Sokaknak kellett meghalniuk M. Night Shyamalan Az esemény címû filmjében, mire kiderült: a fák a tettesek. Idegborzoló zene indult, a kamera sejtelmesen ráközelített egy-két szélben hajladozó bükkre, nyárra, majd egy sztár rémült ábrázata töltötte be a vásznat, és egy elnéptelenedett fõutca. A semmirõl való filmkészítés terén Steven Soderbergh sosem merészkedett ily messzire, õ - mint mindenki (de tényleg mindenki) legjobb tanítványa - messzire nem szokott merészkedni, csak ide, az üzembiztos középszerig. Ott viszont, vetítsenek bármilyen hátteret is mögé, feszes és pörgõ, kicsit ugyan túlbiztosított, de mutatós produkciókat szokott összehozni. Hogy mirõl is? Többnyire arról, hogy Steven Soderbergh ezt is tudja. E tudáson belül most elérkeztünk Shyamalan fáiig, ami Soderberghnél egy gyorsan (ámbár a játékidõt nézve nem elég gyorsan) terjedõ vírus. Remek alkalom, hogy vészjósló zenére laborokban kutakodó tudósokat, rémült ábrázatú sztárokat és elnéptelenedett fõutcákat lehessen mutogatni. Well, ladies and gentlemen, hát, így terjed a vírus, így meg a pánik, így reagál a központ, a köznép, az elnök, az elnök macskája, a takarító, a blogger és így tovább, Steven nem fárad. Kontinensek és nézõpontok sokasága váltja egymást, farzsebükbõl Oscart (de minimum egy Golden Globe-ot) villantó sztárok szemléltetik a rendszer mûködését, mint felszállás elõtt a stewardess a mentõmellény használatát. Ha a mentõmellényrõl kell izgi, húsbavágó thrillert készíteni, Soderbergh lesz a mi emberünk. A végeredményrõl elõre is elmondhatjuk: a szokott félmagas színvonal.
Az InterCom bemutatója
***
