Az önostorozásban hagyományosan igen buzgó honi sajtó időről időre szörnyűséges adatokat közöl a magyarok nyelvtudásáról. A hangulatkeltés egyrészt indokolt: különböző vizsgálatok egybehangzó eredménye, hogy az európai mezőnyben sereghajtók vagyunk. Az Európai Bizottság elemzési szolgálata, az Eurobarometer 2006-os felmérése során azt kérdezték az emberektől, hogy saját megítélésük szerint képesek-e részt venni egy, az anyanyelvüktől eltérő nyelven zajló beszélgetésben. Az igennel válaszolók aránya Luxemburgban 99, Svédországban 88, de még Görögországban és Lengyelországban is 49 százalék. A sor végén a lusta latinok (Spanyolország, Portugália és Olaszország 36 százalékkal) és a magabiztos angol ajkúak (Írország 41, Egyesült Királyság 30 százalék). És végül, igen, az EU legrosszabb eredményével jövünk mi: 29 százalék. De a számok kicsit csalókák: a kétnyelvű országok (például Belgium, 71) és a közeli nyelvrokonokkal kisegített népek (például a szlovákok, 69) természetszerűleg jobban szerepelnek. A történeti visszatekintés alapján pedig okkal lehetnénk optimisták: 1980-ban csupán a lakosság 9 százaléka ítélte meg úgy, hogy beszél valamilyen idegen nyelven. Mindez a megváltozott társadalmi igények mellett az egyre jobb kondiban lévő hazai nyelvoktatásnak köszönhető, még ha eredményei most még csak részlegesen észlelhetők is.
Már egyéves kortól
A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni - a gyermekkori nyelvtanulással szembeni gyanakvás ("ez veszélyes, először tanulja meg az anyanyelvét, ne zavarjuk össze" - és így tovább) ellenére szakmai konszenzus látszik kialakulni arról, hogy amennyiben felkészült pedagógus segít, már egyéves kortól neki lehet állni egy idegen nyelv elsajátításának. "A nyelvelsajátítás spontán, míg a nyelvtanulás tudatos folyamat - mondja Kovács Judit, az ELTE Tanító és "vóképző Karának docense. - A nyelvelsajátítás hasonlít az anyanyelv tanulásához, mondhatni, mesterségesen megteremtett anyanyelvi közeg. Nem a hagyományos iskolai módszerekkel működik, a kockázatvállalást részesíti előnyben - tehát nem a jó válasz a fontos, hanem a próbálkozás. Bátorítást ad, nem azonnali korrekciót." Kétnyelvű bölcsődét is talál, aki akar, de a kétnyelvű óvodák megjelenése szintén új fejlemény. Az önkormányzati óvodák közül keveseknek van erre lehetőségük, hiszen a nyelvoktatás hivatalosan nem része az óvodai nevelésnek, pluszfeladat lenne, ezért ez egyelőre inkább az alapítványi és magánóvodák felségterülete. Az ilyen intézményekben elterjedt gyakorlat, hogy egyszerre két pedagógus foglalkozik a csoporttal, egyikük magyarul, míg a másik, mondjuk, angolul beszél - kizárólag (fontos, hogy a két nyelv egy-egy felnőtthöz kötődjön). Kovács Judit évek óta készít felméréseket egy anyanyelvi pedagógusokat foglalkoztató angol-magyar óvodában, amelyeknek egyértelmű tanulsága, hogy a kiejtés, az intonáció anyanyelvi szintű, a gyerekek felszabadultan kommunikálnak, idegen nyelven beszélni számukra nem feladat. Egymáshoz természetesen magyarul szólnak, de gyakran kerül a csoportba más nemzetiségű gyerek, ami szintén jó hatással van a többiekre.
Sokan osztják a nyelvpedagógia jelentős alakjának, Szépe György professzornak a véleményét, miszerint az általános iskolában nem is kellene mással foglalkozni, mint nyelvoktatással és testneveléssel, hiszen ez az a két készség, amelynek kialakulása életkorhoz kötött. A Nemzeti alaptanterv (NAT) jelenleg ötödik osztálytól írja elő egy idegen nyelv oktatását, és anyagi forrásokat is eszerint biztosít a fenntartó. De a tapasztalat azt mutatja, hogy az iskoláknak mintegy kétharmada korábban nekilát a feladatnak, különben egyszerűen nem menne oda senki. Ezzel a gyakorlattal Kovács Judit egyetért, de figyelmeztet: a rossz módszerrel végzett tanításnak több kára lehet, mint haszna. "A prepubertás, tehát 10-11 éves kor előtt a kifejlett fogalomalkotó gondolkodás hiánya miatt teljesen értelmetlen nyelvtani szabályokkal traktálni a gyereket. Egyszerűen nem érti meg, vagy csak untatja. Lehet, hogy egy lelkiismeretes diák bemagolja a ragozási táblát, de ez a tudás ebben a korban nem szervesül, és ami a legrosszabb, egy életre elveheti a kedvét az idegen nyelvektől. A gyerek elsősorban érzékelés, tapasztalás, de legfőképpen tevékenység útján tanul. A felnőtt azt csinálja meg, amit megtanult, a gyerek azt tanulja meg, amit megcsinált."
