Magyar Narancs
hetilap borító
Előfizetés
Hetilap

könyv - Thierry Jonquet: Tarantula

  • - kg -
  • 2011. október 13.

Zene

Mértéktartó ponyvával van dolgunk, melyben a szálaknak alig több mint 130 oldal alatt kell összefutniuk. A plasztikai sztársebész kertjében hattyút tart, magas fallal körülvett birodalma egy elreteszelt lakrészében pedig egy hasonlóképp egzotikus jószágot.
Mértéktartó ponyvával van dolgunk, melyben a szálaknak alig több mint 130 oldal alatt kell összefutniuk. A plasztikai sztársebész kertjében hattyút tart, magas fallal körülvett birodalma egy elreteszelt lakrészében pedig egy hasonlóképp egzotikus jószágot. Egy világraszóló szépséget, kit alkalmanként fizetõ vendégek perverz vágyainak tesz ki, egyszóval prostituál. A lépten-nyomon ördögi kacajra fakadó doktortól tisztes távolságban bankrabló bajlódik frissen lõtt sebével, nõhiányos merevedésével és mindazzal a gonddal-bajjal, mely fõleg zsákmányolt milliók és rendõrgyilkosságok nyomán szokott elõadódni. Szólnunk kell még egy pincébe vetett, pucérra vetkõztetett, láncra vert és pórázra fogott fiatalemberrõl is - valami köze csak kell, hogy legyen a többi szereplõhöz, máskülönben nem lenne visszatérõ szenvedõje a történetnek.

P. Almodóvar nemrég azt mondta, hogy nem sok mindent hagyott épen a francia Thierry Jonquet (1954-2009) regényébõl (ami a címét illeti: fogvatartóját becézi Tarantulának a hamarosan sok mindenétõl megszabadított fiatalember), így aztán legújabb filmje, a Bõr, amelyben élek csak meglehetõsen laza adaptációnak tekinthetõ. A spanyol filmrendezõ hangyányit tán nagyvonalúan fogalmazott, mert ami a fõ csapásirányt és a doktor frankensteini mozgatórugóit illeti, abban azért olyan nagyon nem távolodott el a regénytõl, minden más tekintetben azonban igaza volt. Almodóvar mûmûvészfilmjében ugyanis, mely mûviségét elegánsan és büszkén viseli, rá sem ismerni a prózai alapanyag tesco-gazdaságos dekadenciájára és karikatúraszerû szereplõire. A filmeknek jó szokásuk, hogy elfeledett mûveket és szerzõket élesztenek újra (a Jules és Jimnek például Henri-Pierre Roché köszönhetett sokat, A félszemûnek pedig Charles Portis), Thierry Jonquet Tarantulájának azonban a feledés homálya tûnik természetes és éltetõ közegének.

Fordította: Takács M. József. Cartaphilus, 2011, 133 oldal, 2000 Ft

** és fél

Előző cikk a rovatban színház - WOYZECK A HIGHWELDEN
Következő cikk a rovatban Kiállítás - Mátyás király gitározik - Hibriditás a Kárpátok között - Az Irokéz-gyűjtemény és a rendszerváltás

Figyelmébe ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Élet + Mód

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.
Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Kis-Magyarország

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Kritika

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Kritika

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.