A vezető lemondása ritka gesztus a sztyeppék világában; halálig tartó elnöki pályák vagy hosszú ideig előkészített személycserék járják arrafelé. Dinasztikus hatalomgyakorlás a belső-ázsiai térségen már kívül eső, a Kaszpi-tenger túlpartján fekvő Azerbajdzsánban van szokásban az Alijev-klán jóvoltából – de erős a gyanú, hogy Kazahsztánban is valami hasonló érlelődik.
Nurszultan Nazarbajev (a Nurszultan név jelentése: az uralkodó fénye) a szovjet világ leghosszabb ideig regnáló túlélője. A 80-as évek közepén miniszterelnökként került a szovjet tagköztársaság élére, majd 1991-ben, házigazdaként akkori fővárosában, Almatiban írta alá a Szovjetunió felbomlásáról és a rövid életű Független Államok Közösségének megalakulásáról szóló okmányt – miután még a Szovjetunió második embereként a Gorbacsov elleni puccsistákkal szemben Borisz Jelcin mellé állt. A függetlenné vált ország elmúlt három évtizedes történelme az ő nevével kapcsolódott össze.
Maga a csoda
A volt belső-ázsiai szovjet tagköztársaságok közül Kazahsztán jutott a legmesszebb, óriási szénhidrogénkészleteivel és dús ásványi kincseivel a térség legnagyobb országa sáfárkodott a legjobban. Ipari és infrastrukturális beruházásai révén gazdasága az elmúlt két évtizedben – a térségben egyedüliként – kínai tempóban növekedett. Ebbe belefért egy új főváros alapítása és világvárossá fejlesztése is.
Az egykor Akmolinszkként, majd Celinográdként ismert – s a kínai határtól biztonságos távolságban fekvő – északi Asztana valóban cool hely lett, egy majd’ ezer kilométeres sugarú semmi közepén. Kazahsztán lett az egyetlen belső-ázsiai extagköztársaság, ahol erős és gazdag középosztály alakult ki, amelynek befektetései kiterjednek a régió országaira csakúgy, mint az orosz Nyugat-Szibériára.
| ||
A környező országok turisztikai központjaiban is lépten-nyomon találkozni kazah tulajdonosokkal: a kirgizisztáni Isszik-Köl olyan a kazah felső középrétegek számára, mint a Fekete-tenger az oroszoknak.
Nazarbajev 2012-ben hirdette meg a Kazahsztán – 2050 fejlesztési programot, amelynek fő célja, hogy az országot a világ harminc legfejlettebb nemzete közé emelje. Szerepel ebben gén-, nano- és űrtechnika éppúgy, mint a gépjárműpark elektromos üzemmódra állítása és a gazdaság teljes bezöldítése, ami persze erősen szembemegy az ország ugyancsak ambiciózus atomenergetikai fejlesztéseivel.
A Fényes Út (Nurli Zsol) program 9 milliárd dollárt szán az utak, vasutak, kikötők, az oktatási szolgáltatások és az informatika fejlesztésére. Az ország – Üzbegisztán és Türkmenisztán után – 2025-re átáll a latin betűs írásmódra (felkészül: Kirgizisztán.) Bár ezt többen az orosz befolyás csökkentésére irányuló próbálkozásnak tartják, tény, hogy a latin írásmód a legalkalmasabb a török nyelvek írásbeli megjelenítéséhez. És Nazarbajev mindig is tudta, hogy az oroszokkal ajánlatos jóban lenni. (Erről lásd cikkünket: Itt az írás, Magyar Narancs, 2017. október 26.)
Az eurázsiai térségben kulcsfontosságú középhatalommá váló Kazahsztán számára az ezredforduló után Kína jelentette a legnagyobb regionális kihívást; az utóbbi tíz évben pedig Putyin offenzív külpolitikája. De Nazarbajev ezt is tudta kezelni. Országa a kezdetektől fogva részese az orosz–kínai együttműködésnek, amely ugyan nem hozott létre valós közös gazdasági térséget, de megfelelően tudta koordinálni a két kontinentális hatalom közötti gazdasági és politikai játszmákat. A nagyobb lélekszámú, hasonlóan autokratikus Üzbegisztán sem volt képes Asztana vetélytársává válni.
