A Ryan Francesconi gitáros vezette kísérõzenekarral (Joanna dalait finoman, alázattal és távolságtartással kísérik a zenészek, akik tényleg csak akkor indulnak be, ha nagyon szükséges) felvett lemez sokszínû, változatos vállalkozás, bár a dalok alapvetõen kétfélék. Vagy nagy ívû, többtételes zenedarabok, vagy szimplán csak hárfával kísért gyöngyök, melyeket Joanna a mélybõl húz fel. Ez az ártatlan, izgága angyallány gyermekien játszik az énekstílusokkal is: egyszer érzékeny és visszafogott, másszor nemtörõdöm; van, hogy "kiugrik" a dalból (a 11 perces, soktételes címadóban például az összes lehetséges énekstílusát felvonultatja), és van, hogy belesimul a zenei környezetbe. A hárfás csodaslágert (81), gyönyörûen hömpölygõ balladát (Jackrabbits) és minimalista, zongora-dob hangszerelésû tételt (Occident) is tartalmazó tripla lemez vibráló sokszínûségét az elsõ CD zárótételével lehetne leginkább illusztrálni: a Baby Birch visszafogott, kissé Cat Power zenéjét idézõ akusztikus darabként indul, csak néha, jelzésszinten tûnik fel egy torzított, felbontott gitárakkord, aztán finoman belép egy minimál dobtéma és némi taps, majd egy vokálban gazdag rész jön, hogy a végére teljesen megboruljon az egész. Egyedi, nehezen megunható lemez.
Drag City, 2010
*****
