H. M.

  • H. M.

H. M. cikkei

lemez - JOANNA NEWSOM: HAVE ONE ON ME

  • H. M.
A február végén megjelent lemez 2006-os elődjéhez (Ys) hasonlóan elrugaszkodik a legtöbb, Joannával általában egy kalap alá vett kortárs dalszerző-énekesnő (Regina Spektor, Nellie McKay, Joan As Policewoman) világától. Zenéje valószínűtlen és időtlen - hősnőnk a saját maga által teremtett tündérvilágban kalandozik, amely távol van a poptól, és közel a komolyzenéhez meg a folkhoz.

"Amikor baleset éri a számokat" - Jean-Benoit Dunckel - Air

  • H. M.
Régen várt találkozás valósult meg múlt vasárnap a Petőfi Csarnokban: az 1995-ben Versailles-ban alakult duó végre Budapesten is bemutatkozott élőben, egy főként az idén megjelent Love 2 című lemezre építő programmal. Jean-Beno”t Dunckel és Nicolas Godin a kilencvenes évek második felében és a nullás évtized elején az európai popliga élén menetelt, s bár ma már nem megkerülhetetlenek, azért még mindig van bennük annyi szufla, hogy a masszív slágerekkel nagyobb tömegeket mozgassanak meg. A kissé bágyadtan induló másfél órás koncerten nem hiányoztak a zenekar legismertebb alapvetései (Playground Love, Sexy Boy, Kelly Watch The Stars, How Does It Make You Feel?), így a végén afféle szolid katarzissal távozhattunk. Az Air billentyűs-énekes zeneszerzőjével a koncert előtt beszélgettünk.

koncert - EMILÍANA TORRINI

  • H. M.
Remek ötlet volt Izlandot vendégül látni a Hangfoglaláson, hiszen kevés olyan európai országot tudnék hirtelen mondani, amely ennyire előremutató és sokszínű zenei színteret volna képes felmutatni pillanatnyilag. A MűPában tartott izlandi esten a fő attrakció előtt két előadó is újfent az izlandiak egyszerre kedves és súlyos zenei világáról alkotott képünket erősítette.

lemez - THE VEILS: SUN GANGS

  • H. M.
2006 őszén, amikor megjelent a Veils második nagylemeze, a nemzetközi szaksajtó egy emberként üdvözölte a Nux Vomicát, és itthon se nagyon lehetett elmarasztaló kritikát olvasni. Emlékszem, az est.hu azóta sajnálatos módon megszűnt Könnyű rovatának szokásos év végi összegzésén a személyes top 10-es listámon is szerepelt (a második helyen) ez az eklektikus, keserédes, olykor kibukott anyag.

lemez - JARVIS COCKER: FURTHER COMPLICATIONS

  • H. M.
A kilencvenes években a szaksajtó által csak britpopnak címkézett stílus programadó zenekarai nem igazán voltak táptalajai a szólókarriereknek: a Radiohead énekese, Thom Yorke csak egyetlen (bár kiváló) lemezt vett fel, Damon Albarn inkább a Blur utáni projektjeivel volt elfoglalva, az Oasis frontemberét, Liam Gallaghert pedig igazán soha nem érdekelte a saját pálya. Így, ha azt nézzük, hogy ki rugaszkodott el legsikeresebben az "anyazenekarától", akkor a Pulp frontembere, Jarvis Cocker a biztos befutó - ő már 2006-ban megjelent lemezével (Jarvis) is bebizonyította, hogy a popzenét zenekara nélkül is invenciózusan és magabiztosan tudja saját képére formálni.

Képregény és csokis shake - Eddie Argos - Art Brut

  • H. M.
Az Art Brut jelen esetben nem a Jean Dubuffet nevéhez köthető képzőművészeti irányzatot jelöli, hanem egy 2003-ban alakult, mindeddig három erős és sikeres lemezt a magáénak tudó angol rockzenekart. Az artpunk dandy kinézetű Eddie Argos és társai szabadon értelmezik a zenekarosdit: az Art Brut nem hagyományos értelemben vett zenekar, inkább olyan, mint egy radikális, játékos művészcsoport. A magát egy percig sem komolyan vevő, mégis hitelesen működő szabadcsapat szövegei viccesek és menők, ennek alátámasztására elég meghallgatni a legismertebb számaikat (Form The Band, Emily Kane, My Little Brother, Bad Weekend, Good weekend). A Volt Fesztiválon minden bizonynyal bebizonyítják, hogy élőben is magával ragadóan szellemesek és szórakoztatóak. A zenekar énekesét és meghatározó arcát, a képünkön középen ácsorgó Eddie Argost Chicagóban értük el telefonon.

koncert - I'M FROM BARCELONA

  • H. M.
Ha egyszer megrendezik majd a legötletesebb zenekarnevek világbajnokságát, a Jönköpingből származó I'm From Barcelona biztosan benne lesz a döntőben. A 28 tagú kollektíva 2006-os debütalbuma (Let Me Introduce My Friends) után kezdetben még csak a "beavatottak" kedvence volt, majd két-három év alatt eljutott addig, hogy most már nagyobb európai fesztiválokon és rangosabb klubokban játszhat.

lemez - THE UNBENDING TREES: CHEMICALLY HAPPY (IS THE NEW SAD)

  • H. M.
A tavaly év végén megjelent lemez keserédes, magával ragadóan szép munka. Hajós Kristóf szövegíró-énekes és Havasi Balázs zongorista még az ezredfordulón ismerkedett meg, majd 2006-ban Háry Péter bőgőssel kiegészülve alapították meg a zenekart, amely aztán Gábor Andor dobossal a tavaly decemberben a londoni Luminaire-ben tartott lemezbemutatón bővült négytagúvá.

lemez - 30Y: NO. 4.

