Régóta érett Törökország újabb szíriai katonai beavatkozása. Az offenzíva célja az, hogy a kurdok meggyengítésével új erőegyensúly alakuljon ki a térségben. És meglehet, valóban bekövetkezik ez – csak épp nem úgy, ahogy azt Ankara elképzelte.
A hó eleji koszovói választásokat nemcsak a fiatal ország lakosai kísérték figyelemmel, legalább annyira fontos volt szinte valamennyi szomszéd számára is. S nem véletlenül járt arra éppen akkor a török elnök is.
A júniusi törökországi választásra készülve Recep Tayyip Erdog˘an a múlt héten a Balkán szívében, Szarajevóban tartott kortesbeszédet. De nem csak Törökország nyomul itt: a forgalom már-már a 19. századot idézi.
Donald Trump a múlt héten bejelentette, hogy felmondja a három éve megkötött iráni atomalkut. Ez heves felzúdulást keltett a nyugati szövetségesek körében éppúgy, mint a Közel-Keleten. Mi vezethetett a döntéshez?
Ahány megszólaló, annyi értelmezés: palotaforradalom, puccs, tisztogatás. Soha nem látott, gyökerekig ható átalakítás zajlik Szaúd-Arábiában, amely eddig sohasem tapasztalt gazdasági, politikai és vallási kihívások előtt áll.
Emberi jogi szervezetek november 5-ét a rohingják napjává tennék, hogy felhívják a figyelmet a mianmari humanitárius katasztrófára. Ám sem a globális nagyhatalmak, sem a regionális szereplők nem érzik a sajátjuknak a számkivetett kisebbség szenvedéseit. A tragédia következménye a helyi muszlim közösségek radikalizálódása lesz.
Új szakaszába lépett a Perzsa-öbölben évek óta zajló középhatalmi játszma. Szaúd-Arábia összehangolt politikai támadást indított a térség egyik kis országa – elvben szövetségese – ellen. Katar nem először kerül a sivatagi királyság vezetésének célkeresztjébe.
Recep Tayyip Erdoğan évek óta épülő autokratikus rendszere fontos mérföldkőhöz érkezett. Az elnök immár népi felhatalmazással mozdíthatja el országát a diktatúra felé.