lemez - THE VEILS: SUN GANGS

  • H. M.
  • 2009. július 23.

Zene

2006 őszén, amikor megjelent a Veils második nagylemeze, a nemzetközi szaksajtó egy emberként üdvözölte a Nux Vomicát, és itthon se nagyon lehetett elmarasztaló kritikát olvasni. Emlékszem, az est.hu azóta sajnálatos módon megszűnt Könnyű rovatának szokásos év végi összegzésén a személyes top 10-es listámon is szerepelt (a második helyen) ez az eklektikus, keserédes, olykor kibukott anyag.
2006 õszén, amikor megjelent a Veils második nagylemeze, a nemzetközi szaksajtó egy emberként üdvözölte a Nux Vomicát, és itthon se nagyon lehetett elmarasztaló kritikát olvasni. Emlékszem, az est.hu azóta sajnálatos módon megszûnt Könnyû rovatának szokásos év végi összegzésén a személyes top 10-es listámon is szerepelt (a második helyen) ez az eklektikus, keserédes, olykor kibukott anyag. Finn Andrews (az egykori XTC-billentyûs, Barry Andrews fia) akkor még csak 23 éves volt, de ezzel a lemezzel máris a beérkezett, nagy jelentõségû dalszerzõk közé kapitulálta magát.

Az idén áprilisban megjelent új lemezen az atmoszféra-mutató ismét a pirosban lengedezik, és több olyan szerzemény is van, amely azonnal magával ragad (az egyszerûségével lenyûgözõ címadó dal, a vérbeli sláger Sit Down By The Fire vagy a new wave-es The Letter, amely olyan, mint egy fajsúlyosabb Editors-dal). Rufus Wainwright zenei tónusa is visszaköszön a zongorás-vonós hangszerelésû The House She Lived In címû dalban, és szerepel a lemezen egy nyolcperces remekmû, a Larkspur, amely a Bad Seeds és a Birthday Party legjobb korszakát idézi meg sötét, baljós gitárloopjával. Az elõzõ lemezre alkalmazott jelzõk voltaképp tehát most is helytállnak, azzal a különbséggel, hogy ezúttal néhány pillanatra némiképp el-elapad az elsõ két lemezen egyenletesen intenzív kreativitás, így akad néhány kevésbé masszív szerzemény is (mint például az It Hits Deep). De az egész ismeretében ez még bocsánatos bûn - akit egyszer az istenek megérintettek, azt, úgy tûnik, örökre meghagyják a zsenialitás jótékony burkában.

Rough Trade, 2009

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.