HS7 – 25

Az elmúlt három évtizedben megbizonyosodhattunk róla, hogy nem létezik a soha többé össze nem álló zenekar fogalma, legalábbis idehaza (ami a külföldi együtteseket illeti, a Smiths még tartja magát, meg persze a Beatles, de ők egészen más okokból). Nem nyert volna túl sokat az, aki 2015-ben arra fogadott volna, hogy néhány éven belül összeáll a Heaven Street Seven; igaz, mindössze két fellépés erejéig tart a reunió. Az elsőre most került sor a Budapest Parkban, lényegében telt ház előtt, és olyan volt az este, mint egy osztálytalálkozó – csak az maradt távol, aki nem rendelkezik védettségi igazolvánnyal. Az összeállás apropója egyrészt a 25 éves jubileum, másrészt a Cukor című album 20. évfordulója, de mivel a koncert csúszott egy évet a Covid miatt, az említett lemezről mégsem csendül fel olyan sok szám. A nyitódal stílszerűen a Mikor utoljára láttalak, és a „Heveny” érdekes módon a nagy slágereket ellövi kb. a koncert felénél, kétharmadánál. Ez persze nem baj, mert a játékidőbe így beférnek olyan különlegességek, mint az első, még angol nyelvű lemezről a Burn, illetve az utolsó albumról a 974. A zenekar remek formának örvend, mintha el sem telt volna az a hat év (Szűcs nótázós manírjai is az elviselhetőség határain belül maradnak), és a koncertet a Heveny az eleve zárószámnak született Tudom, hogy szeretsz titokban című opusszal fejezi be. Aki akar, az majd Orfűn repetázhat; aki mindkét buliról lemarad, az reménykedhet egy újabb egyesülésben pár év múlva. Soha rosszabb osztálytalálkozót; én a parkból kifelé menet a H7-es buszt HS7-nek nézem, ami vitathatatlanul az eufória jele.