Magyar Narancs: Budapesten kulturális túlkínálat van, és a zsidó kultúrának is megvan a maga intézményi rendszere. Lesz még kereslet erre is?
Balázs Gábor: Igen, a közönség kapacitása véges, és a gazdasági válság idején nyitni egy újabb ilyen intézetet - ez, mondjuk úgy, bátor vállalkozás. Ugyanakkor jelenleg nincsen Magyarországon olyan fórum, amely kifejezetten az izraeli kultúrával foglalkozna, és én hiszek abban, hogy ez van elég specifikus ahhoz, hogy felkeltse egy szélesebb réteg figyelmét. Ez ugyanis nem egy újabb zsidó intézmény, amely zsidó programokat produkál. Izrael zsidó állam, de kultúráját erősen alakítják - többek között - a különböző felekezetű keresztények, a muzulmánok, a drúzok, a bahájok, a cserkeszek és a beduinok, arról nem is beszélve, hogy maga a zsidó is mozaikkultúra. A kaftános ultraortodoxiától a tel-avivi mediterrán, szekuláris szubkultúráig terjed a skála.
MN: Lesznek beduin fellépők, muzulmán szemináriumok?
BG: Igen. Jövő nyáron fő témánk az izraeli vallási kisebbségek lesznek, tehát nemcsak a judaizmust, a kereszténységet és az iszlámot mutatjuk be, hanem egy lehetőleg minél teljesebb körképet igyekszünk majd felrajzolni, egy kiállítás köré szervezve a programokat. Ha pedig megkeres minket egy Izraelhez nem kötődő, de egyértelműen a zsidó hagyományokból táplálkozó együttes, és velük egy időben egy izraeli drúz vallási közösség, akkor nem kérdés, hogy az utóbbiaknak szívesebben biztosítunk bemutatkozási lehetőséget. Mi Izrael kultúráját akarjuk bemutatni, nem az európai zsidó kultúrát. Arra számos kiválóan működő pesti szervezet van.
MN: Valóban?
BG: Igen, csak sokan nem tudnak róla, a zsidó származásúak közül sem. Aki vallásos életre vágyik, az a reformmozgalomtól kezdve a hagyományos magyar neológián át a szigorú ultraortodoxiáig választhat magának irányzatot. Akit a közösségi élet vonz inkább, számos programot találhat a Bálint-házban vagy a különböző, fiatalokhoz szóló szervezetekben, mint például a Marom vagy a Kidma. Vagy említhetném a most zajló zsidó fesztivált vagy a Gólem Színház műsorát.
MN: Az intézet mennyire lesz "vallásos"?
BG: Egyáltalán nem lesz vallásos. Ez világi intézmény, aminek a vezetője történetesen egy vallását gyakorló zsidó, de a személyes meggyőződésem kifejezéséhez nem az intézet programjában keresek fórumot.
MN: Szóval lesznek szombati programok.
BG: Az intézet nem szombattartó, de szombatérzékeny. Tehát lehetőség szerint nem akarunk olyan rendezvényt, amire a vallásos zsidók nem tudnak eljönni, de az épület nyitva lesz szombaton is, be lehet ülni egy kávéra, részt lehet venni beszélgetéseken.
MN: A kávézón kívül mi lesz még?
BG: A Mala Zisser épület a Paulay Ede utca 1. szám alatt 1500 négyzetméteres, háromemeletes belső terében a földszint a közönségé, itt működik a kávézó és a Vince Kiadó könyvesboltja, illetve itt van a "lobbi". Az első szint elsősorban a kulturális rendezvények helyszíne, itt a kiállítóterem és a rendezvényterem, ahol koncertek, előadások, filmvetítések és egyebek lesznek. A másodikon lakik a Jewish Agency for Israel (JAFI avagy Szochnut), az egyik alapító és a legfontosabb partnerünk, és itt vannak azok az oktatási helyiségek, amiket velük közösen használunk. A harmadik emelet pedig az izraeli "cserkészmozgalmak" magyarországi képviselőié.
MN: Mit csinálnak az izraeli cserkészek?
BG: Ezek Izraelben politikai-vallási alapon megoszló egyesületek, klubok. Épületünkben a Hanoar Hatzioni és a Hasomer Hatzair, egy magát pluralistának definiáló, illetve egy egyértelműen baloldali társaság kapott irodát, de ők együttműködnek jobboldali, vallásos partnerekkel is. Szintén ide költözik a Maccabi Vívó és Atlétikai Club ("a magyarországi zsidó fiatalok önkéntes testnevelési és sportszerve" - U. P.), a Mensch Nemzetközi Alapítvány (izraeli-magyar kapcsolatok és társadalmi tolerancia témakörökben mozgó szervezet - U. P.) és a Kidma ifjúsági egyesület.