Magyarországon 1990 előtt alig létezett idegen nyelv az alsó tagozatban - 78 után negyedikben bejött az orosz, de azt a többség holt nyelvként tanította és tanulta, nem azért, hogy használja. Nyugati nyelv mutatóban volt itt-ott. A gyermeknyelvoktatás módszertana a 90-es évek elején alakult ki nálunk. Ekkor kezdtek el országosan 12 felsőoktatási intézményben képezni "nyelvoktató tanítókat". Akkoriban a részben oroszosból átképzett tanárok nyelvtudása sem volt biztos, módszertanilag pedig esélyük sem volt felkészültnek lenni, autodidakta módon, botcsinálta gyermekpedagógusként dolgoztak. A mai napig szakmai körökben is előforduló nézet, hogy aki idősebbeket tud tanítani, az a nagy tudásából a kisebbeknek majd kevesebbet ad át, és ennyi az egész. Pedig ez speciális tudást igényel. Kovács Judit elmondása szerint a Tanító- és "vóképző Karon 2006 óta működik egyre népszerűbb speciális nyelvpedagógiai program az óvópedagógusoknak, angol és német nyelven, öt féléven keresztül, amelynek része egy 30 órás elméleti képzés a kétnyelvűségről és a gyermeknyelv-pedagógiáról, majd az óvodai programokban megjelenő egyes műveltségi területek (ének-zene, vizuális ismeretek, környezetismeret és egyebek) célnyelvi vezetéséhez kapnak a hallgatók elméleti és gyakorlati felkészítést. Később pedig gyakorlóóvodákban próbálhatják ki magukat. Több egyetem és főiskola indított vagy készül indítani hasonló képzéseket.
Okossá tesz
"Nem lehet tudni, hogyan változik a nyelvtanárképzés - állítja Medgyes Péter, az ELTE Angol Nyelvpedagógia Tanszékének professzora. - Az előjelek szerint az új kormány változtatni akar. A régi rendszer, amelyben a nyelvtanári készségek fejlesztésére nem figyeltek, a kilencvenes évek elején kezdett átalakulni: teret nyert a kommunikatív szemlélet, aztán jött a bolognai rendszer, ahol a szakmai és a pedagógiai képzés jórészt különvált. A bolognai rendszer bevezetése hosszadalmas munka volt, és bár nem tökéletes, de működik. Mikor azt hallom, hogy újra az integrált képzés lesz az üdvözítő, Kőmíves Kelemennek érzem magam."
"A legtöbb uniós országban az angol a kötelező nyelv a közoktatásban - teszi hozzá Medgyes. - Tehát mi szinte kirívunk a mezőnyből a szabad nyelvválasztással. Amit én messzemenően helyeslek. A piaci kereslet miatt úgyis az angol dominál, a diákok kétharmada ezt választja első nyelvként. A maradék nagyrészt németül tanul, pár százalék a többi nyelv, főleg francia és spanyol."
Ami az óraszámokat illeti, nem állunk rosszul. Kovács Judit szerint "alapvetően, nemzetközi összehasonlításban Magyarországon magasak a nyelvi óraszámok, és nem ritka, hogy valaki 12 éven át tanulja a nyelvet. Az eredményesség és az óraszám között a kutatók nem találnak egyenes arányú összefüggést." Ez átlagosan heti 2-3 órát jelent, de gyakoriak az 5-6 órában tanuló osztályok, valamint egyre elterjedtebb a nyelvi előkészítő évfolyam, ahol a 0. éves diákok heti 20 órában tanulnak egy nyelvet. Medgyes szerint nagy előnyökkel járna, ha ezek mellett idővel minden iskolában lenne olyan tanóra, amely idegen nyelven zajlik. De addig ott vannak a kiválóan működő kétnyelvű iskolák, melyekkel kapcsolatban a szakember egyetlen félelme, hogy néhány helyen olyan tanárokat is alkalmaznak, akik nem beszélik megfelelő szinten a célnyelvet. 2007-es adatok szerint az általános iskolák 2-3 százaléka, a középiskolák 10-11 százaléka folytatott két tanítási nyelvű oktatást - ez nem kevés, de lehetne több. Kovács Judit szerint ugyanis kutatások bizonyítják: a kétnyelvűség okossá tesz. "A több nyelven tanulni képes gyerek előnyben van, mert máshogy nehezen megszerezhető nyelvi és kognitív - gondolkodásbeli - nyitottságra tesz szert." Hasonlóképp vélekedik Horváth Gábor, a Kétnyelvű Iskoláért Egyesület elnöke, aki szerint a kétnyelvű oktatás az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb hazai pedagógiai innovációja. "Magyarországon az 1987-1988-as tanévben jöttek létre az első két tanítási nyelvű intézmények - érdekes módon bolgár mintára -, és a következő évek felmérései során kiderült, hogy az ott tanulóknak nemcsak a nyelvi, de a szaktárgyi tudása is alaposabb, mint nem célnyelven tanuló társaiké." Nem tűnik ésszerűnek az az ellenérv sem, hogy a diákok így nem ismerik meg a magyar szakkifejezéseket, hiszen azokat megtanítják nekik.
