenséget okoz; vagy a kom dől romba, vagy a rom komba - akárhogy is, mostoha műfaj ez, mely nem kedvez a kísérletező kedvűeknek.

Van egy vadember kinézetű mellékszereplője a filmnek (a majdnem híres John C. Reilly alakítja), néha átbiciklizik a színen, és fenyegető tekintettel mered a világra.

Schwarzeneggerrel indult Amerikában '82 hosszú nyara: noha korábban is alakított testhezálló szerepeket (például izmos szobadísz volt A hosszú búcsúban), mégis csak a Conannal csinálta meg hollywoodi szerencséjét. A filmet illetően már megoszlanak a vélemények: míg egyesek csak legyintenek, mások is csak legyintenek.

Osztrák falucskába érkezik az SS által hajtott halálmenet, további parancsig (a végcél: Mauthausen) a pajtába és környékére rendezkedik be a holokauszt. A zsidókat a pajtába zárják, a kocsmában sör helyett a nácibarát helybéliek szája habzik, az SS pedig, élén egy kékre borotvált ifjú kis véreskezűvel, a császári uniformisát gyorsan előkapó helyi arisztokratához szállásolja be magát.

A James M. Cain-ügyben eljáró irodalmi zsűri rendszerint a harmadik helyre, A postás mindig kétszer csenget és a Dupla vagy semmi mögé teszi a hard-boiled szerző se nem hard, se nem boiled, inkább a társadalmi regények osztályára utalt művét.

Mint az élet minden területén, Cameron Diaz ábrázatán is számottevő átrendeződést tapasztalni - hogy ez a kor vagy sebészi beavatkozás eredménye, legyen ez új vígjátéka vezérlő talánya, persze csak azoknak, akik egyéb elfoglaltságaik miatt nem követték kellő figyelemmel a színésznő orrának helyváltoztatásait. Persze egy orrnak is lehetnek drámai funkciói, lásd Nicole Kidman irodalomtörténetileg is adekvát műorrát (Az órák), de ezzel igencsak meszszire eveztünk attól az osztályteremtől, melyben Ms.