Lemez

Egyedül is megy

Paul Banks: Banks

  • Nagy István
  • 2013.01.10 07:20

Zene

Az Interpol frontembere, Paul Banks (2011-ben készült interjúnk itt olvasható) mindig is elutasította a Joy Division-vádakat, és sűrűn hajtogatta, hogy ő igazából hiphoparc. Éppen ezért számítottak sokan arra, hogy szólómunkáiban majd kirándulást tesz a rap világába, és noha egyszer már csinált egy J Dilla-feldolgozást, valamint besegített El-P-nek is egy kicsit, azért mégis az Evilben, az Interpol talán legismertebb számában hallható, rappelésszerű énekkel került a legközelebb a hiphophoz. 2009-es, Julian Plenti néven kiadott első szólóalbuma Interpol-közeli territóriumon maradt, és ugyanez a helyzet a most kiadott Banksszel is (amire kisebbfajta árnyékot vet, hogy szinte egyszerre jelenik meg a legendás anyazenekar debütalbuma, a Turn On The Bright Lights jubileumi kiadásával).


 

Azért a nyitó The Base-ben egész érdekes elektronikus alapok szólnak, és akár az év egyik legjobb dala is lehetne, ha nem vetnék vissza a feleslegesen beszúrt, nyavalygós középrészek. Az ezt követő három számot, különösen a slágergyanús Young Againt gazdag hangszerelés és egész komoly popérzékenység jellemzi, utánuk viszont elfogy a szusz a Lisbon című instrumentális tételben. Következik két kevésbé izgalmas darab, aztán jön az album legkevésbé indokolt dala, az Another Chance, ami egyrészt zeneileg túl sokat próbál vállalni, másrészt ennek sincs szövege, leszámítva egy idegtépő beszédhangot. Azért, hogy aztán mégse legyünk csalódottak, a bombasztikus hangzású, szövegében 9/11-et érintő No Mistakesnek mondhatunk köszönetet, a záró Summertime Is Coming pedig akár már az előhangja is lehet a következő Interpol-albumnak. Lemezének hibáival együtt Paul Banks ezennel végleg bebizonyította, hogy szólóban is számolni kell vele, és ha belegondolunk, hogy egyes rocktörténeti nagyságok (hogy csak egy példát mondjunk: Mick Jagger) a zenekaruk nélkül soha nem vitték igazán semmire, akkor ez egészen nagy szó.

Matador/Neon Music, 2012

Neked ajánljuk