Balázs Zoltán

Carl Schmitt nevezetes gondolatát, hogy a politika minősége ott és akkor jelenik meg, ahol és amikor különbséget tesznek nyilvános barát és nyilvános ellenség között, elég sokan ismerik és idézik. Minden valódi versengésen alapuló választás újra és újra megerősíti ezt a tézist, még akkor is, ha a politikai rendszer amúgy konszenzusra, megegyezésre, koalíciókötésre készteti vagy kényszeríti a feleket.

Az Alkotmánybíróság minapi határozata az új polgári törvénykönyvnek (Ptk.) azt az ombudsman (még Szabó Máté) által vitatott rendelkezését semmisítette meg, amely a közéleti szereplők személyiségi jogait "méltányolható közérdekből" is védhetőnek mondta ki.

James Carville, Bill Clinton 1992-es győzelmének egyik kovácsa a Little Rock-i demokrata főhadiszálláson három "gondolatot" függesztett a falra: "Változást, vagy ugyanazt tovább?" "A gazdaság, hülye!" "Nem elfelejteni: egészségbiztosítás!" A második szállóigévé vált.

2010. január 21-én Barack Obama a következő közleményt tette közé a legfelsőbb bíróság egyik - tartalmilag itt számunkra érdektelen - határozatával kapcsolatban: "Mai döntésével a legfelsőbb bíróság politikai életünkben zöld utat engedett a lobbiérdekek mozgatta pénzek újabb rohamának.

Akárhonnan is nézzük, Magyarországon a politika témáit a miniszterelnök határozza meg. Az állításokat ő teszi, amelyekre az ellenzék reagál: visszautasít, átértelmez, nevetségessé tesz. De mindez jottányit sem változtat azon, hogy honnan jön a kezdeményezés: Magyarország egyetlen teljes értelemben vehető politikusától.

Nemrégiben némi konsternációt váltott ki egy egyébként nem különösebben revelatív észrevételem, hogy nemzeti tudatunk alapjában véve imperialista és nem nacionalista. Az augusztusi ünnep jó alkalom, hogy erről egy kicsit többet mondjak.

Kis János Válogatott műveinek első kötete húsz év úgynevezett politikai írásait tartalmazza (nyilván nem az összeset, de a mértékadókat). A kötet címe megegyezik a legutolsó nagy ívű eszmefuttatással, amely Az összetorlódott idő címmel jelent meg a Beszélőben, s amelyről szerencsém volt néhány bekezdésben véleményt mondani a hvg.hu-n.

Rui Tavares úr tagadhatatlanul alapos munkát végzett: Jelentése a magyar közjog elmúlt hároméves történetének egyik legjobb összefoglalása, mint forrásmunkát és mint források forrását csak ajánlani tudom érdeklődő hallgatóknak és publicistáknak egyaránt.

Egy amerikai campuson nemrégiben érdekes kísérletet végeztek. Megkérték az egyik épületbe belépőket, hogy válaszoljanak néhány kérdésre. Az egyiküket balra, a másikukat jobbra tessékelték. Az egyik oldalon a válaszadó mellett egy kéztisztító volt a falon, a másik oldalon semmi. Az eredmény: a kéztisztító közelében a válaszok szignifikánsan konzervatív irányba hajlottak.

Józan okoskodással is belátható, s a politikatudomány sem mond mást, mint hogy a szavazók tömegének viselkedésére adott egytényezős magyarázatok csak korlátozott érvényűek. Amikor döntünk egy kormány, egy párt vagy pártvezér mellett vagy ellen, a rezsitől a tandíjig, a zászlótól a világnézetig, a nagypapa háborús élményeitől a személyes részvételből kinövő lojalitásig rengeteg indítóokot veszünk figyelembe, persze nem föltétlenül apránként mérlegelve.

Van az úgy, hogy az embert elfogja a szédület. Széchenyit például elég gyakran elfogta, 1846-tól fogva nagyjából hetente. 1847 novemberének egy napján például ezt jegyzi föl: "Öszszeszólalkozom B[atthyány] Lajossal. - Csaknem pisztolyra menően. Úgy sejtem: agyon fogom lőni. Szakálla alsó csúcsát célzom meg...; a homlokán találom el... s összeesik, mint egy uszkár. - ", Istenem - kedvem volna hozzá, rettentő kedvem!"