Lemez

Kérem a következőt!

The Who: Who’s Next

Kritika

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Roger Daltrey (ének), Pete Townshend (gitár, ének) és John Entwistle (basszusgitár) ugyanabba a londoni középiskolába jártak, és 1961-ben alapítottak közösen zenekart, The Detours néven. Különböző tagcserék után csatlakozott hozzájuk Keith Moon dobos, és 1964-ben megjelentették első kislemezüket, immáron The High Numbers néven, amelyet gyorsan lecseréltek The Who-ra. Ők lettek a mod nevű mozgalom zászlóshajója, és a „Maximum R&B” szlogent tűzték a zászlajukra. My Generation című nemzedéki himnuszukkal, illetve a hasonló című első nagylemezükkel hamar felzárkóztak a Beatles és a Rolling Stones mögé népszerűségben, és a sikerükben a remek dalaik mellett további két tényező játszott fontos szerepet. Egyrészt mind a négy tag a legjobbak közé tartozott a posztján, másrészt a sokszor hangszerpusztításba torkolló koncertjeiken rendkívül vad, energikus teljesítményt nyújtottak. A közönség imádta Daltrey mikrofonpörgetéseit, Townshend malomkörzős mozdulatait és ugrálásait, azon pedig utólag senki nem lepődik meg, hogy Animalt, a Muppet Show eksztatikus dobosát Keith Moonról mintázták meg. A három hiperaktív zenészt kiválóan ellenpontozta a színpadon a hullamereven basszusozó Entwistle.

Az 1967-es The Who Sell Out című harmadik lemezre az együttes egyrészt fokozatosan eltávolodott a mod gyökerektől, másrészt elindult a koncepciózus munkák irányába – egyértelműen a Beatles-féle Sgt. Pepper hatására. A nagy dobás két évvel később jött: a Tommy már igazi rockopera lett, amelynek története egy süketnéma és vak flipperzseniről szólt. A hatalmas kereskedelmi és kritikai sikert a Who 1970-ben megfejelte a nagyszerű Live at Leeds koncertalbummal, így érthető módon sokan várták, hogy a zenekar mit gurít legközelebb. A fő dalszerző, Townshend egy igencsak ambiciózus projektet dédelgetett, melyet Lifehouse-nak keresztelt el. Egy rendkívül bonyolult multimédiás produkciót képzelt el, filmes vonatkozással, ezenkívül szerette volna bevonni a közönséget, valamint mindenféle bonyolult számítógépeket is. A gitáros szerint ott bukott el a dolog, hogy a Who menedzser-producere, Kit Lambert korábban mindig megértette az ő bonyolult ötleteit, viszont ekkortájt – drogfüggősége miatt – lényegében beszámíthatatlan volt. A zenésztársak sem értették, hogy mit akar Townshend, aki szó szerint ideg-összeroppanást kapott. A sztori idáig kísértetiesen emlékeztet Brian Wilson megborulására a Smile projekt kapcsán, de a Beach Boys géniuszával ellentétben a hórihorgas Pete végül kimászott a gödörből.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.