Osztrák falucskába érkezik az SS által hajtott halálmenet, további parancsig (a végcél: Mauthausen) a pajtába és környékére rendezkedik be a holokauszt. A zsidókat a pajtába zárják, a kocsmában sör helyett a nácibarát helybéliek szája habzik, az SS pedig, élén egy kékre borotvált ifjú kis véreskezûvel, a császári uniformisát gyorsan elõkapó helyi arisztokratához szállásolja be magát. Történetünk szempontjából õk a kevésbé fontosak, történetünk ugyanis a pajtában játszódik, s nyilván csak a minél hitelesebb faluábrázolás igénye miatt kell hosszabban elidõzni e panoptikumi figurákon. Merthogy azok, semmi kétség; hozzájuk képest Hitler ólomkatonába öntött ujjnyi mása, mely - ha el nem fogyott - tán még ma is szuvenírként lendíti karját egy Váci utcai kirakatban, már-már életszerûségével tüntet. Ami azt illeti, életszerûség dolgában a pajtabeli események sem jeleskednek: elõször csak a pajtatulajdonos jobbik fele, kisvártatva azonban gazduram, e mogorva, fiát sirató férfi is csatlakozik a pusztulásra ítélt rabok elõadásához, állva a puskájukat töltögetõ vagy csak közömbös falusiak szúrós tekintetét. Ki citerán, ki zongorán, ki pedig tangóharmonikán járul hozzá a Bécsi vér (von Johan Strauss) lélekmentõ elõadásához - a filmet jegyzõ osztrák rendezõnõ sajnos kamerával képzelte el a maga hozzájárulását, melyrõl a jó szándékon túl sok jó nehezen állítható. A holokauszt ezen a pajtán biztos kívül maradt, mert ami bent van, az nem egyéb, mint szalmahalmok közti pajtaszínház: nem a legszerencsésebb mûfaj a választott témához.
Forgalmazza a Vertigo Média
**
