A James M. Cain-ügyben eljáró irodalmi zsûri rendszerint a harmadik helyre, A postás mindig kétszer csenget és a Dupla vagy semmi mögé teszi a hard-boiled szerzõ se nem hard, se nem boiled, inkább a társadalmi regények osztályára utalt mûvét. A kívánatos keménykedés csak utóbb, Kertész Mihály jóvoltából lett a címszereplõ Mildred sajátja: 1945-ös filmje Joan Crawforddal a fõszerepben a legmesszebbmenõkig kimerítette a film noir tényállását. Ha Kertésznek az róható fel - noha komoly ember nem áll neki rovogatni 66 év elteltével -, hogy túlontúl eltávolodott a regénytõl, akkor Todd Haynesnek meg az, hogy túlontúl közel merészkedett hozzá. Olyanynyira közel, hogy meg sem állt egy ötrészes tévésorozatig, melyben a regény majd minden bútordarabja és mellékszereplõje megjelenik, s velük együtt, mit tesz a hûség, ugyancsak megjelenik az amúgy fenemód olvasmányos mû fõ hibája is (ugyancsak nem rovunk). Míg Kertész határozottan a melodráma mellett tette le a garast (centet), és nem átallott egy gyilkosságot is belevenni a történetbe, Haynes is-is, vagy inkább sem-sem alapon egyszerre kétfelé indul. Kitartóan üldözi a korhangulatot (30-as évek, USA, gazdasági válság), és jótanulósan építgeti a drámát anya és lánya, a lányának csak a legjobbat akaró pitegyáros self-made woman és a magának csak a legjobbat akaró femme fatale kezdemény közt. Aprólékos megközelítés az övé, sok helyszínnel, sok nyitott és zárt fedelû autózással, és azzal a tanulsággal, hogy Kate Winsletnek - válság ide vagy oda - jól áll a pite és a harmincas évek.
HBO, szeptember 5-tõl
***