MN: Az alapító tehát a JAFI. Milyen előnye és hátránya van annak, hogy nem állami intézmény vagytok?
BG: Függetlenek vagyunk, tehát nem kell tekintettel lennünk az állami kultúrpolitikára, s ez nagy ajándék. Viszont nem áll mögöttünk állami költségvetés, tehát nem arról van szó, hogy évente kapunk egy nagyobb összeget, amit valamire el kell költeni, hanem nekünk kell megteremtenünk a financiális hátteret. Így aztán sok önkéntes munkával, sok kooperációval tudunk majd megmaradni. Meg persze adományokkal, ami Magyarországon meglehetősen nehéz feladat. Nem azért, mert az emberek itt kapzsibbak, mint máshol, hanem mert a mecenatúrának egyszerűen nincsen kultúrája.
MN: Honnan az alapítás ötlete?
BG: Az első lépés a magyarországi zsidó szervezetek, izraeli üzletemberek és a JAFI közötti párbeszéd volt, ebben a JAFI vitte a vezető szerepet, hiszen ők adják az intézményi hátteret, az ő tulajdonukban van az épület. A másik működtető az Izraeli Kulturális Intézet Alapítvány, az írta ki az igazgatói pályázatot.
MN: A JAFI egyik fő feladata az Izraelbe való kitelepülés propagálása, megszervezése. Ez itt cél?
BG: Ez így nem is teljesen igaz. A Jewish Agency azzal a céllal jött létre 1929-ben, hogy elősegítse a zsidó állam létrejöttét. Izrael alapítása után évtizedekig valóban a kivándorlás volt a legfontosabb programpontjuk, de az utóbbi 10-15 évben a zsidó identitás megerősítésére, illetve az anyaország és a diaszpórákban élők kapcsolatainak élénkítésére koncentrálnak. Az intézetünk pedig ebben a kérdésben teljesen neutrális - számunkra még az is irreleváns, hogy aki belép ezen a kapun, az zsidó vagy eszkimó.
MN: A programok összeállításánál hol voltak a hangsúlyok?
BG: Vannak hangzatos alapelveink. Nem egy kultúra bemutatása, hanem kulturális párbeszéd. Inkább a fiatal, progresszív művészek, mint a nemzetközi sztárok. Ami pedig talán a legfontosabb: az oktatás. Minden művészeti eseményhez hozzárendelünk valamilyen oktatási hátteret. Az izraeli politikai karikatúrát bemutató kiállításunkon és a kapcsolódó előadásokon keresztül meg lehet ismerni Izrael történetét, az izraeli karikatúra történetét, a magyar művészek szerepét az izraeli művészetben - hogy csak a legkézenfekvőbb példákat említsem. Lesznek héber nyelvi órák, de nem egy újabb nyelviskola akarunk lenni, hanem valódi oktatási központ - tehát a nyelvórákat irodalmi, kulturális kurzusok egészítik majd ki, héber nyelvű sajtóolvasás, de lesznek nyári ismétlő kurzusok gyerekeknek. Lesz filmklubunk, de nem a százkettedik pesti mozi akarunk lenni - a tematikus vetítéseket viták és előadások kísérik majd.
MN: Mi lesz a megnyitón?
BG: Az igazi megnyitót a programok jelentik. Pénteken nyílik a Szrulik: jelképes ország, országos jelkép című kiállítás. Az emberek első asszociációi Izraelről a háborús képek, a rohangáló telepesek és a rohangáló szakállasok - ez a kiállítás azonban a humorról és a hétköznapok Izraeljéről szól. Gárdos Károly, alias Dosh, magyar karikaturista alkotta meg Szrulik alakját, ami Izrael nem hivatalos jelképévé vált. Dosh az úgynevezett magyar maffia tagja volt - így nevezték az 50-60-as évek Izraeljében a vezető karikaturistákat, humoristákat, akik között jóformán mindenki magyar volt, és akik alapvetően határozták meg a korszak humorát. Szrulik, ez a lazán öltözött kamasz srác minden héten megjelent a legnagyobb napilap hasábjain, és reagált az aktuális kérdésekre. Lehet belőle tanulni sokat, a korszak közéletéről és mindennapjairól egyaránt. Szombaton Gárdos lánya kalauzol végig a kiállításon, este pedig Hillel Zori világhírű izraeli csellista és Balog József zongorista ad koncertet. Itt is a két ország közötti kapcsolatokra összpontosítunk. Nézzük meg, milyen az, amikor egy izraeli csellista játszik Kodályt, aztán a Magyarországon született izraeli, Andre Hajdu művét zongorázza egy magyarországi roma zenész. Ezt hívom én párbeszédnek.
