Koncert

The Raveonettes

  • Nagy István
  • 2013. március 7.

Zene

Ha van zenekar a Black Rebel Motorcycle Club mellett, amelyik miatt a Jesus and Mary Chain nagy valószínűséggel újjáalakult, akkor az a Raveonettes. Persze a dán duó zenéjében ott van még egy és más: az Everly Brothers, a Ronettes (lásd már a nevet is) vagy a Shirelles vokálparádéja, a Doors dekadenciája és a Velvet Underground borultsága - akik nélkül persze soha nem lett volna Jesus and Mary Chain sem. A fent említett összetevők mind ott pezsegtek a Raveonettes budapesti koncertjén is (persze főleg a Reid fivérek követelhették volna joggal, hogy adják vissza nekik az életművüket), és a rengeteg hangmintának köszönhetően sokszor jóval több minden hallatszott, mint amire a színpadon egy dobossal kiegészülő kettős képes lehetne. Döbbenet amúgy, hogy a két főtag mennyire különbözik egymástól: Sune Rose Wagner a baseballsapkájában és szakadt pólójában úgy nézett ki, mint egy horrorfilm első mellékszereplője, aki megtankolja a potenciális áldozatok autóját egy isten háta mögötti benzinkúton, és még be is szól valami kétértelműt. Sharin Foo viszont, aki a backstage-ben még sikeresen testesítette meg az átlagos skandináv nőt, a megfelelően adagolt sminknek és a nyakába akasztott basszusgitárnak köszönhetően hibátlan popistennővé változott. A színpadon azért inkább Wagner dominált, és kiderült, hogy a gitárok mellett az ének is alaposan meg van effektezve a koncerteken. Ezen a bulin természetesen az új albumról, az Observatorról, valamint a Lust Lust Lustról szólt a legtöbb szám, de bebizonyosodott, hogy a zenekar legjobb dala ma is a Love In A Trashcan, ami sikeresen dobta fel a hangulatot a koncert közepén, és táncoltatta meg a szokásosnál kicsit talán passzívabb közönséget. A végeredmény egy 75 perces klubbuli lett, sok-sok torzítással, jól összehangolt vokálokkal, végig kellemes színvonalon, kevés csúcsponttal és rengeteg csajjal a nézőtéren.

A38 hajó, február 13.

Neked ajánljuk