lemez - The Trousers: Planetary Process

  • H. M.
  • 2008. szeptember 11.

Zene

Nincs azzal semmi baj, ha egy hazai zenekar tudatosan, programszerűen építi fel a karrierjét. A Trousers esetében a feladat nyilvánvaló: hasznosítsuk újra a hatvanas-hetvenes évek dögös garázsrockzenéit, a Rolling Stonest, a Stoogest és a többieket.

Nincs azzal semmi baj, ha egy hazai zenekar tudatosan, programszerûen építi fel a karrierjét. A Trousers esetében a feladat nyilvánvaló: hasznosítsuk újra a hatvanas-hetvenes évek dögös garázsrockzenéit, a Rolling Stonest, a Stoogest és a többieket. Respektálható hozzáállás, hiszen miért ne lehetne nekünk is egy egyszerûen behatárolható, feszes pincerockzenekarunk?

A 2004-ben alakult, Kõváry Zoltán énekes-gitáros-dalszerzõ vezette társaság precízen és szinte hiba nélkül (mondhatni szolgaian) importálja zenéjébe az õket ért hatásokat, csak éppen azt a fordulatot nem tudjuk használni az elmúlt négy év tagcseréi után idén megjelent bemutatkozó nagylemez kapcsán, hogy "saját képére formálja". Bár a cél megvan (lendületes, gitárközpontú, stoogesos zene és direkt koszos, dohos, demószerû hangzás), az elhatározás nem vagy csak részben valósul meg.

Az album színvonala erõsen hullámzik, van néhány ütõs, jól eltalált szám (Blood For You, Doctor Keep Your Hands Off Me, If I Was Your Ocean), de összességében hiányoznak az igazán emlékezetes dalok. A koszos hangzás közelebb hozza a hallgatóhoz a zenekart, csakhogy ez sem egységes: a dalok aránytalanok egymáshoz képest (hol mocskos rock, hol steril powerpop a megszólalás), és szinte minden szám után állítgatni kell a hangerõt. A szándék jó, az ötletek megvannak, a megvalósítás sem igénytelen, csak valahogy az egység és az a bizonyos saját hang hiányzik. Olyan, mintha ez a már korántsem szárnypróbálgató zenekar még mindig az útkeresõ fázisában lenne.

MamaZone Records, 2008

***

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.