A csoda sötét oldala
Az autokratikus rendszer a 90-es évek óta csak keményedik, s ahogy erősödött a Nazarbajev körüli elit hatalma, úgy hallgattattak el minden ellenzéki vagy akár csak kritikus hangot. Emberi jogi aktivisták kaptak súlyos (akár évtizedes) börtönbüntetést; Kirgizisztán kiadta Kazahsztánnak a szabad választásokért küzdő Murat Tungisbajevet, aki azóta is börtönben van; a Human Rights Watch szerint a hatóságok rendszeresen alkalmaznak fizikai erőszakot a letartóztatottakkal szemben, és a régi szovjet minta szerinti pszichiátriai gyógykezelés is a fenyítő eszközök közé tartozik. A sajtó totális állami ellenőrzés alatt áll, az LMBTQ-közösségek kriminalizálása folyamatos.
| ||
Mindennek dacára az elmúlt években már nyílt színi tüntetésekre is sor került. Az olajszektor átalakítása miatt 2011-ben a nyugat-kazahsztáni Dzsanga Özenben összecsapások sorozata zajlott, amelyben legalább tizennégyen haltak meg. A kazah média ugyan elhallgatja, de a parlamenti és elnökválasztásokat is rendszeresen utcai összecsapások kísérik. Így történt ez a június elején lezajlott elnöki referendum idején is: a főváros mellett Almati, Szemej és más nagyvárosok utcáin komoly összecsapások zajlottak a választások szabadságáért tüntetők és a rendvédelmi erők között.
A parlament alsóházának 107 helyéből 84-et visz az elnök pártja, a Nur Otan (a Haza Fénye), a maradékon két báb-ellenzéki párt, az Ak Zsol (Fehér Út) és a Kommunista Néppárt osztozik. S hogy a hatalom szilárd maradjon, még kilenc képviselőt delegál az amúgy a kisebbségi jogokért is felelős, szintén az elnök által kontrollált Kazah Népi Tanács.
A legnevesebb, bár a határokon belül igencsak korlátozott hatásra képes ellenzéki figura a Párizsban élő egykori bankelnök, Mukhtar Abljazov, akire otthon 20 éves börtönbüntetést szabtak ki – sikkasztás miatt. Szervezett ellenzékről nem beszélhetünk, a mostani választásokat kísérő demonstrációk is – bár egy-egy helyen több száz fős megmozdulások voltak – elszigeteltek maradtak. De a szakértők szerint ezzel együtt sem véletlen, hogy a jövő hónapban nyolcvanadik évébe lépő elnök éppen most mondott le.
Közép-Ázsiában – Kirgizisztánt leszámítva – valamennyi országban megpróbálkoztak a korrupció átszőtte elit hatalom- és vagyonmegőrzése érdekében politikai dinasztia építésével – mindmáig sikertelenül. Nazarbajev számára, miután három lánya van, ez még nehezebben megvalósítható opció. Ugyan a társadalom még csak-csak elfogadná, hogy legidősebb gyermeke, a politikában és gazdaságban egyaránt kipróbált Dariga kövesse apját az elnöki székben, ám az állami és erőszakszervezeti struktúrákat elfoglaló törzsi elit aligha venné jó néven, hogy női vezetője legyen az országnak. Legalábbis egyelőre. Sokak szerint épp ez áll Nazarbajev hirtelen jött lemondása mögött: a közvetlen hatalomgyakorlástól visszavonulva a tradicionális törzsi elitek meggyőzésére koncentrálhat.
