Film - Frizerski horror - Jim Sheridan: Álmok otthona

  • - kg -
  • 2011. október 13.

Zene

Nyilván a sejtelmes őszi és az acélos téli színek teszik, hogy mindig a rusztikus Connecticutot veszik elő a filmesek, amikor rájuk jön, hogy kísértetházasat játsszanak. Aligha találni ingatlant a környéken, ahol hajnali lánccsörgetés nélkül lehetne átvészelni az éjszakát, s ez jól is van így, legalább tudjuk, mire számíthatunk.
Most például arra, hogy Daniel Craig, feladva virágzó karrierjét, kivonatozik a nagyvárosból, de rosszul teszi. Mert hiába vágyik a permanens családi idillbe, mely takaros vidéki portáján (Rachel Weisszel egyetemben) várja, léptei súlya alatt egyre furcsábban recsegnek a lépcsőfokok, és a szú is megfélemlítve perceg az emeleti fakorlátban. Nem telik bele sok idő (az egész film alig másfél óra), hogy a jellemábrázolás legfőbb síkján, a szereplők frizurájában is jelentős változások álljanak be. A történet tartogat még egynéhány frizurális és dramaturgiai fordulatot, ám a legkísértetiesebb mind közül az a szolid vinnyogás, mely a nézőből tör elő jó eséllyel a vásznon látható, nem kispályás szerencsétlenkedés láttán. Jim Sheridannak tagadhatatlanul volt néhány jó éve (A bal lábam, Apám nevében), de amit itt horror címszó alatt a vászonra hányt, az már-már költőien pocsék.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.