Lemez

Kérem a következőt!

The Who: Who’s Next

Kritika

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Roger Daltrey (ének), Pete Townshend (gitár, ének) és John Entwistle (basszusgitár) ugyanabba a londoni középiskolába jártak, és 1961-ben alapítottak közösen zenekart, The Detours néven. Különböző tagcserék után csatlakozott hozzájuk Keith Moon dobos, és 1964-ben megjelentették első kislemezüket, immáron The High Numbers néven, amelyet gyorsan lecseréltek The Who-ra. Ők lettek a mod nevű mozgalom zászlóshajója, és a „Maximum R&B” szlogent tűzték a zászlajukra. My Generation című nemzedéki himnuszukkal, illetve a hasonló című első nagylemezükkel hamar felzárkóztak a Beatles és a Rolling Stones mögé népszerűségben, és a sikerükben a remek dalaik mellett további két tényező játszott fontos szerepet. Egyrészt mind a négy tag a legjobbak közé tartozott a posztján, másrészt a sokszor hangszerpusztításba torkolló koncertjeiken rendkívül vad, energikus teljesítményt nyújtottak. A közönség imádta Daltrey mikrofonpörgetéseit, Townshend malomkörzős mozdulatait és ugrálásait, azon pedig utólag senki nem lepődik meg, hogy Animalt, a Muppet Show eksztatikus dobosát Keith Moonról mintázták meg. A három hiperaktív zenészt kiválóan ellenpontozta a színpadon a hullamereven basszusozó Entwistle.

Az 1967-es The Who Sell Out című harmadik lemezre az együttes egyrészt fokozatosan eltávolodott a mod gyökerektől, másrészt elindult a koncepciózus munkák irányába – egyértelműen a Beatles-féle Sgt. Pepper hatására. A nagy dobás két évvel később jött: a Tommy már igazi rockopera lett, amelynek története egy süketnéma és vak flipperzseniről szólt. A hatalmas kereskedelmi és kritikai sikert a Who 1970-ben megfejelte a nagyszerű Live at Leeds koncertalbummal, így érthető módon sokan várták, hogy a zenekar mit gurít legközelebb. A fő dalszerző, Townshend egy igencsak ambiciózus projektet dédelgetett, melyet Lifehouse-nak keresztelt el. Egy rendkívül bonyolult multimédiás produkciót képzelt el, filmes vonatkozással, ezenkívül szerette volna bevonni a közönséget, valamint mindenféle bonyolult számítógépeket is. A gitáros szerint ott bukott el a dolog, hogy a Who menedzser-producere, Kit Lambert korábban mindig megértette az ő bonyolult ötleteit, viszont ekkortájt – drogfüggősége miatt – lényegében beszámíthatatlan volt. A zenésztársak sem értették, hogy mit akar Townshend, aki szó szerint ideg-összeroppanást kapott. A sztori idáig kísértetiesen emlékeztet Brian Wilson megborulására a Smile projekt kapcsán, de a Beach Boys géniuszával ellentétben a hórihorgas Pete végül kimászott a gödörből.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.