Szent tűz, jöjj velem - a Foals új lemeze

  • Nagy István
  • 2013. március 22.

Zene

Valljuk be, látott már szebb napokat is a brit gitárzene; ráadásul mostanra már odáig fajultak a dolgok, hogy ha jön egy új (vagy a közelmúltban felbukkant), ígéretes zenekar, akkor mindig tőlük várják a szigetország meg a világ megváltását. Az Oxfordból indult Foalsszal szemben is nagyok voltak az elvárások, és nekik még csak azt sem lehetett a szemükre vetni, hogy az unalomig újrahasznosított posztpunkból merítettek volna - ők inkább az afrobeatet és a matekrockot tűzték zászlajukra. Eleinte minden adott volt a figyelemfelkeltéshez: a Yannis Philippakis vezette zenekar 2008-ban újrakeverte ütős első lemezét, miután nem volt elégedett a szuperproducer, David Sitek kreálta, szerintük Grand Canyon-szerű hangzással. A Total Life Forever két évvel később aránylag korrekt folytatás volt, kevés emlékezetes pillanattal, most pedig a Holy Fire-rel igyekszik nagyot robbantani a Foals - ebben ezúttal a Depeche Mode mellől is ismert kettős, Flood és Alan Moulder segédkezik nekik.


 

Az első három számig minden rendben is van: az instrumentális Prelude, a Some Girls-környéki Stonesra hajazó Inhaler és a kifejezetten slágerlistára termett My Number pozitív értelemben bombasztikus számok, ezek után viszont leül a hangulat. A zenekar egyfolytában önismétlésekbe bonyolódik, és túlságosan hasonló középtempós dalok váltják egymást, pedig úgy tűnik, a zúzás sokkal jobban áll nekik. A mélypont a lemez középső dala, a Late Night, amit simán játszhatna a Snow Patrol is; nekik vannak ilyen mélyről induló, túldimenzionált himnuszaik, és itt most az old school gitárszóló sem segít. Az ezt követő, sodró lendületű Out Of The Woods, majd az érdekes ritmikájú Providence megint visszahozza a reményt, a hajrára viszont kifejezetten elfárad a Foals. A brit gitárzenét nekik sem sikerült hát megmenteni, de talán negyedszerre majd tényleg csinálnak egy igazán jó albumot.

Transgressive Records, 2013

Neked ajánljuk