koncert - EMILÍANA TORRINI

  • H. M.
  • 2009. október 8.

Zene

Remek ötlet volt Izlandot vendégül látni a Hangfoglaláson, hiszen kevés olyan európai országot tudnék hirtelen mondani, amely ennyire előremutató és sokszínű zenei színteret volna képes felmutatni pillanatnyilag. A MűPában tartott izlandi esten a fő attrakció előtt két előadó is újfent az izlandiak egyszerre kedves és súlyos zenei világáról alkotott képünket erősítette.
Remek ötlet volt Izlandot vendégül látni a Hangfoglaláson, hiszen kevés olyan európai országot tudnék hirtelen mondani, amely ennyire elõremutató és sokszínû zenei színteret volna képes felmutatni pillanatnyilag. A MûPában tartott izlandi esten a fõ attrakció elõtt két elõadó is újfent az izlandiak egyszerre kedves és súlyos zenei világáról alkotott képünket erõsítette. Laylow, pontos nevén Lovísa Elísabet Sigrúnardóttir egy szál gitárral és Torrini gitárosával kiegészülve bájos felvezetõ volt: a kedves dalszerzõ lány szomorú, mégis pozitív, folkos-countrys mûsora pont az egyszerûségétõl mûködött. A másodikként fellépõ Hjaltalín zenéjérõl, ha gonoszkodni akarnék, nyilván azt írnám, hogy õk az izlandi Arcade Fire, de azért ez túlzott egyszerûsítés lenne - érdemes figyelni az azonnal zsigerekig ható, ötletes témákkal, sûrû hangulatváltásokkal operáló zenéjükre, mert pár év múlva nagyobb ismertséget is elérhetnek.

A fõ mûsorszám, Emilíana Torrini fellépése pedig méltón koronázta meg az estét: ez maga volt az "emberzene", magával sodró és elvarázsoló zenei utazás. Persze az összes ismert dal (Big Jumps, Jungle Drum, Sunnyroad, Lifesaver) elhangzott, Emilíana pedig szeretetre méltó, esetlen izlandi tündérként, bájos akcentussal konferálta fel a számokat (majdnem minden szám más hangolásban volt, és a zenészek folyamatosan cserélgették a posztjaikat). A nevetgélve elõadott, spontán átkötõ szövegeket az alapjában szomorú, intim dalok ellenpontozták. A Beggar's Prayer címû dalt a Fisherman's Woman lemez elõtti idõszakban elhunyt barátjának és az édesanyjának ajánlotta - ez volt a legmegrázóbb szám a koncerten. A fokozatosan megboruló Gun pszichedelikus katarzisa alatt lehetett csak igazán érezni, hogy mennyivel jobban mûködne a koncert egy közvetlenebb közegben - ettõl függetlenül nem lehet kívánni mást, csak még sok ilyen felemelõ, megtisztító koncertélményt.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, október 2.

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.