Nagy István
Nagy István cikkei
Méretes zakó
A Jim James vezette, Kentucky államból származó My Morning Jacket elsősorban az USA-ban örvend komolyabb népszerűségnek.
Amerika hangja
Az elmúlt szűk hat évtizedben két alkalommal sikerült igazán hatalmas vihart kavarnia Bob Dylannek, aki valójában sosem volt igazán botrányhősalkat.
Isten kedvenc zenekara
Ha van olyan együttes, amelynek nagyobb a hatása, mint a saját sikere, akkor az az Einstürzende Neubauten.
Moz, a csodák csodája
Dunát lehetne rekeszteni Morrissey megkérdőjelezhető megnyilvánulásaival, de ez már lerágott csont, különben se lepődjünk meg azok után, hogy 32 éve az első szólómunkájának Éljen a gyűlölet (Viva Hate) címet adta.
Bevált és újító
A Pearl Jam előző, Lightning Bolt című lemeze kapcsán jegyeztük meg 2013-ban, hogy Kurt Cobain és Layne Staley halála óta az Alive című dal már amolyan extra jelentéssel, vagy ha úgy tetszik, jelentőséggel bír.
Peter Björn and John: Endless Dream
A legtöbben a Young Folks című fütyülős slágerről ismerik a zenekart, amelynek tagjai: Peter Morén énekes-gitáros, Björn Yttling basszusgitáros-producer és John Eriksson dobos kereken 20 éve zúdítanak ránk keserédes indie-pop-rock dalokat.
Életben maradt
A most 25 éves, vörös hajú Archy Ivan Marshallnak nem volt könnyű gyerekkora: korán elváltak a szülei, ezért folyamatosan ingáznia kellett rendkívül szigorú apja és mindent megengedő édesanyja között a brit fővárosban.