Salman Rushdie-nak, a világ egyik leghíresebb írójának új szerelme van, és tegnap óta azt is tudja: gyermeke fogant. Bret Easton Ellis, a világ egyik legtöbbet elemzett írója ma Párizsba érkezett, és nem tud szabadulni a gondolattól: Mark Ronsonnál, az angol zenész-producernél vonzóbb férfit nem találhatni a Föld kerekén. Paulo Coelho, a világ egyik legnépszerűbb és legrosszabb írója tegnap este meghatódott rajongói szeretetétől, és azt üzente nekik: "egy könyv csak akkor létezik, ha ott van az olvasók szívében is". Mindezt onnan tudom, hogy nevezett szerzők követője vagyok a Twitteren, ahol e három derék férfiú - számos céhbelihez hasonlóan - rendszeresen közöl információkat saját életéről és műveiről. Nem kell Teiresziásznak, de még képzett olvasásszociológusnak sem lenni ahhoz, hogy átlássuk: a hagyományosan tekintélyelvű (magyar) irodalmi kultúrában sem marad hatástalan, hogy a rendesen egy lakályos piedesztálon elképzelt sztárírók mindennapjaiba, gondolataiba bárki betekinthet, de legalábbis ennek illúziójában élhet. Sőt, ha összeszedi bátorságát, bármikor kapcsolatba is léphet velük.
Óvatos közelítés
A web 2.0 használata egyszerre lehet progresszív imázsépítés, hatékony önmarketing és önfeledt kommunikáció. Míg tőlünk nyugatra a celebek és a nemzeti klasszikusok is egyre interaktívabbak, nálunk ennek még csak az előszelei fújdogálnak. Vannak persze biztató fejlemények. A (nagyon) fiatal pályakezdők összeverődése internetes költészeti műhelyként a Telep Csoport sikerei óta bevált gyakorlat (érdekes olvasmány az Előszezon vagy a Körhinta Kör blogja), de például a középgeneráció jelese, Péterfy Gergely Pannon mese című készülő meseregényéből közöl részleteket minden héten a blogspoton. Falcsik Mari képekkel ellátott, sokszor angol fordítással kiegészített versalbumokat állít össze a Facebookon, és a közösségi oldalon számos írónak - és néhány könyvnek is - van rajongói oldala. A netes passzivitás nem hiba és nem erény, de több olvasónk nem lesz tőle, az biztos. Egyelőre azonban a kérdéseinkre válaszoló Esterházy Péter véleménye tűnik általánosnak: "Az íráson túl már nem szeretek, akarok, tudok stb. írni. Például az e-mailek. Mindig minimal art, és trehányak is, pedig amúgy az írással nem vagyok trehány, de az e-mailt nem is tekintem igazán szövegnek. Blogokat se olvasok. Nem marad estére ilyesmikre kedvem vagy erőm. Látom, van, aki társalog az olvasóival, hívja olvasásokra, és belátom, hogy ez a fajta kommunikáció talán egyre fontosabb lesz, ezért örültem, hogy a Litera csinált nekem egy honlapot (ami aztán gazdátlan maradt valahogy), de nekem erre nincsenek energiáim. Csinálja a kiadóm! - vonogatom a vállam. Újságokat nézek meg, de valahogy ezt nem tekintem olvasásnak, csak információszerzésnek. Mint ilyet használgatom az egészet, nem nagyon lelkesen, de egyáltalán nem ellenségesen, inkább csak ügyetlenül vagy tehetségtelenül."
"Ha az ember irodalomból akar megélni, rövid úton leszokik róla, hogy ingyen írjon, a blogbejegyzéseket is beleértve. Ezért amíg az irodalmi blogolással nem lehet tisztességesen pénzt keresni - merthogy nyugatabbra lehet -, addig ez a színtér alapvetően megmarad a sokszor nagyon ügyes amatőrök birodalmának - magyarázza Dunajcsik Mátyás író, kritikus, lapunk alkalmi szerzője. - A honlapomat és a blogokat elsősorban arra használom, hogy összegyűjtsem, rendszerezzem, könnyen és szép kivitelben elérhetővé tegyem azt, ami máshol már megjelent." Dunajcsik az általa készített szerzői honlapon túl több blogot működtet. A Balbec Beach - Halál Kelepcében a saját írásain és a róla szóló kritikákon kívül válogat a munkájához kapcsolódó egyéb közlemények közül. A Színvázlatok "egy Sebaldról szóló nagyobb esszémunka virtuális jegyzetfüzete", amely a századforduló kulturális tereit járja be. A Proustonaut pedig - amelynek olvasói, hiába minden elv, számos eleve ide készült szöveggel találkozhatnak - Az eltűnt idő nyomában alkotójának munkásságával foglalkozó magyar anyagoknak vélhetőleg legteljesebb tárháza, amelyre a nyomtatott sajtóban is hivatkoznak (hogy messzebb ne menjünk, például a Narancsban: A kétéltű ember, 2009. december 17.). A havi 5-600 egyéni látogató pedig jóformán minden szépirodalmi folyóirat olvasottságával felveszi a versenyt, és nem kétséges, hogy sok blogolvasóból idővel könyvolvasó lesz - Dunajcsik könyveinek vásárlója.
