Lemez

Idézetgyűjtemény

Muse: The 2nd Law

Zene

Kicsit őszintétlennek tűnt az a nyilatkozat, amit a hamarosan nálunk is fellépő Muse néhány nappal a legújabb lemezének megjelenése után adott, miszerint sajnálják, hogy nincsenek akusztikus darabok az albumon. Nehéz lenne elképzelni egy ilyen megalomán zenekarról, hogy tábortüzes, akusztikus számokat játszana azután, hogy az olimpia is tőlük volt hangos, és az egyetlen dolog, ami tényleg nem jött össze nekik, a James Bond-betétdal volt. Azért persze csináltak egyet, az a címe, hogy Supremacy, és tényleg befért volna a Skyfallba Adele dala helyett. Az ember talán még azt is el tudja képzelni, hogy Matt Bellamy frontember bemegy a moziba, elkezdi nézni a filmet, és amikor jön a főcím, bekapcsolja az iPodot, hogy a saját dalát játssza.


 

Mint ismeretes, a Muse az az együttes, amely egykor Radioheadként indult, és Queenné vált valahol a 2006-os, amúgy zseniális Black Holes & Revelations környékén. Meglehetősen egyedi karrier az övék, hiszen amíg sok más zenekar a kezdeti pastiche-lemezek után találja meg fokozatosan a saját hangját, addig Bellamyék most, a hatodik albumukra váltak végleg komplett idézetgyűjteménnyé. A Madness című szám például olyan, mintha a Queen az I Want To Break Free-t R&B-s változatban adná elő - mellesleg ez az a dal, ami a Black Holeson a Supermassive Black Hole, a 2009-es, nem túl jól sikerült The Resistance-en pedig az Undisclosed Desires volt. De a Panic Station is tánczenei vonalon egyensúlyozik, a ritmusszekció pedig a Faith No More-féle We Care A Lotba is belekóstol. Az olimpiai himnusz, a Survival queenességét felesleges is már boncolgatni, de aztán a hatodik daltól kezdve végre egy kicsit elhalványodik Freddie Mercuryék hatása. Érdekes módon itt kapunk már önreflexiót is: a Follow Me a Map Of The Problematique, az Explorers pedig az Invincible című saját számaikat idézi, az Animalsben pedig még egy kicsit a korábban elhagyott Radiohead is visszatér; a Big Freeze pedig ezekkel szemben a Pride című U2-himnusz riffjét nyúlja pofátlanul. A vége felé Chris Wolstenholme basszusgitáros is szóhoz jut két dal erejéig - az egyik nyugisabb és túl hosszú, a másik meg színtiszta Foo Fighters. Mindkét számot a közelmúltbeli alkoholproblémái ihlették, és szimpatikus gesztus, hogy ő is énekelhet végre, de a koncerteken valószínűleg ez lesz az a rész, amikor sokan megindulnak a büfé felé.

A lemezt záró kétrészes, tulajdonképpen instrumentális progtételben (akárcsak a Follow Me-ben) a dubstep is felbukkan, amitől ez a lemez végül is nem lesz se rosszabb, se jobb. Összességében: rosszabb a legjobb munkáiknál, de jobb a Resistance-nél, és azért ez is valami. Talán az tenne a legjobbat a Muse zenészeinek, ha visszatalálnának önmagukhoz, mert ha ez így megy tovább, akkor nem marad más hátra, mint egy potenciális Hegylakó-remake vagy -reboot filmzenéje.

Warner, 2012; a Muse november 20-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában


Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.