Nazarbajev mindig vigyázott a térség hagyományos törzsi egyensúlyára, és sosem adott esélyt az Afganisztán felől nyomuló radikális iszlámnak. A déli szomszédban erős pozíciókat szerző Üzbegisztáni Iszlám Szervezet (IMU) sem tudta megvetni a lábát Kazahsztánban – igaz, a kazahsztáni iszlám mindig is mérsékelt, illetve erősen világias volt.
Kazahsztán jelen határait a szovjet érában, a múlt század 20-as, 30-as éveiben húzták meg. Az eurázsiai sztyeppe e keleti végein élő három nagy törzsi csoport (zsuz) között kényes hatalmi egyensúly alakult ki. A belső-ázsiai, már perzsa kultúrájú városi központokhoz (Taskent, Szamarkand, Buhara) közelebb eső Almati és környéke volt mindig is a legerősebb, a mindenkori politikai vezetőket adó déli vagy felső törzs lakhelye. (A folyók errefelé délről északnak folynak; innen a „fordított” helymeghatározás.) A középső zsuz, amely a mára ugyancsak erősen urbanizált északkeleti régiót lakja, hagyományosan az értelmiséget, a gondolkodókat és a művészeket adta, míg a ritkán lakott északnyugati vidék az „alsó törzs”, a harcosok terepe.
Az ország függetlenségének elnyerésekor a lakosság egyharmada volt orosz nemzetiségű, s bár a 90-es években sokan vándoroltak ki, még ma is minden negyedik állampolgár orosz. Ráadásul többségük egy tömbben az ország északkeleti, erősen iparosodott vidékén, Szemej (az egykori Szemipalatyinszk), Özkemen és Pavlodar környékén él. A kazahsztáni orosz közösségnek mindig erős pozíciói voltak az erőszakszervezetekben (elsősorban a titkosszolgálatokban) és a gazdasági irányításban is. S bár a titkosszolgálatok „nacionalizálása” után a befolyásuk gyengült, a gazdaságban továbbra is fontos pozíciókkal bírnak. Nem véletlenül nevezik az oroszokat „negyedik zsuz”-nak.
Tokajev, az átmenet embere
Nazarbajev, aki néhány éve már viseli a török népek által oly kedvelt Haza Atyja (Elbasi) címet, lemondása után is az ország első számú pártja, a Nur Otan élén maradt, s külön irodát, valamint szolgálati repülőgépet kapott. Az elmúlt hónapban még nemzetközi reputációja is nőtt: Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter a török nyelvű államok együttműködési tanácsa (röviden: Török Tanács) tiszteletbeli elnökének nevezte ki.
| ||
Az idős politikus láthatóan olyan szerepre készül, mint amilyet Li Kuang-jao, Szingapúr alapító miniszterelnöke játszott országában: a színfalak mögül szándékozik irányítani Kazahsztánt. Ebbéli minőségében most a legfontosabb feladata a hatalomátadás és a politikai stabilitás megőrzése lesz.
Március végén a szenátus elnöke, Kaszim Zsomart Tokajev lett az ideiglenes elnök, akit a június elején megtartott – az EBESZ és más nemzetközi szervezetek szerint szabadnak semmiképpen nem mondható – választáson 71 százalékos támogatással erősítettek meg a székében. A jelenlegi menetrend szerint 2020 áprilisában újabb elnökválasztást tartanak, amelyen, ha indul, befuthat a Haza Atyjának ötvenhat éves lánya, Dariga, aki éppen most foglalta el a kazah politikai hatalmi hierarchia második helyét, s lett a felsőház elnöke.
Sokoldalú asszony: többszörös cégtulajdonos, s mint az Belső-Ázsiában szinte már hagyomány (lásd a közösségi oldalakon nagyban nyomuló türkmén elnököt), igyekvő operaénekes is, s rendszeres zsűritag a kazah tehetségkutató műsorokban. Nazarbajev tehát úgy megy, hogy marad; utódja javaslatára Asztanát átnevezték Nur-Szultannak. Az uralkodó fénye Kazahsztán jövőjét is bevilágítja.