A Műút folyóirat szerkesztője, k. kabai lóránt arról számol be, hogy a redaktori blog havi olvasószáma a nyomtatott periodikák mezőnyében amúgy kifejezetten jónak számító többszázas lapeladás sokszorosa, és a Facebookon, az iwiwen és körleveleken is ezres nagyságrendű embert érnek el. "Több blogban is érdekelt vagyok - így a költő. - A Műút szerkesztőinek naplója, az Egy ongai nem felejt és az 'énblogom' a 'rendes' nevem alatt fut, ezek mellett van/lehet olyan közéleti és gasztroblog, ahol álnéven működöm/működhetek. A kklóóór (régebben klór) valódi énblog, van ott minden, vers, rajz, zene, olykor közéleti jellegű szemöldök-összehúzás. A látogatók száma napi 70-100 között van."
Simon Márton kézenfekvő, egyszerű, mondhatni, mezítlábas marketingfogást alkalmazott első kötete népszerűsítésére, mégse sok szerzőnek jutott ilyesmi az eszébe előtte. A Facebookon létrehozott a könyvnek egy rajongói oldalt, ahová kikerültek terjesztési információk, dedikálások és bemutatók adatai, a könyvről írott kritikák és személyes, közösségépítő közlések egyaránt. A Dalok a magasföldszintről a L'Harmattan Kiadó tájékoztatása szerint a könyvheti standjukon pár nap alatt száz példányban fogyott el - ez kortárs verseskönyvnél teljesen valószínűtlen számadat. Simon blogol, twitterel, részt vesz a már említett Előszezon munkájában. Arról kérdezem, hogy ezek a közlések az ismerősöknek, barátoknak vagy az "idegen", arctalan olvasóknak szólnak-e, illetve hogy mennyire "adja ki magát" mindenki számára hozzáférhető felületen. "Az olvasókról nem sok képem van, én annak írok, aki elolvassa. Ami érdekel vagy történik velem, az felkerül alkalomadtán valahová. De én nem az vagyok, ami érdekel vagy történik velem." Simon szerint a magyar írók 93 százalékánál a netes jelenlét minimumáról sem beszélhetünk, de ő sem gondolja, hogy ez önmagában baj lenne.
Jobban igyekeznek
A kiadóknak azonban a netes kommunikáció létérdeke. Simon Márton könyve jól mutatja az ilyenfajta hírverés egyszerűségét és hatékonyságát. De, ahogy k. kabai lóránt fogalmazott: a magyar irodalmi színtéren "mintha még mindig valami ufó lenne ez a dolog". "A mélyen elmaradott és számítógépes analfabétákkal jelentősen túlreprezentált magyar könyvszakmában sokan azt sem tudják, mi a webkettő - véli Varga Bálint, a jól eladható, színvonalas műfaji könyvekben utazó Agave Kiadó ügyvezető igazgatója, aki szerint a passzivitás hátterében egy általánosabb mentalitásbeli probléma állhat. - Úgy látom, hogy sok kiadó elkövet egy nagy hibát: az olvasót vásárlónak tekinti, és nem fordítva. Sokan szimpla produktumként kezelik kiadványaikat, és mindegy, hogy hol értékesítik őket: könyvesboltban vagy hipermarketben. Nincs ezzel semmi baj, ám ezek a kiadók nem is ölnek sokat a webes jelenlétükbe. Nem is kell, ahogy arra sincs szükség, hogy párbeszédet folytassanak a vásárlóikkal, hiszen ezt ők - vásárlók lévén - nem igénylik. Aztán vannak kiadók, amelyek olvasóknak (is) adnak ki könyveket, de drámai módon dizájnolt, irgalmatlan minőségű tartalommal ellátott és súlyosan kezelhetetlen honlapokat tartanak fenn." Az Agave kiadói blogján közzéteszik és kommentálják a megjelenéseket, a kritikákat, végig aktív olvasói reakcióktól kísérve. "Egyfajta klubhelyiség lett a blogunk, ahol híreket osztunk meg egymással, mindenféléről beszámolunk, és a kiadó áll elébe minden kérdésnek."