  • H. M.
A pécsi zenekar esetében már jó ideje világossá vált, hogy sikerült tökéletesen megtalálnia azt a bizonyos saját hangot, ami függetlenné teszi őt a saját (angolszász és hazai) zenei hatásaitól - elsősorban természetesen a Kispáltól. A két hete tartott, mintegy kétórás, masszív és fülledt lemezbemutatón a Petőfi Csarnokban ez az elrugaszkodás csak megerősítést nyert: Beck Zoltán és zenekara immár négy lemez anyagából meggyőző, felemelő és olykor megható koncertműsort állított össze (nem is maradt el a kívánt hatás és siker).

lemez - The Trousers: Planetary Process

  • H. M.
Nincs azzal semmi baj, ha egy hazai zenekar tudatosan, programszerűen építi fel a karrierjét. A Trousers esetében a feladat nyilvánvaló: hasznosítsuk újra a hatvanas-hetvenes évek dögös garázsrockzenéit, a Rolling Stonest, a Stoogest és a többieket.

Sigur Rós: Med sud í eyrum vid spilum endalaust (Lemez)

  • H. M.
Amíg a fülünk zúg, zenélünk a végtelenségig - erős szabad fordításban ezt jelenti az izlandi szabadcsapat új lemezének címe Ötödik albumát már sztárproducerrel (a Nine Inch Nails és PJ Harvey lemezeiről ismert Flooddal) és változatos helyszíneken (New York, Havanna, Reykjavík) vette fel Jónsi Thor Birgisson és zenekara A korábbi sorlemezeken markánsabb elektronikus alapok sokkal finomabban vannak most jelen, a főbb szerepeket a zongora, az akusztikus gitár, a váratlanul felbukkanó nagyzenekari kíséret és persze a védjegyszerű visszhangeffekt viszik Egyértelmű, mi volt a célja az izlandi négyesnek: elrugaszkodni a korábban megszokott hangzástól, a lassan hömpölygő, 8-10 perces tételektől és az introvertált, a szomorúságot mindig magukban hordozó zenei kalandozásoktól Ez csak részben sikerült - annyiban más ez a Sigur Rós-dolgozat, hogy van néhány szokatlanul popos, derűs és optimista szerzemény is (a netre felpakolt kislemezdal, a Gobbledigook és a tempósabb, vidámabb Inní mér syngur vitleysingur vagy a szokatlanul fülbemászó, a "legjobb dal" posztjára erősen esélyes Vid spilum endalaust), így teljesen új oldaláról mutatkozhat be a zenekar Azonban hamar világossá válik, hogy a kvartett nem tud tökéletesen kibújni saját bőréből: a lemez második fele kicsit ellaposodott tájakra téved, ettől bizony zavarba jöhet a leghűségesebb rajongó is A záró Allalright (az első Sigur Rós-szám angol nyelven!) borongása alatt aztán már újra hat az elszállós atmoszféra: a Sigur Rós ismét egyenesen és megbízható borultsággal halad a megkezdett úton - mindentől messze, a szívhez közel EMI, 2008 **** . .

"Az interakció nagyon fontos" - James Johnston, Terry Edwards - Gallon Drunk

  • H. M.
A Nick Cave & the Bad Seeds billentyűse, James Johnston (képünkön) járt már nálunk (a Sziget Nagyszínpadán) 2005-ben. A nemzeti ünnep előestéjén pedig a Gallon Drunk élén mutatta be, hogyan lehet egyszerre kísérletezni és megborulni, s hogyan lehet a dzsesszt és a rockot, a bluest és az exoticát magával ragadó, punkos lendülettel előadni. Az 1966-os születésű zenész Blixa Bargeld 2004-es távozása után lett hivatalos tagja a Bad Seedsnek, de több független filmben is szerepelt (Clean, Fall Of The Louse Of Usher), filmzenelemezt írt (Black Milk), játszott Mick Harvey tavalyi szólólemezén (Two Of Diamonds), 2006 óta tagja a Faust formációnak, valamint feleségével, Geraldine Swayne független filmes festőnővel megalapította a Bender nevű triót. A Gallon Drunk (és a Scapegoats) multiinstrumentalista szaxofonosa, Terry Edwards pedig nagyjából 300 lemezen játszott már. A zenekar két meghatározó tagjával a koncert előtt ültünk le beszélgetni.

Kövess minket: