Urfi Péter

Ezen a héten nyit Budapesten a világ első, kifejezetten az izraeli kultúrát népszerűsítő intézménye. Ha sikere lesz, világszerte újabbak jöhetnek létre. A tervekről és az elvekről a civilben filozófiatörténész intézményvezetőt kérdeztük.

Tapsol a közönség, patakzik a bor, mindenki arca nyálas a boldogságtól. Erről szól minden fesztivál. De mi van emögött, no meg előtte és utána? Hogyan hat egymásra egy fesztivál és a neki otthont adó hely? A tömegen kívül mit érzékelnek a lakosok? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ egy-egy városi és megyei, illetve kerületi és fővárosi hatósugarú rendezvény példáján.

Bugac mellett tartották Európa legnagyobb hagyományőrző fesztiválját, a Nagy-Kurultajt. A rendezvény nemcsak nagyszerű családi program és ritka kulturális élmény: a magyarság testvéri törzseinek történelmi jelentőségű világtalálkozója. Korábbi cikkünkkel köszöntjük őket.

"Ez a második esély iskolája, de korántsem biztos, hogy volt egyáltalán első" - mondja a sajókazai cigánytelep gimnáziumának igazgatója. A borsodi iskolában egyhetes tábort tartottak, ennek apropóján próbáltuk felmérni a nyomortelepen élők kilátásait.

Egyre többen jönnek a közösségi házba, mindenféle kitalált zsidó nagyszülőket emlegetve. Persze enélkül is szívesen látják őket, de ez jelzi: a zsidó kultúra reneszánszát éli. Hogy mégis hogyan jött létre ez a nem mindennapi, irigylésre méltó helyzet - ez még a világ (egyik) legnagyobb zsidó fesztiváljánál is érdekesebbnek tűnt.

Magyarországon minden második házasságkötésre jut egy válás; utóbbi versenyszámban mindig jól "teljesítettünk", viszont az előbbiben egyre kevesebb az induló. Kérdés, hogy a hagyományos családmodell válsága milyen hatással van a házasság és a válás kultúrájára. Már ha van olyan egyáltalán.

Nyakunkon a fesztiválszezon - körképünkben most nem a fellépők díszes arcképcsarnoka vagy a jól hangzó szlogenek, hanem a rendezvényszervezés mikéntje és a piszkos anyagiak állnak a középpontban.

A kortárs magyar próza egyik leginnovatívabb alkotója tizenkét év után adja közre az önéletrajzinak mondott lemursorozat újabb darabját. A könyvhétre megjelenő Arc és hátraarc az előzményektől függetlenül is olvasható, fanyar humorú, erős sodrású regény. Igazi katonakönyv. Vagy nem.

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb alműfaja, legeladhatóbb irodalmi brandje az északi bűnregény. Karin Fossum magyar fordítóját, skandináv irodalmi antológiák szerkesztőjét, az Eötvös Collegium Skandináv Műhelyének vezetőjét kérdeztük a siker okairól és a regények társadalmi hátteréről.

Pesti zsidó családban született, magyar mesterektől tanult, Franciaországban és Brazíliában élt, emlékét pedig leginkább Portugáliában ápolják. Negyedszázada halt meg egy híres magyar festő, akiről jóformán semmit sem tudunk.

Nem mintha ez olyan fontos lenne, de a főszereplő viszonylag könnyen azonosítható. A könyv felénél kerül elő a régi történet, amikor Fülöp atya megkérte az állítólag szent víziókkal megvert-megáldott apácát, húzza le róla sáros bakancsát, majd miután az megbotránkozott, nagyot röhögve fordult sarkon: "Ez a nő nem lehet szent! Hiányzik belőle az alázat!" Ha eddig a pontig voltak is kétségeink, itt már igazán nem esik nehezünkre felismerni Néri Szent Fülöp - ahogy Goethe hívta: a humoros szent - egyik leghíresebb sztoriját. Az élet és irodalom minden területén tájékozott olvasóink természetesen emlékezhetnek rá, hogy lapunknak már mesélt erről, mármint akkor még készülő kisregényéről az ifjú költő ("Ne képeslap legyen", 2009. április 30.). Ugyanitt beszélt arról, mit lehet, mit érdemes kezdeni a "kultúrtörténeti hordalékkal": hogy ennek számára csak akkor van értelme, ha önmagán átszűrve teszi élővé a hagyományt. Így lett valóban mai, erős költői anyag két világhírű galéria jórészt klasszikus képeiből (Vissza Londonba), így játszott bele két első kötetébe barokk poétikát, régi versformákat, helytörténetet és még sok egyebet.

A Nemzeti Kulturális Alap történetének legnagyobb projektjében a könyvtárak másfél milliárd forint értékben juthatnak új könyvekhez. Nehéz lenne vitatni, hogy ez jó a könyvtáraknak, a kiadóknak és a szerzőknek - de sokak szerint lehetne sokkal jobb is.