A kortárs irodalom klasszikusainak jelentős részét szerzői között tudó Magvető Kiadó munkatársai igyekeznek megtalálni azt a beszédmódot, amely illeszkedik az új kommunikációs csatornákhoz, de az elvárt nívót és presztízst sem veszélyezteti. "A 'házon belüli' netes felületek között van a Twitter, a Facebook, a saját kiadói honlap, a szerzők és könyvek microsite-jai, valamint a rendszeres online hírlevelek, melyek részben a kereskedőket és az újságírókat célozzák, részben pedig az olvasóközönség figyelmét igyekeznek felkelteni, különböző, akár játékos eszközökkel - tájékoztat Sárközy Bence főszerkesztő. - Az is feltűnő, hogy a kisebb kiadók, amelyeknek egyre reménytelenebb a fizetett hirdetések közzététele a napi- vagy hetilapokban, jobban igyekeznek, mint a nagyok. Egyelőre az nyer, aki ügyesebb, és úgy tűnik, van hajlandóság a célzott közönségben, hogy kövesse a híreket, és 'rajongjon' ezeken a felületeken. Viszont azt tapasztalatból tudjuk, hogy minden eszköz elfárad és eredményességét veszti, úgyhogy muszáj folyton figyelni az újabb lehetőségekre."
Varga Bálint ennél radikálisabban fogalmaz: "Meggyőződésem, hogy amennyiben a könyveket (és nem kiadványokat) gondozó kiadók olvasóknak (is) tekintik a vásárlóikat, valamint korrekt és valós idejű párbeszédet alakítanak ki velük, azzal nemcsak az imázsukat, hanem az eladásukat is erősítik. Nemcsak hosszú, hanem rövid és középtávon is. A táblagépek be fogják teljesíteni az e-könyvek forradalmát. Akkor pedig minden kiadónak össze kell kapnia magát, mert a könnyen kezelhető, áttekinthető és egyedi tartalom szolgáltatása mindennél fontosabb lesz. A nagy és integrált mamutsite-ok napjai - kiadói szinten - meg vannak számlálva. Addig meg egy kis erőfeszítéssel, kevés anyagi ráfordítással és nem jelentős energiával minden kiadónak a webkettes jelenlétét kell erősítenie, mert ha nem teszik, akkor végük. Nem akarok és nem is fogok könyves Armageddont vizionálni, de a könyvszakma jelenlegi vezetői nem fiatalok. Kevesen vannak negyven alatt döntéshozói helyzetben, és látva a technológia fejlődését, már ez is kevés, mi is öregek vagyunk. Csak idő kérdése, hogy megjelenjenek azok az új - nem utolsósorban e-könyvekre specializálódott - kiadók, amelyeket fiatalok csinálnak fiataloknak, energikusan, kreatívan, villámgyorsan és olyan hatékonysággal, amit a középgeneráció tagjai nem fognak tudni követni."
Hasznosítsd az olvasót!
A crowdsourcing az üzleti élet számos területén sikeresen működő modell, amely a felhasználók ötleteit hasznosítja - nyílt felhívásokon keresztül, gyakorlatilag ellenszolgáltatás nélkül. A könyvpiacon ez az olvasók játékos bevonását jelenti a döntésekbe, amely egyúttal a közösségépítést és egyfajta lojalitás kialakítását is elősegítheti. Ilyen akció volt az Atlantisz Kiadó felhívása a Facebookon, amelyben közölte, hogy a francia állammal kötött megállapodás értelmében lehetőségük van filozófiai alapművek megjelentetésére, és a "rajongóktól" kért - és kapott - tippeket. A piacvezető online könyvkereskedés, a Bookline a honlap-átalakításhoz kapott ötleteket, míg az Agave blogján rendszeresen hirdetnek címfordítási pályázatokat, de nagy sikere volt a limerickíró versenynek is, ahol a Bernie Rhodenbarr-ról írt öt legjobb vers bekerült a soron következő Lawrence Block-kötetbe.
