Visszhang: lemez

The War On Drugs: I Don’t Live Here Anymore

Visszhang

A Philadelphiában alakult zenekar dicsőségét mi is zengtük három évvel ezelőtti szigetes koncertjük kapcsán, és izgatottan vártuk, hogy milyen lesz az együttes ötödik lemeze.

Az újabban a kaliforniai Studio Cityben dolgozó énekes-gitáros-agytröszt Adam Granduciel már 2018-ban nekilátott a munkálatoknak, de perfekcionista hozzáállása, valamint a lockdown alaposan lelassította a munkálatokat. A frontember közben apa is lett, és fiának a Bruce nevet adta – természetesen nem véletlenszerű húzás volt ez a híresen nagy Springsteen-rajongó zenész részéről. Az I Don’t Live Here Anymore dalaiban ismét vastagon ott van a Főnök, na meg a másik nagy kedvenc, Bob Dylan (akit még nevesít is a címadó dalban), valamint Don Henley, a Dire Straits- és a Reckless-környéki, vagyis a még vállalható Bryan Adams. Vérbeli nyolcvanas évek hangulat árad a dalokból, megtoldva némi modern bindzsizéssel. Egy picit most kevesebb a gitár (ráadásul Granduciel néhol Mike Oldfield-os torzításokat vet be) és több az elektronika – az I Don’t Wanna Wait például tisztára úgy indul, mint az In the Air To­night című Phil Collins-klasszikus. A Harmonia’s Dream is a minimalista szintitémájáért szerethető, a Victim a Who-féle Who Are You-t idézi, a 90 éves apáról írt Rings Around My Father’s Eyes Dylant, a már említett címadó dal a Henley-féle Boys of Summert, míg a Wasted Springsteen Dancing in the Darkjához nyúl ihletért.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.