Nagy István

Valahol még mindig megvan egy magnófelvételem, ahogy a haverokkal a 90-es évek legelején nézzük az akkor még újdonságnak számító MTV-t, és amolyan Beavis & Butt-Head módra szétröhögjük magunkat a Been Caught Stealing klipjén. Nem sejtettük, hogy a számunkra új zenekar épp akkoriban oszlott fel két zseniális albumot (Nothing's Shocking; Ritual De Lo Habitual) követően, hogy aztán több mint egy évtizeden át ne adjon ki új stúdiólemezt.

Ha van a magyar popzenében hiánycikk (naná, hogy van, de mennyi), akkor az az énekes-dalszerző, abból a fajtából, amelyik csendes, akusztikus gitár vagy zongora által kísért saját dalait adja elő keserédesen. Cseh Tamás végül is hasonló figura volt, még ha nem is írt szövegeket, azóta viszont lámpással kell keresni az utódokat - hátha a mostanság egyre jobban felfutó hálószobaszíntér kinevel egy-két méltó követőt.

Évekig laktam a sportaréna közelében, és onnan tudtam mindig lemérni egy koncert látogatottságát, hogy hány autó parkol le aznap este a környéken. Bryan Ferry első budapesti fellépése előtt fél órával még a legközelebbi parkolóhelyek is üresen tátonganak, arról nem is beszélve, hogy a metrókijáratnál található lángosos előtt is több ember áll, mint a csarnok előtti téren. Odabent jön az újabb sokk: a nézőtér erős háromnegyede teljesen el van különítve, és a maradék területen is sok a letakart szék. Ha nagyon felfelé akarunk kerekíteni, akkor lehetünk talán ezren. Hogy mi lehet ennek az oka?

Bryan Ferry, a popzene elmúlt negyven évének egyik legfontosabb figurája idén tavasszal adta volna első magyarországi koncertjét, de egészségi problémák miatt több fellépését, köztük a budapestit is le kellett mondania. A pótlásra szeptember 21-én kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában - addig is e-mailben megkerestük a Roxy Music frontembereként ismertté vált 65 éves énekest.

Három dolog van, amin felnőttként is úgy tudok röhögni, mint gyerekként: a Dilibill képregény, a Különben dühbe jövünk és a Muppet Show. Épp ezért kár, hogy a sorozat Magyarországon még mindig nem jelent meg DVD-n, de némi kárpótlásként hamarosan (nálunk januárban) érkezik a legújabb Muppets-mozifilm.

Amikor egy nagy sztár Magyarországra érkezik, akarva-akaratlanul felröppennek különböző pletykák, és a bennfentesek váltig állítják, hogy ezek mind-mind megerősíthető információk. Prince egy varrógépet kért az öltözőjébe. Prince két napra kibérelte az A38 hajót, mert ha olyan kedvében van, szívesen ad titkos klubkoncertet is. Prince szerdán is kijött a Szigetre, hogy megnézze egy jó barátja koncertjét. Prince találkozót kért Princz Gábortól és Herczeg Andrástól.

Sokan egyetértenek abban, hogy az idei Sziget felhozatala nagyságrendekkel felülmúlja a tavalyi színvonalát, még akkor is, ha nem sikerült idecsábítani az Arcade Fire-t, a Foo Fighterst és az Arctic Monkeyst, az eredetileg a programtervezetben szereplő Amy Winehouse pedig tragikus halált halt. Így se kevesen vannak azok, akiket mindenképp érdemes megtekinteni.

Amikor a Southendből induló The Horrors 2007-ben piacra dobta a Psychotic Sounds For Freaks And Weirdos alcímmel ellátott első albumát, a Strange House-t, talán még ők maguk sem gondolták, hogy pár éven belül igenis fejlődőképes, nemcsak a gothokat érdeklő, újságíró- és rajongókedvenc zenekarrá válnak. Torzonborz frizuráikkal és darkos imázsukkal úgy festettek, mintha az Addams család beszállt volna a Siouxsie & The Bansheesbe, akiktől zeneileg nem is álltak távol, és ehhez jött még a Bauhaus, a Joy Division és a korai The Cure, no meg egy-két punkosabb beütés: a Birthday Party, a Cramps és a dalcímihletet (Sheena Is A Parasite) is nyújtó Ramones. Néhány színpadi balhé és viszonylagos (el)ismertség után a 2009-es Primary Colours már jóval érettebb hangvételt árasztott, ami a portisheades Geoff Barrow produceri munkájának is köszönhető volt.

Ha az ember a zamárdi strandon mászkál július második hétvégéjén, akkor lefogadhatja, hogy egyedi élményekben lesz része, például olyan női testfelhozatalban, hogy a Playmate-casting ehhez képest a Veresegyházi Asszonykórus klubdélutánja. Persze a másik nem csak erre a hétvégére felpakolt izmokkal reagál, és mindenki görcsösen próbálja egymást alulöltözni, ami 38 fokban amúgy teljesen jogos, de a Balaton Sound időnként sokkal inkább hasonlít egy életre kelt szoftpornómagazinra, mintsem zenei fesztiválra. Igazából azért rugózom ezeken a hülyeségeken, mert aligha lehetett volna alkalmatlanabb helyszínt találni a Magyarországra végre eljutó - és errefelé sokak által még mindig s-sel ejtett - Portishead fellépéséhez.