Magyar Narancs: Tavalyi albumodon, az Apocalyptic Love-on csak egy énekes szerepel, Myles Kennedy, míg a 2010-es szólólemezeden több nagy név (Iggy Pop, Lemmy, Ian Astbury) is felbukkant. Azzal a tervvel álltál neki az új albumnak, hogy jobb lesz csak egyetlen énekessel dolgozni, mert akkor például turnéztatni is könnyebb az anyagot?
Slash: Nem igazán volt semmilyen konkrét terv. Sokan kérdezik ezt tőlem, és ilyenkor mindig azt válaszolom, hogy a 2010-es lemez a sok különböző énekessel egyszeri alkalom volt. Egyben az volt az első olyan albumom a karrierem során, amikor nem toboroztam zenekart. Annak idején a Snakepit is sokkal inkább zenekar volt, mintsem egy szólóprojekt. Amikor megcsináltam az első szólólemezt, akkor az az ötletem támadt, hogy szerepeljenek rajta különböző énekesek, mégpedig olyanok, akiknek játszottam a lemezein korábban. Mylesszal annak a következményeként találkoztam, hogy megcsináltam azt az albumot - mert azért szerettem volna turnéztatni is a dalokat. Fogalmam sem volt, hogy mibe vágok bele, egyszerűen csak megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve koncertezni velem, így hát összeraktam egy zenekart, és útnak indultunk. A turné során jöttem rá, hogy ezek a srácok kurvára ügyesek, és hogy Myles milyen nagyszerűen énekel, úgyhogy kedvem támadt lemezt is csinálni velük. Nagyon belelkesedtem, írtam egy csomó dolgot a turné alatt, és amikor befejeződött a koncertkörút, azonnal be is mentünk a stúdióba, és tulajdonképpen élőben rögzítettük a dalokat, mint egy igazi rock and roll zenekar. Most, ugye, éppen ezekkel a számokkal vagyunk úton, de máris szeretnék csinálni egy újabb albumot.
MN: Miért épp analóg technikával rögzítettétek a lemezt?
S: Azért, mert bármennyire is lenyűgöz a modern technológia az összes előnyével együtt, még mindig azt gondolom, hogy egy analóg felvétel jobban szól. Bármilyen analóg felszerelésemet jobban szeretem, mint a legjobb digitális cuccot, amivel valaha dolgoztam. Persze nincs semmi baj a digitálissal, hiszen gyors, kényelmes, könnyen ki tudod javítani a hibáidat, és így tovább. Viszont ha egy rock and roll zenekarral készítesz felvételt, és valóban meg akarod ragadni a műfaj esszenciáját, akkor csakis az analóg technológiához érdemes nyúlni.
MN: Elég komoly múltad van: ott vannak a Guns N' Roses, a Snakepit, a Velvet Revolver lemezei, a szólóalbumok. Mennyire nehéz egy ekkora katalógusból összeállítani a koncertműsort?
S: Nem nevezném ezt nehéz melónak. Persze mindennap nézegetem a műsort, és időnként változtatgatok rajta ezt-azt - néha sok mindent, néha csak egy-egy dalt cserélek ki. Előfordul, hogy egy szám nem működött a legutóbbi koncerten, és akkor beválogatok helyette valami mást. Természetesen sok-sok dalom van, de megvannak azok, amiket egész egyszerűen minden este elő kell adnunk - most persze a Guns N' Roses-számokra gondolok, azokból elég sokat el kell játszanunk. De simán változtathatunk valamin, ha olyan kedvünk van; ma este is lesz két olyan szám, amiket tegnap nem játszottunk. Ez már lényegében megszokás nálam: nincs különösebb oka, legfeljebb az, hogy nem akarom minden este ugyanazt tolni.
MN: Néhány évvel ezelőtt megjelent az önéletrajzod, és nemrég Duff (McKagan, a régi GNR és a Velvet Revolver basszusgitárosa - N. I.) is kiadott egyet. Hogy tetszett az övé?
S: Nem tudom, nem olvastam. Nem szeretem a rockzenei könyveket, ha csak tudom, kerülöm őket. Két rockkönyvet olvastam el fiatalabb koromban, és mind a kettő faszságokkal volt tele, úgyhogy azóta ilyesmit nem vettem a kezembe.
MN: Korábban játszottál már nálunk a Guns N' Rosesszal, a Slash's Blues Ball nevű együtteseddel és a Velvet Revolverrel is. Maradt bármilyen emléked ezekről?
S: Főleg az volt rám nagy hatással, amikor a Gunsszal jártam nálatok 1992-ben. Vicces egyébként, hogy Duff első felesége magyar! Menő csaj volt, és emiatt a magyar lányokat mindig is nagyon lazának tartottuk. Az első látogatásom itt lényegében nem volt más, mint egy óriási parti, és emiatt mindig szívesen gondolok Magyarországra.
MN: Létezik nálunk egy veled kapcsolatos pletyka még a 96-os Sziget idejéből. Akkor lépett fel a Stone Roses is, és állítólag a Szigeten merült fel, hogy beszállnál hozzájuk. Tőlük épp kivált John Squire, te pedig akkor már nagyon eltávolodtál a Gunstól...
S: Természetesen hallottam ezt a pletykát - de csak később. Akkoriban semmit nem tudtam erről. Az igazat megvallva azt sem tudtam, hogy mi az a Stone Roses! Nem beszéltem itt velük, semmit sem tudtam róluk - de ha netán mégis volt valami, akkor én úgyis túlságosan szét voltam esve ahhoz, hogy később emlékezzek rá.
MN: Van egy horrorfilmes céged, a Slasher Films, azzal mi most a helyzet?
S: Egész jól állunk, idén jön ki az első filmünk Nothing To Fear címmel, Anthony Leonardi rendezésében. Anne Heche a főszereplő, róla biztosan hallottál, aztán játszik még benne Clancy Brown a Hegylakóból meg A remény rabjaiból. Ja, és még Jennifer Stone is. Ismered őt? Eddig szinte csak tipikus Disney-produkcióban szerepelt. Na, a mi filmünk után biztosan nem kap több disneys szerepet!
Kritikánk Slash budapesti koncertjéről itt olvasható!