A két tannyelvű iskolákba a szokásosnál jóval nagyobb a túljelentkezés; az érettségi bizonyítvány a felsőfokú nyelvvizsgával egyenértékű, a továbbtanulási eredmények pedig a legkiválóbb gimnáziumok szintjén állnak. Hogy mégsem terem minden bokorban belőlük, annak több oka van. Nehezíti a helyzetüket, hogy nincs elegendő (megfelelő minőségű) tankönyv, a tanár tehát "félállásban" tananyagkészítő: ezeknek a moduloknak a megosztása, a közzététel ösztönzése az egyesület egyik célja. A két tanítási nyelvű kiegészítő kvóta 64 000 forint/tanuló/év - ez nem fedezi a pluszórák költségeit, de a fejpénz általában is csupán az iskolafenntartás költségeinek felére elegendő. "Tavaly meg akarták szüntetni a kétnyelvű normatívát, arra hivatkozva, hogy ne a gazdagoknak juttassunk újabb előnyöket. De a feltételezés, hogy a két tannyelvű iskolákba csak jómódú gyerekek járnak, erősen sántít. Ugyanakkor nem feltétlenül kéne panaszkodnunk: az európai gyakorlat szerint semmilyen kiegészítő támogatás nem jár, a két tannyelvű oktatás tehát a megszállottak ügye, a bátrak sportja." Horváth Gábor reméli, hogy az oktatási kormányzat az eddigiekhez hasonlóan most is számít az egyesület tanácsaira, bár egyelőre nem érkezett hozzájuk megkeresés.
A nyelvoktatásban sokan várják aggódva a rendszabályozást. Az új nemzeti alaptanterv kidolgozása már folyamatban van, de egyelőre alig is tudni valamit - a nyilatkozatokból sejthető irányvonalak viszont vészjóslóak. Az olyan - részben szakmai körökből származó információink szerint -, leépíteni, visszaszorítani tervezett fejlemények, mint az angol térnyerése, a nyelvtanárképzés modernizálása, a tankönyvek nagy választéka, a korai nyelvelsajátítás és az alsó tagozatos nyelvoktatás terjedése, vagy a kétnyelvű iskolák sikere egytől egyig jó tendenciák, amelyeknek üdvös hatása már kezd érződni, és amelyeknek világnézettől függetlenül lehet örülni. Vagy legalábbis lehetne.
A skandináv titok
Hogy miért beszélnek olyan szembetűnően jól angolul a skandináv országokban, arra mindenkinek van egy magyarázata, ötlete, pedig úgy tűnik, több tényező együttállása vezetett idáig. A rejtély megoldásában Bihari-Andersson Anna segített, aki Svédországban magyart, itthon pedig svédet tanított. "Nem állítanám, hogy valamilyen különleges pedagógiai módszer állna a középpontban. Azt sem hiszem, hogy a tanárok jobbak lennének. A magyar iskolások valószínűleg sokkal több nyelvtani szabályt vagy fogalmat ismernek - de az egyszerű, életszerű szituációk begyakorlása valahogy háttérbe szorul. Svédországban az angol nyelv a matematika és a svéd nyelv mellett a legfontosabb tantárgy, és ez természetesen az óraszámban is megmutatkozik. Ha beszélhetünk skandináv modellről az oktatásban, akkor ennek legfontosabb jellemzője, hogy szeretik a tanultakat a gyakorlatba átültetni. A gyerekek 12-13 éves koruktól kezdve rendszeresen tartanak kisebb előadásokat, beszámolókat, és fokozatosan hozzászoknak ahhoz, hogy önállóan dolgozzanak és közönség előtt szerepeljenek. A svéd iskolások olvasási készsége több nemzetközi felmérésben kiemelkedő volt, és az ingyenes olvasásgyakorlást éppen a feliratos filmeknek köszönhetik, mert csak a még olvasni nem tudó korosztály számára szinkronizálják a filmeket." Ugyanakkor hiba lenne elsősorban ez utóbbira visszavezetni a jobb eredményeket, ahogy ezt sokan teszik - gondoljunk csak a szintén majdnem mindent feliratozó portugálok kevéssé tetszetős szereplésére cikkünk elején. A legfontosabb alighanem a társadalmi hozzáállás: Svédországban egyszerűen mindenki természetesnek és alapvetőnek tartja, hogy beszéljen angolul.
