Lemez

A földre pottyant férfi

David Bowie: Brilliant Adventure (1992–2001)

Kritika

A napokban lett volna 75 éves David Bowie. A szimbolikus évforduló miatt a szokásosnál is jobban izzik most a zenei hagyatéka körül a levegő, és ennek részeként nemrég végre megjelent az ún. Era boxszett sorozat ötödik darabja, a Brilliant Adventure. Rengeteg minden van rajta, pazar a kivitelezés, viszont az emberben marad némi hiányérzet. 

Például azért, mert a Loving the Alien (1983–1988) szett után nem 1989-ben veszi fel a fonalat, ami azt jelenti, hogy hiányzik a két Tin Machine-lemez – Bowie a Sales fivérekkel és Reeves Gabrels gitárossal ezen a néven alapított zenekart, ami azért is fontos momentuma a karrierjének, mert állítása szerint ekkor vált ismét kreatívvá, az általa csak „Phil Collins éveknek” titulált nyolcvanas évekbeli korszaka után. Ekképpen a most kiadott gyűjtemény első darabja az 1993-as, többnyire pozitív töltetű Black Tie White Noise, amelynek a tíz évvel korábbi Let’s Dance után visszatérő producer, Nile Rodgers mellett az is volt az oka, hogy a művész a dalok készítése közben házasodott össze Imannal. A Tin Machine hard rockja itt már a múlté: house, techno, jazz, hiphop, soul és csipetnyi rock váltja egymást, az alapot pedig a korszak népszerű new jack swinges dobhangzása nyújtja. Egyenetlen színvonalú, de izgalmas lemez, a Jump They Say pedig Bowie talán legjobb 90-es évekbeli maxija. A Black Tie White Noise-t nem követte turné, úgyhogy Bowie gyorsan összedobott még egy albumot ugyanabban az évben: ez lett a Buddha of Suburbia. Eredetileg egy sorozat filmzenéjeként indult, végül csak a címadó dal került a tévéműsorba. Jelentősége az életműben elhanyagolható, még ha Bowie valamiért nagyon szerette ezeket a nem valami erős, viszont túlságosan hosszú dalokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.